2013. május 31., péntek

Pizzás csiga (az ÁLOM péksüti? )





















Gondolom, senkinek sem kell bemutatni a Falusi Libák blogot. Két barátnő írja, zseniális recepteket, barkácsötelteket, praktikákat lehet náluk találni. Az ember ha nem figyel, órákra elmerül az olvasásba.
Amikor Júlia megkeresett egy közös játék ötletével, naná, hogy azonnal igent mondtam, pláne miután kiderült, hogy a játékban Doktor Pepper, a Csak a Puffin blog szerzője  is részt vesz. Na, az ő blogja is egyenesen veszélyes!  Róla elsősorban  mennyei desszertek, sütik jutnak eszembe, pedig remek ételrecepteket is ír.  Elég ha csak annyit mondok, hogy Zserbógombóc….na ugye!
A játék lényege, hogy találomra kiválasztunk egy szót (most Júlia kislánya volt az ötletadó) és ami eszünkbe jut róla, legyen az étel, sütemény, péksütemény azt elkészítjük, majd egy adott napon posztoljuk.  Az ötletet a másik előtt is titokban tartjuk. Az első szó a pici lány választása alapján az ÁLOM volt.
Látszólag egyszerű volt a feladat, hiszen álom étele, süteménye mindenkinek van.
Elsőként arra gondoltam, hogy azt az ételt, kelt tésztát fogom elkészíteni, amit legközelebb megálmodok, és ezt szó szerint kell érteni.  Nem vicc, rendszeresen előfordul, hogy hajnalban egy új recepttel álmodom, vagy bevillan álmomban egy péksütemény képe (tudom, nem is kell mondani, ez már beteges…).  Egy ideje lefirkálom reggel az álombéli ötletet, mert sokszor előfordult, hogy néhány nap elteltével egyszerűen nem emlékeztem rá, bármennyire is igyekeztem felidézni azt.
Végül mégis inkább egy régebbi történet receptbe öntése mellett döntöttem. Még kisebb volt a kicsi fiam, amikor felnőtt társaságban arról beszélgettünk, hogy kinek mennyire válogatós a gyermeke (ez a téma tutira előkerül, ha legalább két anya beszélgetni kezd).  Én is elmondtam, hogy az én csemetém ha lehetne palacsintán, fánkon, hamburgeren és pizzán élne. Erre a gyermekem megszólalt:  persze, a pizza minden gyerek álomkajája. Azóta eltelt néhány év, de a pizza még mindig a toplista élén áll. Elég sűrűn készítem. Ráérős hétvégéken a hagyományos pizzát, vagy a török pide-t sütöm, sietős hétköznapokon lepénykenyér alapból teszem össze amolyan pikk-pakk módon, ebédre a töltött pizza, más néven a calzone is nyerő, de igazi ÁLOM uzsonna vagy vacsora a pizzás csiga is. Szerintem minden nap képesek lennének megenni.
Naná, hogy a drága gyermekem a cikinek tartott sonkás-ananászos pizzáért van oda, de ha azt szereti, akkor azt szereti, nincs mese, azt kell készíteni neki.
Hozzávalók:

   50 dkg finomliszt
·         1,5 tk. só
·         3 ek. olaj
·         1 tk. oregáno
·         2,5 dl víz
·         0,5 dl tej (vagy víz)
·         2,5 dkg friss élesztő
Töltelék:
·         20 dkg sonka
·         10 dkg bacon
·         20 dkg reszeltsajt
·         pizzaszósz
·         ananász
A tészta hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe mérjük és elindítjuk a 20 perces dagasztóprogramot. Nálam mindig nyitott tetővel dolgozik a gép, így biztosan nem melegszik túl a tészta. Ha leáll a gép, kikapcsoljuk, lecsukjuk a tetejét és 30-35 percig hagyjuk kelni.
Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A sonkát és a bacont ledaráljuk, vagy egészen apróra vágjuk. A sajtot lereszeljük, az ananászt lecsepegtetjük és kisebb darabokra vágjuk.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, kb. 2-3 mm vastag, és kb. 30 cm széles téglalapot nyújtunk belőle. Megkenjük a pizza szósszal, elterítjük rajta a darált sonkát, az apróra vágott ananászt, végül betakarjuk a lereszelt sajttal (a tészta egyik végét apróra vágott csilivel is meg szoktam szórni, mi a férjemmel csípősen szeretjük).
Feltekerjük mint a bejglit és egy éles késsel jó két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Sütőpapíros tepsire fektetjük, a szeleteket kissé ellapítjuk és kb. 20-30 percig ismét pihentetjük.
A sütőt ezalatt 200 fokra (légkeveréssel 190 fok) melegítjük. 18-20 perc alatt pirosra sütjük.
A kész csigákat rácsra tesszük hűlni.
Tipp: a pizzás csiga nem egy kényes tészta, ha kicsit siettetni szeretnénk, akkor a szeletelés után tegyük a csigákat 15 percre 35-40 fokos sütőbe, majd ezután kapcsoljuk 200 fokra és süssük készre.




