2009. június 16., kedd

Meggyes márványlepény


Mikor ebbe a házba költöztünk, volt az udvaron több gyümölcsfa is. Költözésünk előtti estén a szilva fa megadta magát és egyszerűen kifordult a földből. Következett a gyönyörű sárgabarack fa, az egy évet élt velünk, majd hirtelen kipusztult. A nagy szemű, hatalmas meggy fa tartotta magát még pár évig, míg az is megadta magát. Tavaly a cseresznye fa fordult ki a földből, elvittük a fiúkat iskolába, még látszólag semmi baja nem volt, fél óra múlva, mire hazaértünk már a földön feküdt. A sárgabarack helyett ültettünk másik fát, két évig élt. Feladtuk. Állítólag a platánfák miatt, az utcánk mindkét oldalán sűrűn állnak a hatalmas fák, pusztulnak ki. Talán csak az őszibarack él meg, legalábbis ezt mondják az idősebbek.
Egy szívós gyümölcsfánk azért van, szerencsére. Mucsu alma. Mikor apukám elment, kivettük a kiskertjéből, elhoztuk, hogy legyen egy emlékünk. A következő évben át kellett ültetnünk, nagyon féltem, hogy a harmadik ültetést nem bírja, jó nagy földlabdával ásattam ki, így került az új helyére. Nagyon szeretem, most rengetek alma van rajta.
Az utcán is volt a platánok alatt néhány meggy fa. Nagyon finom, nagy szemű meggy volt, de a platánok miatt fölfelé nőttek, lehetetlen volt róluk leszedni a meggyet, ki kellett vágni őket. Rajtunk nevetett az egész utca, hogy ülve szedjük a meggyet. A kivágott fától pár méterre kihajtott 3 szép csemete, az idén már szépen teremtek is, bár leszedni most sem egyszerű. A két tál meggyért létrára kellett mászni, de a férjem egy hős volt, annál is inkább, mert nagyon nem szeret meggyet szedni.
Hosszasan töprengtem mi is legyen ebből a meggyből. Eltenni kevés, lekvárnak nem szeretjük. Lett egy részéből mártás a sülhúshoz, egy részéből pedig süti. 2 tepsivel, olyan keletje volt.
Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 30 dkg cukor
  • 25 dkg vaj vagy Rama margarin
  • vaníliáscukor
  • 1 sütőpor
  • 1 citrom lereszelt héja és leve
  • 5 nagy tojás (vagy 6 kisebb)
  • 1 ek. kakaópor
  • 1 kg kimagozott meggy
A puha margarint habosra keverem a cukorral, vaníliáscukorral. Mikor már szép levegős, kifehéredett, belereszelem a citrom héját, belefacsarom a levét is. Egyenként keverem hozzá a tojások sárgáját, mindet jól beledolgozom, mielőtt a következőt is hozzáadom. A tojások fehérjét egy csipet sóval keményre verem. A lisztbe keverem a sütőport, majd a vajas tojáshoz szitálom, összeforgatom. Óvatosan keverem bele a tojások felvert habját. A masszát kettéveszem, egyik felébe szitálom a kakaóport. Sütőpapírral kibélelek egy nagy tepsit. A kétféle masszát kanalanként, váltakozva teszem bele, majd egy hurkapálcával óvatosan megkeverem, nem kell nagyon, csak mintha csíkokat húznék bele. A kimagozott, lecsepegtetett meggyet megforgatom egy kevés lisztben és egyenletesen a masszára szórom. 180 fokos sütőben sütöm kb. 18 percig.

24 megjegyzés:

A.C.E írta...

és megint csak nyam-nyam! Istenien néz ki és imádom ezt a sütit. A mi meggyünk most ér be, a hétvégén "szüret"!

Puszi

Hajnal írta...

Nagyon jól hangzik,ki is fogom próbálni,szembe szomszédéknál dugig van a meggyfa :-))
Köszi a receptet!!!

Raindrop írta...

Gyönyörű süti, és felülről a 2. kockán csini a szivecske! :) Azt kapja a férjed a hősies küzdelemért! :D

Andi/cuki írta...

