2015. február 1., vasárnap

Citromkrémes torta



Tortát sütöttem, citromkrémeset. A krém meyer lemon curd és mascarpone keveréke volt.
Szerettük...

Hozzávalók a piskótához:
  • 8 db tojás
  • 8 ek. cukor (4-4 ek. kristálycukor és porcikor)
  • nagy csipet só
  • 8 ek. finomliszt
  • 4 ek. olvasztott (de nem meleg) vaj
Krém:

  • 3 meyer citrom leve
  • 1 citrom leve
  • 1,5  meyer citrom héja
  • 15 dkg cukor 
  • 3  tojás
  • 6 tojás sárgája
  • 15 dkg hideg vaj
  • 50 dkg mascarpone
  • 2,5 dl habtejszín
  • 2 habfixáló
A díszítéshez:
  • kandírozott citromkarika
  • 3 ek. őrölt mandula
2 db 4-4 tojásból készült piskótát készítettem, én jobban szeretem így, mint egy 8 tojásos piskótát sütni.
Ehhez 4 tojás fehérjét 2 evőkanál kristálycukorral és egy csipet sóval kemény habbá verjük egy robotgép segítségével. (Ügyelni kell, hogy ne legyen túl kemény, mert akkor a piskótánk nem emelkedik magasra.)
Közben a 4 tojás sárgáját 2 púpos evőkanál porcukorral habosra keverjük egy kézi habverővel. 
Amikor a tojáshab megfelelő állagú lassan hozzácsorgatjuk a tojássárgája krémet. Pár pillanat alatt elkeverjük és kikapcsoljuk a gépet. 
A 4 ek. lisztet egy szitán keresztül több részletben a tojáshab tetejére szórjuk és egy spatulával óvatosan elkeverjük. Végül a tál oldaláról belecsorgatjuk a 2 ek. olvasztott, de nem meleg vajat. Pár mozdulattal a masszába forgatjuk.
Egy 24-25 cm átmérőjű tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, a piskótamasszát belesimítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 18 perc alatt készre sütjük.
A fejjel lefelé egy rácsra fordítjuk és így hagyjuk langyosra hűlni (ezt a fejjel lefelé trükköt nem régen láttam Farkas Vilmostól és bevált, a piskóta felülete szép sima lett).  
Ezután készítünk még egy ugyanilyen tortakarikát. 

A krémhez lábasba reszeljük a citromok héját, kifacsarjuk a meyer citromok és a citrom levét 2,5-3 dl kell legyen, majd hozzáadjuk a cukrot a tojásokat és a tojások sárgáját és simára keverjük. Lassú tűzön állandó kevergetés mellett besűrítjük. Végül az apró kockára vágott vajat is belekeverjük.
Amikor a krémünk sima és sűrű egy fóliát terítünk a tetejére is alaposan kihűtjük.

A mascarpone-t egy robotgéppel habosra keverjük, majd lassan, több részletben hozzáadjuk a citromkrém kétharmadát és alaposan elkeverjük. Fóliával lefedjük a tálat és a krémet pár órára hűtőbe tesszük.

Következik a torta összeállítása. A piskótakarikákat félbevágjuk, így lesz négy darab korongunk. Egy tortatálra teszünk egy korongot, megkenjük a krém negyedével, arra piskóta jön, majd krém, így tovább. végül a maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és az oldalát is.

Következik a torta díszítése (botrányos, hogy ez mennyire nem megy nekem....). 
A torta oldalát őrölt mandulával vonjuk be.
Ezután a 2,5 dl habtejszínt 2 csomag habfixálóval keményre verjük, majd belekeverjük a félretett citromkrémet. Csillagcsöves  habzsákba töltjük és a torta tetejére a szélénél kezdve sűrűn kis virágokat nyomunk. 
A szélét kandírozott, negyedekre vágott citromszeletekkel és friss reszelt citromhéjjal díszítjük. díszítjük. 
A kész tortát pár órára hidegre tesszük.









7 megjegyzés:

ILDIKO írta...

Draga Limaram!

Nagyon pazarul nez ki es en joool meg is dezsmalnam, de tudod ujra rakellett jonnom hogy nemszabad nagyon kozel kerulni a kepernyohoz a fejeddel mert EZ megint kek dudoromba kerult a homlokomon.DDD... hihi
En ma almaspitet keszitettem, mar keves van csak belole.
Puszika! ILDIKO

Orsi írta...

Hmm, ez nagyon jól hangzik!

Limara, lenne kedved egy kis játékhoz?
A Kiskanálon link party-t tartok és szeretnélek Téged is meghívni! Ha van olyan desszerted, amiről úgy gondolod Valentin-napra ideális lenne, örülnék ha te is csatlakoznál és belinkelnéd pár csodás receptedet !
A részleteket itt találod: http://horsi-orsi.blogspot.com/2015/02/edes-valentin-napi-link-party_4.html

Blogkonyha írta...

Jaj nekem. Citromos...Imádom/nám...

Unknown írta...

Megsutottem, nagyon finom lett, husvetkor kozkivanatra ujra az unnepi asztalon lesz. Nekem rengeteg maradt a diszitos/tejszinhabos krembol. Azt csak a tetejere kell csillagzsakbol nyomogatni, ugye?
koszonettel, Lang Agi

Limara írta...

Igen :)

ILDIKO írta...

Szia Marcsi!

Megsutottem, fini lett.En naracsal diszitettem.A torta ajandekba ment, de a krembol egy kicsi maradt es "teszteltem"hihi
Ilyen lett : http://www.mijnalbum.nl/Grotefoto-GCOPTMME.jpg
Koszi a recit!
ILDIKO

Limara írta...

Csodaszép! Mint mindig! :) :)