2010. március 3., szerda

Vaníliás briós


Méghozzá nem a töltelékben van a vanília, hanem a tésztában. Mikor megérkezett a vanília, kedves blogtársunk jóvoltából, már akkor gondoltam valami hasonló péksüteményre, de csak most jött el az ideje.
Fantasztikus illata volt a vanília szemektől pöttyözött tésztának. A vajtól könnyű, foszlós lett, másnapra is puha maradt.
Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 1,5 rúd vanília kikapart magja
  • 1 tk. só
  • 3-4 ek. cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 3 ek. olaj
  • kb. 3 dl langyos tej
  • 3 dkg élesztő

  • 15 dkg vaj
Kevés langyos, cukros tejben elkevertem az élesztőt és két ek. lisztet, azaz kovászt készítettem. A tetejét is megliszteztem, majd hagytam 15-20 percig állni, míg szépen megemelkedett, teteje megrepedezett. A többi hozzávalóval bekészítettem a kenyérsütőgépbe és húsz perc alatt szép hólyagos tésztát dagasztattam. Akkor jó az állaga, ha kissé lágyabb, de nem ragad, jól nyújtható.
Vanília helyett esetleg bourbon vaníliával is elkészíthető, legalább két, de inkább három csomagot tennék bele. A cukrot természetesen csökkenteném ebben az esetben.
Kelesztőtálban hagytam duplájár kelni.
Miután megkelt, lisztezett felületre borítottam. 6 egyenlő részre vágtam, mert nagyobb briósokat akartam, de lehet nyolc darabba is osztani. Egyesével ovális formára nyújtottam, majd a hat részre osztott vajat elkentem rajtuk.
Feltekertem, félre tettem, míg az összes elkészült.

Ezután egyesével megsodortam őket, hogy kb. 40 cm hosszúságúak legyenek, majd mint a csigát feltekertem:

A legvégét az ujjammal ellapítottam, aláhajtottam. Így nem bomlik szét sütés közben, a közepét pedig szépen megemeli majd:


Sütőpapírral bélelt tesire ültettem őket, egymástól távol, mert hatalmasra nőnek. A hat briós így is összesült, pedig a legnagyobb sütőlemezen voltak. Kb. 45 percig hagytam kelni (vagy míg duplájára nőnek). Ezután olvasztott vajjal kentem le a briósokat:
Végül 180 fokos sütőben sültek kb. 20 percig (vagy míg szép pirosak lesznek). Rácson hűtöttem ki, majd tálalás előtt kevés porcukorral hintettem meg őket.


96 megjegyzés:

egycsipet írta...

Imádom a brióst és ezek eszméletlenül szépek lettek! :))

Kála írta...

Gyönyörűek!!! A vanília lelőhelyed publikus?

Bianka írta...

Fantasztikusak. Lezdem feladni...lehet hogy visszaszokok a péksütire

Kata írta...

Kééérek szépen egyet belőle! Annyira jól néz ki, érzem az illatát!

Mary írta...

Gyönyörű lett Limara! Csodaszépen formázol!

Puszedli írta...

Nekem eszembe sem jutott volna vaníliát tésztába tenni. Nagyon klassz ötlet!

Szemi írta...

Limara, ezek gyonyoruek lettek!
El tudom képzelni, micsoda illata lehetett a vaníliától!
Még egy péksuti, amit muszáj lesz megsutnom!

/bocsi, nem kritikaként írom,csak hogy ki tudd javítani, az elso képen a Vanília szóból kimaradt az í betu/

Limara írta...

Egy csipet! Köszönöm! :)
Kála! Köszönöm! :) Megkérdezem, de ez még karácsony előtt volt..:)
Bianka, Kata, Mary! Köszönöm szépen! :))
Puszedli! Köszönöm! :))
Szemiramisz! Köszönöm! Én is azt nézem, hova tünt az i? Pedig ott a helye????

kiselefánt írta...

Limara, csodásak!
Már most, hogy mivel fogom tölteni a szombat délelőttöt :)))

Wise Lady írta...

Csodaszépek!

