2012. július 19., csütörtök

Napkerék


Amikor megláttam ennek a gyönyörű péksüteménynek a fotóját, azonnal beleszerettem. Ezt is, csakúgy, mint  a Slanac receptjét, Viki küldte nekem. Készítője leveles pogácsának nevezte el, de nálunk a pogácsa apró, sós süteményt jelent, így más név után kutattam. A facebook-on, Akik szeretnek kenyeret sütni csoportban (lehet csatlakozni) nevezte el Ági Napkeréknek, ami nekem nagyon megtetszett.
A formázása rém egyszerű, mégis rafinált. Öt egyenlő részre kell osztani a tésztát, amit egyesével vékony kör lappá kell nyújtani. Megkenni vajjal, majd egymás tetejére rétegezni. Most az öt lapot kell tovább nyújtani. A széléről le kell vágni egy kb. két ujjnyi vastag kört, ami negyedelni kell. Az így kapott köríveket fel kell tekerni, ez a négy rózsa lesz a kalács közepén. A maradék tésztát 16 cikkre kell vágni. És itt jön az érdekes csavar, nem középen, a csúcs felé tekerjük, hanem az egyik (jobbkezeseknek nyilván a bal) oldala  mentén tekerjük fel. Egy tortaforma szélét kirakjuk ezekkel a kis kúp szerű kiflikkel, majd közepére jönnek a rózsák. Kelesztjük, lekenjük, megszórjuk, sütjük. A végeredmény szemet gyönyörködtető. Akárki ki is találta ki, nagy gratula neki! 
Most is bemásolom az eredeti receptet, mellé írva a saját változtatásokat:


Hozzávalók:

500 g liszt
20 g élesztő
3 dl tej (eredetileg 2 dl-t írt)
1 kiskanál só
1 kiskanál cukor
5 evőkanál olaj

A tészta megkenéséhez:
100 g vaj (eredetileg 150 g margarin)

A pogácsa megkenéséhez és díszítéséhez:
1 tojássárgája (én egész tojást használtam)
Szezámmag

Elkészítés:

1. A lisztet beleszitáljuk egy tálba, a közepébe bemélyedést készítünk, és beletesszük az élesztőt, a cukrot és egy kevés langyos tejet, aztán megvárjuk, míg felfut az élesztő. Hozzáadjuk a sót, az olajat, a maradék tejet és finom tésztává gyúrjuk. Jól ki kell dolgozni a tésztát.
2. Meleg helyen kelesztjük.
3.A megkelt tésztát alaposan belisztezett felületre borítjuk, 5 egyenlő részre vesszük, és minden darabból labda formát készítünk. 10 percig pihenni hagyjuk.


4. Mindegyik „labdát” lapostányér méretűre nyújtjuk, megkenjük felolvasztott margarinnal, aztán egymásra helyezzük őket.
5. A tésztát nagyobbra nyújtjuk a kerek sütőformánál, amiben sütni fogjuk, úgy, hogy kb. 3 cm-es szegélyt le tudjunk vágni a tészta széléből.


6. A kört 16 egyforma körcikkre vágjuk.
7. A körcikkeket feltekerjük, de nem úgy, mint egy kiflit, hanem úgy, hogy a „háromszög” egyik oldalán egyenesen tekerjük fel.




8. Körben a kerek sütőformába helyezzük őket, úgy, hogy a szélesebb felük legyen kifelé. (26 cm-es sütőforma).
9. A levágott szegélyt 4 egyforma darabra vágjuk, rózsaformává tekerjük fel őket, és a sütőforma közepére helyezzük őket.


10. meleg helyen kelni hagyjuk, aztán felvert tojássárgájával megkenjük, megszórjuk szezámmaggal, és 200 fokon sütjük. Amikor a sütés vége felé már elkezd pirosodni, akkor 180 fokosra vesszük vissza a sütőt. Kb. 45 percig kell sütni.




Ha túlzottan pirosodik, akkor félidőben lazán le lehet takarni alufóliával a tetejét.

















Elkészítettem libazsírral is. 




















22 megjegyzés:

Dominika írta...

Hát ez álomszép!!!

Viki írta...

ISTENI !!!!!!!!!

Farci írta...

Nagyon tetszik, gyönyörűséges!

Jutka írta...

Az utolsó képnél akkorát,de akkorát nyeltem.....

Jámborné Budai Mónika írta...

Gyönyörű!!!

Gerdi írta...

Én is beleszerettem! Csodaszép!

yokkoa írta...

Jutka!
Én is nagyot nyeltem, pedig épp most fejeztem be az ebédet, amire mellesleg leküldtem egy szelet sajtos burgonyás cipót (természetesen Limara-féle).
Gyönyörű, muszáj lesz kipróbálni.
Ja, és a neve egyszerre rusztikus és költői!
Nagyon tuti ;-)

Marcsi írta...

Hűűűűűű ez csodás!!!

libi írta...

Nagyon szép!

gionetta írta...

Ez mesés! Két hét múlva ez megy a kemencébe a kenyerekkel együtt.

Ági írta...

Én adtam a nevét, nagyon büszke vagyok!!!! Köszönöm Limara!
A libazsíros sem semmi! Sort kerítek rá én is hamarosan!Üdv Ági

Névtelen írta...

Marcsi, ez valami csodálatos! Gratulálok!

Buta kérdés, de a kenésnél vaj helyett használtad a libazsírt? Ha igen, a zsírból is 10 dkg kell?
Meg szeretném sütni ma!

Margó

Medora írta...

Megint csak gratulálok!Gyönyörű.

NEDUDDGI írta...

Ez valami mesés, gratulálok. Ezt muszáj felvenni a táncrendembe :D
Maradok 10-telettel NEDUDDGI

Betti írta...

Kedves Limara! Azt szeretném megkérdezni, hogy e szépség ilyen arányokkal inkább sós vagy édes ízű lett? Nem vagyok nagy szakértő :) Ha 26 centis forma helyett 27-est használok, az nem számít sokat, ugye? Eszméletlenül néz ki ez a tészta, az oldalától nagyon odavagyok, azok a rétegek, mint egy croissant :))

Farci írta...

Köszönöm a receptet, elkészítettem! :)
http://farcialkot.blogspot.hu/2012/07/napkerek.html

Limara írta...

Betti! Ez sós:) 25 cm az eredeti forma, a 27 is jó, bár lehet, hogy nem lesz annyira magas. :)

Betti írta...

Köszönöm válaszod, pár napon belül nekilátok :)

Antal írta...

Ezt meg kell sütnöm, még akkor is, ha én a napraforgóm kicsit csálé lett, de azért csak elfogyott. Kösz! Kati

Süli Mónika írta...

Megint nagyon hálás vagyok ezért a szépségért.
Most toltam be a sütőbe a tej- és tojásmentes változatát. :))

Evus írta...

Gyönyörű!!!!! Amikor megláttam, tudtam, hogy ezt is meg kell sütnöm!!! És nagyon egyszerű elkészíteni (bár nálam az arányok kicsit elcsúsztak, a rózsák kissé nagyok lettek).
Köszönöm!!
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=135355503272938&set=a.108612409280581.12264.100003954678669&type=3&theater

Danuta írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.