18 megjegyzés:

Márti írta...

Hú! Akkorát nyeltem. Na, ez biztos, hogy nálunk is a legek közé fog kerülni, ha megsütöm a Fiúknak. Köszi a receptet!

Éva írta...

Azta ez valóban egy jó álomnak beillik! Nagyon finom lehet!

libi írta...

Ezt sütöttem én is tegnap a kisebbiknek a kirándulásra.

Száva írta...

hajjjajj, jöhetne ez bármilyen feltéttel... :) nagyon jól néz ki!
amúgy én is az ananászos pizzát szeretem, nemciki és pont. :P :D

repcsi írta...

Én most sütöttem meg. Egyszerűen isteni lett!!! Mindet fel tudnám falni :)))

Tina írta...

Szia! Egyszer már ráakadtam az oldaladra, de a nagy meleg miatt még nem sütöttem. Most viszont kapóra jöttek az este elkészülő, hűtőben megkelő és reggel hamar kisülő receptek. (eddig ezt csak lángossal ismertem, és nem gondoltam tovább, hogy mással is lehetséges. :) )
A kérdésem: a pizzás csigákat is kevesebb élesztővel készítsem, ha reggel szeretném sütni? A lánykám reggel 5.45-kor indul itthonról, busszal, és gondoltam, meglepem friss és finom útravalóval. :)
Köszi a válaszod!
Nagyon jók a receptjeid, és különösen azok tetszenek, ahol képeket is teszel fel a fázisokról. :)
További minden jót kívánok! :)
Üdvözlettel:
Krisztina

Limara írta...

Szia!
Köszönöm! :) Nem, maradhat ez az élesztőmennyiség! :)

Tutivesztes írta...

Szia!

Ha nekem nincs kenyérsütő gépem, akkor hogyan kell összeállítani a tésztát?
Nagyon köszönöm
Kriszta

Limara írta...

A szokásos módon. A tejben elkevered az élesztőt, a cukrot. A lisztet átszitálod, hozzáteszed a sót, oregánót, közepébe mélyedést készítesz, ide öntöd a folyadékokat és az olajat. Ezután jöhet egy kb. 10-12 perces dagasztás....

Tina írta...

Szia!
Megsütöttem!! :)
Kedvenc lett!!!
Nagy adagot csináltam, maradt másnapra is, és a lánykám azt mondta, már 11-kor elfogyott, pedig sokat vitt!!!!
Fogom még sütni.... :)

TGRita írta...

Kedves Limara!

Szeretném megkérdezni, hogy feltekerés/szeletelés után le lehetne fagyasztani belőle szerinted?
Szuper lenne ha lenne pár darab tartalékban a mélyhűtőben kisütésre várva. :)

Köszönöm! :)
Rita

Limara írta...

Igen, lehet!

TGRita írta...

Jujj, de jóóó :) köszönöm!:))

Unknown írta...

Kedves Limara!
Azt szeretném megkérdezni, hogy fagyasztás után, ha sütni akarom, akkor hogyan kell eljárni? Pl. ki kell olvasztani, vagy fagyosan betenni a sütőbe? ilyenkor hány fokon kell sütni? Köszönöm előre is a választ!

Limara írta...

Igen, hagyni kell, míg felenged, utána 190-200 fokon lehet sütni...

Unknown írta...

ha ezt csak reggel szertném sütni akkor csak a tészta álljon, vagy már csigává tekerve.Hűtőben???
Köszia választ

Limara írta...

a csigák...

Németh Edit írta...

Most sütöttük még. Mennyei. Pompás. Kevés. Kell a dupla adag. Hálásan köszönjük a receptet! :)