Macus írta...

nagyon szépek. érzem az illatot. Nekem is van még a rudakból tartalékban...

ancsa írta...

AZTAAAA! az iskolai/pékségben készült brióst nem szeretem, pont azért mert NEM ILYEN:) én is sütöööök!

Vali írta...

Limara nem ér!
Nem lehet követni. Éppen most csinálom a szegedi kiflit.

Raindrop írta...

Imádom a brióst!
Imádom ezt a briósodat!
Ööö, a többi briósodat is imádom!

Kathy írta...

Azt hiszem ez lesz a hetvegi finomsag, nagyon jol nez ki. Koszi.

Brigitta írta...

Gyönyörűek,és milyen finomak lehetnek!:)

Atkáriné Terike írta...

Gratulálok az alkotásodhoz!!Holnap sül a briós!! Érzem az illatát! Nagyon jó hogy lefotóztad, mert nem tudtam elképzelni hogy kell össze tekerni. Köszönöm! Puszi Terike

@gi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zsanett írta...

Szia! Remekül néznek ki.
Érdekelne engem is, hogy hol lehet vaníliát vásárolni nagyobb kiszerelésben, nálam is elég sok fogy.
Köszönöm: Zsanett

lúdanyó írta...

Csak ismételni tudom az előttem szólókat :) Gyönyörűek lettek! Nagyon jó ötlet kelt tésztába tenni a vaníliát.

ilolina írta...

Isteni!Érzem az illatát!!Lehetne egyet küldeni nekem?! puszi Ica

Lorka írta...

Ezek is gyönyörűek és felkerült a listámra. És kérlek kukkants majd be hozzám.

Ami írta...

Szép lett a briós!
Majd hozzám is kukk be, légyszi! :)

Moha írta...

Gyönyörűek lettek, én eddig csak a házi vaníliakivonatból locsoltam a tésztába, de ki fogom próbálni így is.

Rozali Collection írta...

Csodálatosan néz ki!!!! Az enyém már a sütőben sül! Ki tud ellenállni ilyen finomságoknak? :) Pláne áldott állapotban! ;) Aztán szülőágyra meg daruval fognak felpakolni májusban, hála Limara varázslatos receptjeinek!! :p

Rozali Collection írta...

Mennyei lett!!! :) Köszönet a receptért!!!

vadászeszter írta...

Kedves Limara, tudom biztos buta kérdés, de por alakú élesztőt használtál?
Ha kézzel dagasztanád, szerinted mennyi idő lenne?
Köszi előre is! Holnap szeretném megsütni a családnak:) Eszter

Tűzpadka írta...

Szia Limara!
Az általad említett grill verseny Makón, melyik hónapban szokott lenni?

Latsia írta...

Ismét egy újabb Limara-remekmű, akármit is készítesz, csodaszép lesz és biztosan ugyanolyan finom is...ezt hívják Tehetségnek! Le a kalappal Előtted.:-)

Nézz be hozzám kérlek, van ott Neked valami, igaz nem ilyen szép...

Barackmag írta...

Nagyon jó lett, megsütöttem.
finom és nagyon puha.
köszönöm a receptet:)
és a Család is köszöni. Mióta nézem a blogod, mindig kapnak valami finomat:)

Palócprovence írta...

Küldtem Neked valamit! :)
http://palocprovence.blogspot.com/2010/03/dijeso.html

Limara írta...

Köszönöm szépen! :))
Eszter! Nem, mindig friss éleztőt használok, ritka kivételekkor jelzem, hogy por az élesztő:))Kézzel? 10-15 perc, míg szép fényes lesz a tészta:)
Tűzpadka! Június elején szokott lenni, még iskola időben.:)
Latsia! máris megyek:)
Rami! Nagyon örülök! :))
Palócprovence! Köszönöm szépen! :))

Évi írta...

Megsütöttem, nagyon fincsi lett!

Marty írta...

Én is elkészítettem tegnap délután! Alig vártam, hogy 'ehetőre' hűljön. Nagyon szép és finom is lett. Ízlik a családnak, de fiam szerint egy órával többet kell majd futnia, hogy ledolgozza!:-))
(Most sütöttem brióst először, bár nem vagyok kezdő a konyhában.)

