2015. május 13., szerda

Hagymás csiga a városnapra


fotó: Tóth Tibor

Az elmúlt hétvégén ünnepelte Makó városa a születésnapját. Nagyon színes volt a program, többek között a szombati napra Limara Péksége, azaz én is meghívást kaptam, hogy a főtéri forgatagban a helyszínen süssek valamit a már megszokott remek mobil kemencékben. A város rám bízta, hogy mit. Természetesen nem volt kérdés, hogy hagymás lesz a péksütemény. Rövid tanakodás után egy pritamin paprikával, kakukkfűvel, fehérborral ízesített csigát gondoltam ki. Következett egy próbasütés, ami egészen jó lett, csupán egy kis finomítást kívánt a recept.
Pénteken megtisztítottam 15 kg hagymát, 5 kg pritamin paprikát, lereszeltem 5 kg sajtot, majd ezekből elkészítettem sok-sok adagban a tölteléket.
Reggel korán kipakoltunk a főtérre, a segítőm most is, mint mindig Dóri barátnőm volt. Összeszokott mozdulatokkal dolgoztunk, ő mérte a gépbe a tészta hozzávalóit, majd felügyelte a dagasztást, azután én készítettem a csigákat, ő pedig mosolyogva kínálta a kisült, még forró csigákat. 22 kg lisztet dagasztottunk be estig. Jól elfáradtunk, mint mindig, de nagyon jól éreztük magunkat, mint mindig. A saját városomban sütni mindig fantasztikus érzés. 
A csigáknak nagy sikere volt, ami különösen meglepett, hogy a gyerekek mennyire szerették. :)

Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg finomliszt
  • 2 tk. só
  • 150 g joghurt
  • kb. 2 dl víz
  • 0,5 dl olaj
  • 2 dkg friss élesztő

Töltelék:
  • 3 db közepes nagyságú vöröshagyma
  • 1 db pritamin paprika
  • 2 ek. liba vagy kacsazsír (esetleg olívaolaj)
  • bors
  • 1 tk. kakukkfű
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1-2 ek. tejszín
  • 5-7 dkg reszelt sajt

A tetejére:
  • 1 felvert tojás (elhagyható)
  • Hagymavirágmag (Nigella mag)


A töltelék készítésével kezdjük. Megtisztítjuk a vöröshagymákat, félbevágjuk, majd kb. 2 mm vastag szeletekre daraboljuk.
A pritamin paprikát kimagozzuk és kb. 2-3 mm nagyságú, apró kockára vágjuk.
Egy serpenyőben felmelegítjük a zsiradékot, beletesszük a felszeletelt hagymákat és nagy lángon, gyakran kevergetve aranyszínűre sütjük. Hozzáadjuk a pritamin paprikát, sózzuk, borsozzuk és meghintjük a kakukkfűvel is. Aláöntjük a fehérbort és nagy lángon elforraljuk alóla, közben tovább kevergetjük. Végül hozzáadjuk a tejszínt, egyet forralunk rajta, majd elzárjuk a lángot és a hagymás keveréket kihűtjük.
A tésztához tálba szitáljuk a lisztet, elvegyítjük a sóval, majd a közepébe mélyedést készítünk. Ide öntjük a joghurtot, az olajat és a vizet, végül pedig a tetejére morzsoljuk az élesztőt. Kézzel vagy géppel dagasztani kezdünk. Amikor a tésztánk elválik az edény falától és már nem ragad a kezünkhöz sem, a felülete szép sima és fényes, kelesztőtálba tesszük és letakarjuk. 40 percig kelni hagyjuk.
Finoman belisztezzük a deszkát, a tésztát óvatosan ráfordítjuk, téglalap alakúra igazítjuk és egy nyújtófával 2 mm vastag téglalapformára nyújtjuk.
Megkenjük a közben kihűlt hagymával, a tetejére szórjuk a reszelt sajtot és feltekerjük, mint a bejglit. Éles késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, egymástól legalább 3-4 cm távolságra. A tepsiket letakarjuk és 20 percig pihenni hagyjuk.
A megkelt csigákat lekenjük felvert tojással (vagy helyette lepermetezzük vízzel), meghintjük hagymavirág maggal, vagy reszelt sajttal és a tepsit a forró sütőbe toljuk. 20-25 perc alatt pirosra sütjük.

















Fotó: Tóth Tibor




2 megjegyzés:

Rita írta...

Köszönöm, ki fogom próbálni.

Éva írta...

Azért hogy megtudjam mennyire finom elfogom készíteni egyszer:-))