2009. február 1., vasárnap

Citromos piskótarolád

Piskótatekercset, a hagyományos baracklekváros változatot elég sűrűn készítem, a fiúk kedvenc süteménye. Pillanatok alatt képesek eltüntetni bármennyit belőle.
Ma a citromkrémes változatot készítettem inkább. Az ebéd ráérősebb volt, így lazán belefért egy kis gőz fölött kevergetés.
Piskótalap:
  • 4 db tojás
  • 12 dkg kristálycukor
  • 12 dkg liszt
  • 2 ek. olaj
A sütőt bekapcsoltam 180 fokra.
Az egész tojásokat a cukorral addig kevertem, míg nagyon lágy, könnyű, habos masszát nem kaptam. Kanalanként beleszitáltam a lisztet, óvatosan belecsorgattam az olajat. Sütőpapírral kibélelt nagy méretű sütőlemezre kentem a masszát, majd 8 percig sütöttem. 2-3 percig hagytam pihenni.Porcukorral megszórt ruhára borítottam, lehúztam róla a papírt, ruhával együtt feltekertem. Hagytam kihülni.

Citromkrém:
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojássárgája
  • 2 citrom leve
  • fél citrom reszelt héja
Minden hozzávalót beletettem egy jénaiba, majd gőz fölött addig kevertem, míg szépen besűrűsödött. Elég hosszú folyamat, jó ideig látszólag nem történik semmi, mikor már kezdek kétségbe esni, akkor el kezd sűrűsödni. Ezután már nem kell sokáig keverni, hülés közben tovább sűrűsödik. A kész krémet kihűtöm, közben csapkodom a kezeket, valahogy mindig van egy a tál fölött, ahányszor odanézek.
A kihült piskótára kenem a kihült krémet, majd trapéz alakúra szeletelem. Porcukorral megszórva tálalom.

11 megjegyzés:

Palócprovence írta...

Hát, ezt most nagyon megenném! :)

Vali írta...

Nekem mumusom a piskótatekercs, de majd eljön ennek is az ideje. Nagyon szeretem a citromos krémeket.

erika írta...

Én is szívesen megkóstolnám!! (végre "kaptam" egy tuti piskóta recit! kösz!!)

Borsó írta...

Én is szeretnék egy szeletet!:)
Már nyitom is az ablakot, s várom a fénypostát.:)

Limara írta...

Rendben, máris küldöm mindenkinek! :))

nelly írta...

Az én kezemre ne csapj rá lécci, csak egy kicsit, mert én is lopkodtam belőle. Ez egyszerűen meseszép, mint a mostani lottó ötös! Olyan gyönyörű képet készítettél róla, hogy már el is csábultam!

Lilla írta...

Nagyon fini lehet. Én is imádom a citromot, és mindent ami citromos:) Azt hiszem ez nálunk sem érné meg a másnapot:)

duende írta...

:)
Cííítromóóós!! :)
Újabb legyártani való finomság! :)

Névtelen írta...

Szia Limara!

Szuper az oldalad, az nlc-ről már eddig is tudtam, hogy jó vagy péksütiben, de hogy ennyire...!!!

Ha nem mosogattad még el a citromkrémes láboskát, szívesen körbenyalogatom.. :):)

Üdv,
Nyestkutya

Limara írta...

Köszönöm Nyestkutya! :)) Sajnos későn szóltál, de legközelebb gondolok rád, ígérem! :))

Brigitta írta...

Szia Limara!
Én is megsütöttem ezt a piskótát,remek lett,pedig én a tojásokat szétválasztva szoktam a piskótát sütni.A gépem nagyon szépen eldolgozta .Viszont egy másik alkalommal,eltört feltekeréskor.Mitől lehet ez?Gyönyörűen megsült,amikor kitekertem,hogy betöltsem akkor sem volt repedt,de amikor töltve tekertem,eltört.Annyira sajnáltam,mert nagyon szép volt mindaddig.
Tudsz erre valami magyarázatot?
Köszi!