Limara írta...

Évi, Marty! Ó, de jó! Nagyon örülök! :))

Turák Kinga írta...

nagyon finom lett, sztem még készül belőle jó pár adag!!!! Ha a vaj mellé túrót is kenünk, az is kivitelezhető?

Eszter II írta...

Én is elkészítettem, nagyon-nagyon jó lett, örök hála a receptért!

Limara írta...

Kinga! Szerintem igen, jó ötlet, de a vaj kevesebb legyen akkor:))
Eszter! Örülök! :))

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Szegedi kifli után ez is elkészült. Gyönyörű lett, finom és olyan illatokkal töltötte be a lakást, hogy még arról is elfelejtkeztem pár órára, hogy már nagyon unalmas a téli bezártság :o) A dícséretek egy részét ezúton "utalom át" Neked :o)
Párom: Fantázia!
Anyukám: Tönkre fog menni a cukrászda és a pékség is a szomszédban
Kollégák: Mikor csinálsz nagyobb mennyiségben?
Ja! Bár én 8 db-ot készítettem a tésztából, mégis GIGA méretűek lettek. Ellenben így is elfogytak:o)))
Szép napot!

Anikó

Turák Kinga írta...

akkor azt hiszem, lassan beszámolok róla, h hogyan is sikerült!!! :)

Praliné Zsuzsi írta...

Ma ezt csináltam reggelire - valami fantasztikusan finom volt! Limara, biztos sokat csuklasz, ha ennyien emlegetünk mindig :)) Zsuzsi

Kála írta...

Elkészült és isteni finom! Nagyon könnyű a tésztája és bár nyolc darabba vágtam a tésztát, olyan óriásiak lettek, hogy majd kijöttek a sütőből :-)

Névtelen írta...

erdekes egybeeses: http://www.deliciousdays.com/archives/2009/07/31/ensaimadas/

Limara írta...

Ezen az oldalon is találsz spanyol briós-t, nem kell messzebbre menned!

Mamis írta...

Köszönöm, hogy megnézted az én *remekművemet* is.Isteni finom volt!!!!

Macsek írta...

kedves Limara,

felhasználtam és kissé átszabtam ezt a receptedet :)Köszönet érte :) a végeredmény talán nem lett szép, mert kicsit lágy lett a tészta, de pillanatok alatt elfogyott a tálból...
fotóval:
http://macccska.blogspot.com/2010/04/bolondbrios.html

olyan jó, hogy blogolsz... :)))))

kriszti írta...

Kedves Limara! Csak azt szeretném kérdezni hogy a tésztát meg lehet e csinálni tojás nélkül mert már készítettem kelt tésztát tojás nélkül és nagyon jó lett.előre is köszönöm

Limara írta...

Igen, meg, bár kicsit módosítani kell a recepten. Több folyadék kell bele és tennék hozzá aszkorbinsavat vagy ek. ecetet is:)

kriszti írta...

Kedvws Limara! Azt szeretném megkérdezni hogy a kelt tésztákat tej hejett vízzel is lehet készíten?És az olyan lesz mintha tejjel készült volna?köszönöm előre is

Limara írta...

Kedves Kriszti! lehet, de nem lesz olyan, mintha tejjel készítenéd! ha tejalergia miatt kérdezed, akkor fele hulala tejszínnel fele vízzel készíteném! Üdv

Névtelen írta...

Szia Limara,

Ma megsütöttem a brióst valami isteni volt. gratulálok a receptekhez. Szeretném megkérdezni ha este megcsinálom és csigává alakítva beteszem a hűttőbe és reggel sütöm meg akkor is jó lehet?

Limara írta...

Szia! Köszönöm szépen, nagyon örülök!:) Szerintem igen, bár az élesztőt érdemes lenne akkor kicsit visszavenni 2-2,5 dkg-ra. Üdv

Limara írta...

