2009. január 16., péntek

Croissant

Azt nem mondom, hogy mindennap készítem, sőt még hetente sem, de jó érzés saját készítésű croissanttal várni a fiúkat reggelente vagy este. Szeretik a sima sajtos változatot, de akkor sem szoktak panaszkodni, ha csokoládét rejtek a közepébe. Nem sok munka van vele, inkább csak időigényes. A hosszú hajtogatás folyamatát lehet előző nap készíteni, majd formázva a hűtőben éjszakáztatni és reggelire frissen, melegen tálalni.
Hozzávalók:
  • 20 dkg hideg vaj

  • 8 dkg liszt

Késes robot géppel vagy kézzel összedolgozom, majd kb. 2 cm vastag tégla lapra igazítom, fóliába csomagolva hűtőbe, ha nagyon ellágyult, akkor fagyasztóba teszem.

Kelttészta:
  • 1,5 dl hideg! víz

  • 1 dl hideg! tej

  • 1 tojás

  • 3 ek. cukor

  • csipet só

  • csipet aszkorbinsav

  • 50 dkg liszt

  • 2 dkg friss élesztő

Nagyon fontos, hogy minden hozzávaló hideg legyen és a dagasztás alatt se melegedjen a tészta.
Mikor kész, kicsit nagyobb tégla lapra igazítom, mint a vaj, azt a közepére helyezem, és becsomagolom a tésztával. Rövidebb oldalával helyezem magam elé, majd a nyújtófával ütögetve elkezdem nyújtani. Mikor már ujjnyi vastag, következik a szimpla hajtogatás. A tészta felső harmadát lehajtom a középső harmadra, majd az alsó harmadot felhajtom a dupla réteg tésztára. Elfordítom 90 fokkal megint kinyújtom ujjnyi vastagra és jön a dupla hajtogatás. A tészta most a szélesebb oldalával van előttem, mindkét oldalról a közepéig visszahajtom, majd közepén még félbehajtom. Fóliába csomagolom és hűtőben pihentetem egy órán át. A nyújtást és a hajtogatásokat még kétszer megismétlem.
Ujjnyi vastagra nyújtom, háromszögekre darabolom, feltekerem őket. Egy-másfél óra kelesztés után, tojással lekenve mehetnek a 200 fokos sütőbe, vagy formázva egy éjszakára a hideg hűtőbe.
lehet sonkával, sajttal, csokoládéval is tölteni.

19 megjegyzés:

Brigitta írta...

Szia Limara!

Ez is egy a sok szuper receptedből,igazán finom,köszönöm,hogy kipróbálhattam már többször is!

Névtelen írta...

hogy keleszted h ne legyen meleg a tészta?:) és aszkorbinsavat hol lehet kapni?

Névtelen írta...

Hűtőben vagy hűvös kamrában kelesztem. Aszkorbinsavat gyógyszertárban lehet kapni, vagy helyettesíthető 1 ek. ecettel.

s írta...

Szia Limara!

Ehhez is 80-as lisztet használsz vagy sima is jó hozzá?

Limara írta...

A jó minőségű finomliszt megfelelő hozzá!

Viki írta...

Limara! Ez az a croissant, amit én a dessert.eu-n találtam Mónika tollából, a Te recepted alapján ? - mert ha igen, akkor én jól megdolgooztam érte. Itt sokkal egyszerübb az elkészitése. No ez arra inspirál, hogy ujra meg kell csinálnom. Köszönöm, ha rátalálsz a kérdésemre és válaszolsz.

kriszti írta...

Kedves Limara!
Azt szeretném megtudni,hogy a minden hajtogatás után 1 órát pihentetni kell a tésztát?sütöttem már kenyeret,sajtos bagettet,nagy sikere volt a családban.

Limara írta...

Igen Kriszti, minden hajtogatás után pihentetni kell legalább fél-egy órát a hűtőben. Ez azért fontos, hogy a tészta, a vaj vissza tudjon hülni, mert csak így lesz réteges.

Névtelen írta...

kedves Limara!
Ha nem lesz reteges, annak mi lehet az oka? Osszeolvadt az egesz, mint egy sima kelt teszta, kiveve a kulsejet, ott azert kisse leveles maradt.
a) Vaj helyett margarint hasznaltam.
b) Hideg tesztat es hideg vajat dolgoztam ossze, de keleszteni betettem a sutobe (par percig 50 fokra)
Petine

Limara írta...

Nem szabad betenni ilyen melegre keleszteni, mert a vaj összeolvad benne a tésztával. Illetve ügyelni kell, hogy mikor lekened tojással ne folyjon le az oldalán, csak a tetejét szabad kenni.

Krisztina írta...

Szia!Azt szeretném megtudni hogy kell e keleszteni a tésztát,vagy a dagasztás után lehet e hajtogatni.köszi.
Krisz

Limara írta...

Krisztina! Nem kell keleszteni, rögtön lehet becsomagolni a vajat, és hajtogatni.

Bea írta...

Szia Limara!

Ez a recept egyszerűen fantasztikus!
Kipróbáltam, és eperlekvárral töltöttem meg hatalmas elismerést szereztem vele, hála neked.

katalin írta...

Én már régóta keresgélem az igazi croissant receptet...pék ismerősömet is faggattam eleget...de családi titokként őrzi receptjét..és tegye hiszen Ő ebből él....De végre Én is rátaláltam, itt ezen az oldalon az igazi receptre...köszönöm Limara
pedig régi veterán vagyok...de ez még hiányzott a gyűjteményemből...köszönöm üdv: Katalin

Gabicu írta...

Kedves Limara, ebbol a tesztabol akár kakaoscsigat is csinalhatok? Igazabol olyat szeretnek, ami hasonlita Fornettis kakaoscsigara. :)) :$ Puha es ropogos...szerinted? :)

Limara írta...

Igen! :) Békebeli kakaóscsiga néven fent is van a blogon ....:)

Gabicu írta...

Óóó...köszönöm! :)

Unknown írta...

Kedves Limara! Vaj helyett ha Rama margarint használok akkor lényeges lesz a különbség? Csináljam inkább vajjal vagy nem lesz gond ha helyettesìtem azt!? Válaszod előre is köszönöm!

Limara írta...

Vajjal az igazi, én margarinnal nem próbáltam, de biztos működik azzal is...