Nagyon finom lehet,kérek szépen!Ezt a kompozíciót kitalálni se semmi!Mindig csak tanulok!

trinity írta...

Jé, tényleg ott a szivecske!
Mindig olyan finomakat sütsz-megyek Hozzád:))

Bettyó és Maya írta...

Hát ez valami istenien néz ki!!!
ismét ámulok és tanulok:-)

Limara írta...

Köszönöm! :)
Trinity! Várlak! :))

Chef Viki írta...

Nekünk a 20 éves sárgabarack fánk adta meg magát tavasszal :-( Mennyei volt a termése!

Az egy szem almafánk viszont rekordot akar dönteni, ritkítani kell az almákat, mert minden egyes virágból alma lett :-o Azt meg nem bírja ki a fa!

A süti remek! S benne a szívecske :-) Láttad már Te is?

Névtelen írta...

Véletlenűl kimaradt a hozzávalokból: mennyi kell a vajból?

Limara írta...

Köszönöm! :)) Javítottam!

szepyke írta...

Egy két percig kerestem a szivecskét, de megtaláltam. Mindjárt én is sütök valamit, tegnap óta valami édességre vágyom, ez jó lenne... lenne... :DD

cukros szakácsnő írta...

Biztosan kipróbálom!
Köszi a kenyér receptedet, azt sütöm amióta rátaláltam!
Isten áldjon!

Zsuzsa

Scofield írta...

a meggymártást is leírhatnád, kíváncsi vagyok, hogy készíted:)

duende írta...

Nagyon jópofa így kétszínűen a tészta! :)

És tényleg egy hős! :)) Az enyém is. Olyan vékony ágakon balettozott azért a vödör meggyért, hogy rémület volt nézni is...

nelly írta...

Már el is mentettem Marcsi! Ha hazajöttünk, ki fogom próbálni! Nagyon jól néz ki, köszi a receptet!

erős ildikó írta...

De jó is ez!!:)

Névtelen írta...

Szia!
Az én variációm: cseresznyével csináltam, így a cukrot 20 dkg-ra visszavettem, ill. a citromnak csak a fele levét tettem bele.
Ki tudja miért, de nekem 180 fokon (légkeveréssel) kb. 50 perc kellett, míg szépen átsült. Viszont az eredmény kárpótolt, nyam-nyam..:)

Renata Kalman írta...

én a platán dolgot kérdezném: nálunk most nőtt ki egy a kertben, magától...tényleg ilyen hatása van?

Julika írta...

Megsütöttem tegnap ezt pitét. Már nyoma sincs a tepsi süteménynek. Nagyon finom, hab könnyű a tésztája.Máskor is ezt fogom sütni. Köszönöm Limara a receptet.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Már jó ideje használom a receptjeidet és eddig mind nagyszerűnek bizonyult.Köszönetet szeretnék mondani magam és a családom nevében a sok finomságért.
Kívánom, hogy maradj mindig ilyen lelkes,kísérletező kedvű na és persze ügyes!
Köszönettel:Andrea

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, örülök, hogy tetszenek a receptek! :)

Toscana írta...

Fantasztikusan finom ez a márványos meggyes! Hiányoltam azonban a tepsi méretét, szerintem fontos lenne megadni. Más bejegyzésében is látom, hogy hosszabban kellett sütni. Nekem 40 percen át sült, és a második felében 200 fokra emeltem a hőt. A cukorból nekünk 25 deka is elég volt, ajánlom ezt a mennyiséget, ha nem szereted túl édesen a sütit. A tésztába tettem egy evőkanál rumot, finoman lazította a sűrű keveréket. Az íze, a tészta anyaga, a sok meggy (ami csodás módon nem ült le a tészta aljára) ellenállhatatlanná teszi ezt az amúgy egyszerű süteményt.

Judit írta...

Megint nem csalódtam,isteni finom volt!!

ildikó írta...

Tegnap délután megcsináltam a pitét. 40 percig sütöttem. A forró sütőben hagytam még 10-15 percet. Amikor kihűlt kiboritottam a tepsiből és megvágtam. Nagyon finom volt de reggel ha lehet még jobb. ISTENI! Köszönöm,h. megosztottad ezt a receptedet.Igazán hálás vagyok