2009. június 10., szerda

Cukkini ropogós

Tegnap nagyon nagy öröm ért. A nagyobbik kisfiam sajnos soha semmilyen formában nem hajlandó megenni a zöldségeket. Semmit. Tegnap délután még a levegőt is visszatartottam, mikor azt láttam, hogy a maradék cukkiniket eszi, olyan boldog voltam.
Ezek a kis zöldségfasírtok pillanatok alatt elkészülnek, frissen finom ropogósak, de hidegen is remek ízűek.
Hozzávalók:
  • 2 szép cukkini (kb. 50-60 dkg)
  • 2 közepes méretű burgonya
  • 2 g fokhagyma
  • só, bors
  • petrezselyemzöld
  • 1 tojás
  • liszt
  • tej
A cukkiniket és a burgonyákat lereszelem, a nagyobb lyukú sajtreszelőn. Egy tálban elkeverem a tojást 2-3 ek. liszttel és annyi tejjel, hogy jó sűrű palacsintatésztát kapjak. Sóval, borssal ízesítem, belereszelem a fokhagymát, hozzáadom az apróra vágott petrezselymet is. A lereszelt zöldségeket kinyomkodom, bőven eresztenek ennyi idő alatt is levet, és csak ezután teszem a tésztába. Elkeverem és azonnal sütni is kezdem. Egy nagyobb serpenyőben 1-2 evőkanál olajat melegítek, a masszából evőkanállal kis halmokat teszek bele, amiket ellapogatok vékonyra. Pár perc alatt pirosra sütöm, majd megfordítom és a másik oldalát is hagyom pirulni.
Fűszeres joghurttal tálalom általában:
  • 1 doboz joghurt
  • 1 g fokhagyma
  • só,bors
  • citromlé
  • zöldfűszerek
  • olívaolaj
A joghurtba keverem a sót, borsot, egy ek. citromlevet, belereszelem a fokhagymát is. Ízlés szerint zöldfűszerekkel, petrezselyem, menta, koriander ízesítem. Végül olívaolajjal meglocsolom.

11 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Kedves Limara!
Ezt én is kipróbálom,hátha a családom két férfitagja így nálunk is megeszi a cukkinit!
Egyébként nagyon tetszik a blog, kenyérfélében úgy látom verhetetlen vagy!

Wise Lady írta...

Csatlakozom, ki fogom próbálni. Nagyon izgalmasan hangzik.

Scofield írta...

én nem fogom kipróbálni:) de örülök, hogy visszatértél a tűzhelyhez:)

erős ildikó írta...

Nagyon tetszik a zöldségfasírtod! Én tavaly egyszer csináltam cukkinis tócsnit, az is jó volt, hamar elfogyott.

Edit (Esc) írta...

Azt hittem csak az en gyermekem ilyen valogatos... csak az enyem a hust sem eszi... Egyetlen zoldseg a burgonya amit szivesen megeszik barmilyen formaban.
Atelem oromodet, mert szombaton a csemetem egy fel tanyer tokfozeleket megevett. Felemelo erzes volt. :-)

Vesta írta...

Az ellenséges zöldségek álcázására remek ez a ropogós, tesztelem is a gyereknél!

trinity írta...

Nekem is az jut eszembe-cukkini tócsni...Én próbáltam, tényleg nagyon finom!!

Chef Viki írta...

Tegnap vettem 2 szép cukkinit :-)

Gratulálok a 200. olvasódhoz!!!

Reni írta...

Hasonlóan készült ez nálunk is a hétvégén,csak abba sárgarépát is reszeltem és kicsi hús is került bele.A csodálkozás nálunk is nagy volt , mert a fiam nagyon jóízűen ette, mert nem is vette észre a húst benne ( őt azt nem szereti).

Karina írta...

Kedves Limara,
Recepted alapján ma én is megcsináltam a ropogósakat, férjem már belakott belőle, a fiaimat estére ezzel várom, nagyon izgulok, nem nagy zöldségfalók!
Köszi a leírást. Többi alkotásaid is izgalamasak, gratulálok hozzájuk!

Limara írta...

Kedves Karina! Köszönöm szépen! :)) Remélem a fiaidnak is tetszeni fog! :))