2013. április 18., csütörtök

Tönkölykifli


Valójában burgonyás tönkölykifli, mert a tésztájába került az ebédre főzött burgonya főtővizéből, és a maradék krumplipüréből is. Abból nem sok, épp csak annyi, hogy a héja még ropogósra süljön, de a bélzete tovább maradjon puha.
A kiflihez előző este készítettem öregtésztát, a lehető legfrissebbet szerettem volna a tésztába tenni. Az öregtészta is felesben tönkölyliszttel készült, azaz 250 g kenyérliszthez 250 g tönkölylisztet, 3 dl vizet és 1 dkg friss élesztőt adtam. Alaposan összegyúrtam és letakarva a konyhapulton hagytam egész éjszakára.

Hozzávalók a kiflihez:

  • 40 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 20 dkg tk. tönkölyliszt
  • 2 csapott tk. só
  • 1 ek. krumplipüré
  • 3 ek. olaj
  • kb. 3 dl a krumpli főzővizéből
  • 30 dkg öregtészta
  • 1,5 dkg élesztő
Az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe mértem, csupán a folyadékból tartottam vissza kb. 50 ml-t, és elindítottam a dagasztást. Figyelni kell a tésztát, és apránként hozzáadni a többi folyadékot. A burgonya dagasztás közben folyamatosan lágyítja a tésztát, ezért az óvatosság. nekem kellett a 3 dl folyadék, de ez nagyon függ a leszűrt lé sűrűségétől, sőt úgy gondolom, a burgonya minőségétől is. A lényeg, hogy a kenyértésztánál egy kicsit lágyabb, pizzatésztához hasonló tésztát kapjunk, ami kellően lágy a formázáshoz, de semmi esetre sem ragad.
A bedagasztott tésztát kelesztőtálban 30 percig hagytam kelni (azaz érni). 
Ezután lisztezett felületre borítottam és 12 egyforma darabba vágtam. A darabokat egyesével gömbölyítettem, vagyis kis cipócskákat formáztam belőlük.






















Letakartam őket és 10-15 percig ismét pihenni hagytam. Ezután egyesével hosszú, ovális csíkot nyújtottam belőlük:






















A nyújtófát a tészta felső szélére tettem és felsodortam. A sodrás két kézzel történik, méghozzá kifelé, oldal irányba sodorva a tésztát, nem pedig magunk előtt egyenesen feltekerve. Sodrás közben óvatosan húzom, nyújtom a tésztát, de arra ügyelek, hogy ne feszítsem túl, nehogy megszakadjon.

















Miután feltekertem kifli formára hajlítottam és sütőpapíros tepsire ültettem őket. 6-6 kifli fért el egy-egy jókora tepsin.






















Egy fóliával letakartam a kifliket és 35-40 percig kelni hagytam.
A sütőt ezalatt előmelegítettem 200 fokra, légkeveréssel.
A megkelt tésztát alaposan lepermeteztem vízzel és úgy toltam a tepsiket a forró sütőbe. 18 perc alatt sültek ropogósra.
Rácsra szedtem őket hűlni, és kevés vízzel azonnal le is permeteztem, hogy szép fényesek legyenek.

9 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szépek! Guszta!

mandala írta...

Nagyon gusztak!

Mariann írta...

Szerintem is csodajól néznek ki, de engem érdekelene, hogy miért lényeges az, hogy az öregtészta friss legyen? Másképpen viselkedik, ha már többet állt? És ez a "mindennapi kenyerünknél" is lényeges? Azt én is sütöm naponta, és eddig még csak dicséretet kaptam érte.
Köszi

Zsuzska írta...

Kedves Limara ! Már régóta követőd vagyok, nemcsak itt, de a konyhában is... Mindig csodás dolgokat készítesz , ez ismét egy nagy családi kedvenc lesz, úgy gondolom.

Zsuzska írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
D.-Cs. Anikó írta...

Kedves Limara!

A receptben kétszer van megadva az olaj mennyisége és eltérően. Akkor most mennyi szükséges? Most kettőt tettem bele,csak,ha legközelebb sütném. Köszönöm előre is!!
Szép napot!

Limara írta...

Köszönöm! :)

3 ek. olaj kell bele...

Evelin írta...

Kedves Limara!

Azt írtad,hogy krumplipüré és a krumpli főzővizéből 3 dl kell a tésztába. Ha ezekből nem tennék bele,akkor elhagyható vagy pótolni kell valami mással (pl. vízzel)? Előre is köszönöm a válaszod! :)

Limara írta...

persze, folyadék akkor is kell a tésztába, 3 dl. pl. víz vagy tej vagy felesben...