Szia! Köszönöm szépen, nagyon örülök!:) Szerintem igen, bár az élesztőt érdemes lenne akkor kicsit visszavenni 2-2,5 dkg-ra. Üdv

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Ma a briósodat készítettem el, fantasztikusan finom lett, a fele fahéjas, a másik fele meg vaníliás (van.cukorral) csináltam, mivel igazi vanília drága hozzá.

köszi ezt a jó receptet is!

Névtelen írta...

Még egy ováció :)

Nem bírom abbahagyni az eszegetését, húszpercenként elkapok egy következő frissen sült, illatozó, szép brióst a hűtőrácsról. Ez az édeskés, de nem tolakodó íz, eddig soha nem sikerült ilyen finomra a briós! Lehet, hogy reggelire nem marad?

Vagy Szepy vaníliájának köszönjem?
:)
Petra

Ildikó írta...

Istenem Limara, nem bírja ezt az én gyenge kisszivem...2hónapja nyitott üzletet a "városunkban" a Félegyházi pékség-náluk találtam ismét brióst. Örök szerelem ez köztünk, a briós meg én. De ez... Köszönöm. Megyek,csinálom

Ildikó írta...

Limara megcsináltam!!! Isteni lett. 1/2 adagban csináltam, vaniliarúddal és valami isteni karácsonyi illat van a lakásban. 4 hatalmas nagy lett és csodálatos...Köszönöm

Eszter írta...

Kedves Limara!
Pár napja találtam rá a blogodra. Gratulálok a nagyszerű receptekhez és a gyönyörű sütikhez :).
Tegnap sütöttem meg ezt a briós. Hát nem csalódtam az eredményben :) nagyon szépek és finomak lettek! Köszönet a receptért! Biztos sok más receptedet is kipróbálom majd.

Agnesalgarve írta...

Kedves Limara,

ma másodszor sütöttük meg a briósodat és olyan szép lett, hogy igazán büszke lettem rá. Pedig ez a te érdemed, nem az enyém.
Tudod, mit szeretek a receptjeidben? Valahányszor valamit megcsinálok tőled, pontosan úgy van, ahogy írod, és olyan lesz, amilyennek kell lennie. Egyszerűen, világosan magyarázod és nekem, aki nem tud olyan szépen sütni ez nagy segítség. Köszönöm Agnes

Limara írta...

kedves Ágnes! Köszönöm szépen a kedvességedet, jól esik és lelkesít a továbbiakhoz!:) Üdvözlettel, Marcsi

Névtelen írta...

Ezek gyönyörűek! Holnap reggelire tervezem őket a narancslekvároddal. Az lenne a kérdésem, hogy ha holnap reggel csak sütőbe tolnám, akkor azt hideg sütőbe tegyem, vagy melegítsem elő? Ma este előkészíteném. Köszönöm, Ilke

Limara írta...

Kedves Ilke! Mindenképpen hideg sütőben kezd sütni, úgy a tészta a sütővel együtt tud átmelegedni:)

Névtelen írta...

Kedves Limara,
hát megsült. Isteni nagy és isteni finom lett. A kisboltban csak egy szál rúd vanília árválkodott, ezért 2 zacsi Bourbon-ost öleltem még magamhoz a fél rudat khm.. pótolandó.
Úgy ahogy írtad, hatalmasak lettek, el is fogott az aggodalom, hogy mi lesz vele másnap (nincs lehangolóbb, mint a szikkadtkás kelt tészta), de feleslegesen aggódtam, mert a briósokat a család másnap is ugyanolyan jó étvággyal fogyasztotta el(picit meglangyítva és házi baracklekvárral ütve el a hétfő borúját).
Igazán köszönöm a javaslatot!!! Magamtól nem biztos, hogy kipróbáltam volna, mert én is a menzák briósának fűrészpor ízét őriztem eddig...
Most a kakós croidat bámulom..., de előbb vacsira megcsinálom a brokkolikrémlevest, a kisfiammal már meg is vettük a hozzávalókat délelőtt. Tetszik a durum kenyér is, de ezt meg kell konzultálnom még a bioboltosommal.
Ha már ilyen kedvesen segítettél a sajtos croi után sütit választani, adnál újra egy kis tanácsot? Szombat reggel utazunk anyósomékhoz, és úgy vinnék valami finomat, akár sósat, akár édeset, hogy örüljenek. Apósom cukorbeteg és a sajtért nem tombol annyira. Ha nem este-, hanem reggel sütöm meg amit bekészítek, akkor sem lesz túl sok időm. Szerinted mi melegít fel egy ilyen fagyos februárt a gyönyörű receptgyűjteményedből?
Válaszod nagyon köszönöm és szép-, lélekmelengető napokat!
Ui. Na persze ne hidd, hogy idegen tollakkal fogok ott ékeskedni Hajdú-Bihar megyében! :-)

Névtelen írta...

Valami elképeszetően gyönyörűek lett. Fele adagot sütöttem, de ugyan úgy hatot formáztam belőle, és épp hogy elfértek a legnagyobb tepsin.
Teljes a siker!
Nagyon gratulálok ehhez a recepthez is!

Limara írta...

Szuper!:) Köszönöm szépen!

Aledi írta...

Könnyű, laza, és nagyon finom lett. Én kisebbeket készítettem, 16-t, és nem tudtam olyan ügyesen feltekerni, kicsit szétnyíltak, de a gyerekeim szerint így is gyönyörűek, az íze meg szuper. Köszönöm a receptet, kedvenc lesz :)

gondaniki írta...

Szia Limara!
Először is szeretnék gratulálni az oldaladhoz, nagyon szuper!!!:D Most sülnek a briósok, külalakra gyönyörűek, remélem az ízük is ugyanolyan fincsi lesz. Van egy süti receptem, amit én találtam ki és szeretnék megosztani mindenkivel. Hova tudnám felrakni, esetleg a te oldaladra? Köszi, Niki

Limara írta...

Kedves Niki! Köszönöm szépen!:) Az oldalra csak így, kommentben tudsz írni.

gondaniki írta...

Szia Limara!
Nagyon fincsik lettek a briósok és a kinézetük is gyönyörű, bár én kézzel dagasztom, mert nincs kenyérsütőm. Viszont következő alkalommal szeretném kipróbálni úgy, hogy még a feltekerés előtt a vajra szórok fahéjat és egy kevés cukrot. Szerinted? Ja igen mégegy kérdésem lenne, a 8 literes kacsasütőt hol lehet venni, illetve a kenyerek tésztáját ha kézzel gyúrom, ua. az eredményt érem el vele, mint ha géppel dagasztanám? Köszi, további szép napot neked és a kis családodnak, Niki

Kreatív konyha írta...

Kedves Limara, köszönöm szépen a vaníliás briós receptjét, elkészítettem, fantasztikusan finom lett!!!! Illatos, másnap is puha, szóval tökéletes! Köszi még egyszer!

Liloocska írta...

isteni lett :) 8 felé osztottam, de még így is csuda nagyra nőttek. a család azóta is emlegeti. úgy tűnik visszavonhatatlan tagja lettél a sütő receptúránknak :))) de most már tényleg el kell mennem futni!!!!

Eszter írta...

Ma sütöttem először ezt a Brióst, kiszámoltam, hogy egy darab kb 497 kcal-t tartalmaz, igaz én "csak" 2 ek cukrot raktam bele, meg három kis csomag vaníliás cukrot. Mivel fogyózom, így muszáj számolnom és egy darab ma pont belefért, viszont annyira finom lett, hogy mind a nyolcat megenném szívem szerint. Formára nem lettek olyan fotogén topmodell alkatok, mint a tiéid, Limara, viszont takaros menyecskéknek azért elmennek. :-) Nagyon köszönöm a receptet, az érthető leírást, és hogy van ez a blog. (Most akadtam rá egy hete)

Limara írta...

Kedves Eszter! Köszönöm szépen, nagyon örülök! Remélem, a többi recept is tetszeni fog!:)

Névtelen írta...

Kedves Limara!

A kérdésem az lenne,hogy reggel elutazunk ha ma este legyurom a brios tésztáját megformázom és tehetem kelesztés nélkül a hütöbe reggel pedig megsütném hideg sütöben

ez igy lehetséges lenne ?

Üdv Ramóna!

Limara írta...

Kedves Ramóna! Igen, lehetséges!:)

Névtelen írta...

Sziasztok! Fél adagban a tojásmennyiséget hogy felezzem? És abba mennyi bourbon vaníliás cukrot tegyek, ha nincs vanília rudam? Köszi a választ! :)

Limara írta...

A fél adagba is beletehetsz egy kisebb egész tojást és egy csomag vaníliát.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Szuperek a receptjeid, többet megsütöttem már és egyikben sem csalódtam. Most ezt a brióst szeretném kipróbálni. Sajnos reggel nem lesz elég időm előkészíteni, így a fent említett hidegen kelesztés érdekelne, hogy pontosan mi lenne a menete. A tésztát a dagasztás után rögtön hűtőbe teszem és reggel sütés előtt formázom? Vagy dagasztás után egyszer kelesztem, utána formázom és reggel csak a sütés marad?
Várom szíves válaszodat. Szép napot!
Üdvözlettel:
Rafka

Limara írta...

Kedves Rafka! Formázás után megy a hűtőbe:)

Névtelen írta...

Limara!
A tegnapi sikerem után (kolbászos sonkás csónak:)), gondoltam ma elkészítem lányaimnak a vaniliás brióst! Igaz vanilia rúd helyett 3 csomag bourbon vaniliát használtam, ahogy ajánlottad.
Nagyon finom lett!!!!!!!!! A bolti elbújhat! Köszönöm szépen a receptet, és gratulálok mégegyszer!!!! 1anyuka

Névtelen írta...

Kedves Limara,
Nemrég találtam rá a briós receptedre és szeretném megsütni. De nem vagyok benne biztos, hogy a 15 dkg vaj hová kell? A tésztába vagy a kelesztés után azzal megkenni a belsejét?
Válaszodat előre is köszönöm.
Üdv: Zs

Limara írta...

A vajjal kell megkenni kelesztés után!

sos_glutén írta...

Kedves Limara!

Most hűlnek a briósok a rácson. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy holnap reggelire milyenek lesznek, már alig várom :-) Meleg kakaóval, nyammm :-)

Csak egy kérdés: Elképzelhető, hogy az enyémek kicsit túlkeltek? Csak mert noha azért látszik a csigaforma, de kicsit egybesült.

Limara írta...

Igen, lehetséges. De az íze remek lesz! :)

MrsSame írta...

Most dagasztja a gép. Kezdek belejönni a receptjeid kipróbálásába. :D Csak egyre kevesebb időm lesz rá... :(
Izgatottan várom milyenek lesznek.

sos_glutén írta...

Háááát vmi isteniek lettek! Pénteken sütöttem meg, de még hétfőn reggel is nagyon finomak voltak. Négy briósba diót is rejtettem meglepi gyanánt :-).

Köszi a receptet, bekerült a családi kedvencek közé :-)

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Köszönöm a segítséget a vajjal kapcsolatban. ma megsütöttem és isteni finom lett. Annyit változtattam, hogy nekem 3 rúd vaníliám volt és azt mind beletettem illetve kettőbe tettem csokiöntet és úgy csavartam fel. Úgy is nagyon finom lett.
ja és tényleg óriásira nőttek, pedig én 8 részre osztottam.
Köszönöm még egyszer a segítséget és a szuper receptet.
Üdv: Zs

Névtelen írta...

Én 16 részre vágtam a tésztát és már most hatalmasak, pedig még nem sültek meg teljesen. Köszönöm a receptet, öcséimmel nyújtottuk-formáztuk, nagyon élvezték! Már most lestoppolták a legnagyobbakat. :P

Luna írta...

Kedves Limara!

Sok receptedet megsütöttem már (mind szuper), de most írnom kellett, annnnnnyira isteni ez a briós!! :)

Üdvözlettel:
Sára

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)))

korenka írta...

Alig egy hete találtam ide, de máris függővé váltam. Hálás vagyok neked, hogy a tudásodat önzetlenül megosztod. