2011. október 16., vasárnap

Diós-mazsolás tönkölykenyér a Kenyér Világnapjára

A héten meghívást kaptam az egyik helyi iskolába, hogy hatodikos évfolyamnak tartsak egy rövid előadást a kenyér történetéről. Természetesen vittem kóstolót is, egy jól bevált fehér kenyeret, egy sütőtökös cipót és egy csokis-áfonyás bagettet is. A jól beváltnak sikere volt, mint mindig, de legnagyobb meglepetésemre a sütőtökös cipóért egészen odavoltak a gyerekek, pedig többségük nem is szereti a sült tököt. A csokis-áfonyás bagett viszont mindent vitt. A gyerekek még nem ettek olyan kenyeret, amiben csoki és gyümölcs volt, én pedig a bagettek szépségétől voltam egészen oda, szerintem az eddigi legszebb bagettjeim lettek:
Így aztán nem is volt kérdés, hogy a kenyér világnapjára kigondolt tönkölyös diós-mazsolás kenyérkéim is a bagett formát kapják.
Hozzávalók:

  • 40 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 10 dkg tk. tönkölyliszt
  • 1,5 tk. só
  • 30 dkg kovász (vagy öregtészta )
  • 2 ek. dióolaj
  • 1,5 dl víz
  • 1,5 dl tej (vagy víz)
  • 1 dkg élesztő
  • 7 dkg dió
  • 7 dkg mazsola
A mazsola és a dió kivételével az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe készítettem. Míg dolgozott a gép, a diót egy száraz serpenyőben kissé megpirítottam, majd durvára törtem. A dagasztás utolsó 5 percében adtam a tésztához a mazsolával együtt.
A tésztát egy kiolajozott (dió olajjal) kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Amikor duplájára kelt egy lisztezett  felületre borítottam és négy egyforma darabba vágtam. Megformáztam a bagetteket. pont így, mint ezeket a kis péksüteményeket, csak miután készen lettek még sodortam rajtuk, míg a kellő hosszúságot elérték. Ez a hosszúság a tepsink méretétől függ természetesen:


Egy vastagon belisztezett abroszon kelesztettem őket, így:
Kb. 45-50 percig kelt így az első kettő, ezalatt a sütőt előmelegítettem 220 fokra, a tepsivel együtt. Egy vékony, műanyag lappal óvatosan a tészta alá nyúltam, és a forró tepsire (terítettem rá egy sütőpapírt) fordítottam. Egy éles pengével gyorsan bemetszettem, majd a sütőbe toltam. Egy pohárka vizet löttyintettem azonnal a sütő aljába (ez csak bátrabbaknak ajánlott, helyette célszerűbb 3-4 jégkockát bedobni). 20 percig sültek. Ezután a másik kettő bagett következett ugyanezzel a módszerrel.
A Kenyérsütés Alkalmából meghirdetett mozgalom keretében kaptak a szomszédok a bagettből, ma pedig anyukám fog a mazsola nélküli változatából kapni. Ezen az oldalon megnézhetitek a sok-sok gyönyörű kenyeret, amit ajándékba adtak a kenyérsütő társaim. A képeket folyamatosan töltik fel..
És végül engedjétek meg, hogy a szerző hozzájárulásával megmutassam azt a verset, amit tegnap kaptam egy kedves olvasómtól:

LIMARÁNAK

Limara, Limara! Az Ön nevét áldja
Nagynyárád falucska egykori leánya.
E leány momentán (s régen!) feleségem,
s felséges receptjét sütögeti nékem.
Sőt! Rám is parancsolt, házi poétára,
írjam meg: sütikért, Önt Isten is áldja!
Kereken kimondom: az a kerek zsemlye,
ami receptjében, - mosolygós szerencse!
Csak befalok egyet, s gyomrom elégedett,
erdőbe, mezőre éhen már nem megyek.
Ám nem csupán nőm, de érte más is áldja:
budai lakhelyünk szomszédasszony-nyája.
Feleségem olykor nékik is ad zsemlyét:
az Ön receptjével el-eldicsekedjék…
Ön, kedves Limara, maholnapi napra
híresebb lesz  e tájt, mint Makón a hagyma!
No be is fejezem, lökdös feleségem,
az Ön honlapjára igyekezni készen…
Tetszett neki rajta az a kerékpáros…
Élet és sütemény jó, ha olykor páros…

12 megjegyzés:

gondaanyu írta...

Valóban gyönyörűek. A gyerekeknek pedig meg kell mutatni az igazi kenyereket is.
Nálunk a múlt héten voltak kenyérsütésen az alsósok. És kapásból a barna rozsos kenyeret választották.

marisz57 írta...

Limara! Micsoda kedves verset írt rólad egyik követőd élete párja!
Tényleg, a jóhíred már-már vetekszik a makói hagymáéval.
Gratulálok!

Hajnal írta...

Tüneményes versecske :) Meg is érdemled :) Én is nagy rajongód vagyok már régóta :)
Ma én is sütöttem kenyeret,sonkás,hagymást,délután posztolom is :)

Medora írta...

Remélem minden jól sikerült, tudom a gyerekek (is) nagyon szeretik a különös péksütijeidet a suliban. A srácodnak sok uzsonnás-társa van! De jószívűen megosztja, ahogy hallom. További jó sütögetést!

Ami írta...

Ez eszméletlenül guszta kenyér Marcsi! Nem is csodálkozom, hogy ilyen népszerű volt a gyerek körében (és felnőtteknél is az lett volna ;). Le is mentem a receptet, hátha egyszer eljutok odáig, hogy megsüssem. Zuram imádná :)

Roza írta...

a kenyér csodás, a veret pedig egyszerűen megérdemled!:)

Bianka írta...

Na ne, ezt már nem lehet plusz kilók nélkül kibírni :)

Jutka írta...

Gyönyörű a a diós-mazsolás tönkölykenyered!

Ehhez hasonló olvasói versek, gondolom sok, sok energiát adnak:).....kedves gesztus!

Szemi írta...

Ezek a bagettek egyszerű tökéletesen néznek ki! :) Modnjuk ezen nem vagyok meglepődve. :))

A vers nagyon aranyos! :)

Névtelen írta...

Szia Limara!
Rendszeresen olvasom receptjeidet. Fantasztikusan jók. Azt szeretném kérdezni hogyha nincs öregtésztám és kovászom se mennyi élesztőt használjak a bagettek elkészítésekor? Köszönöm válaszod: Hajni

Limara írta...

Szia Hajni! Köszönöm!:)) Akkor 2 dkg élesztő kell 50 dkg liszthez:)

Titi írta...

Hát ez valami tündéri! :D Milliós nagyságrendben kívánom az ilyen olvasókat neked! Minden jót! Titi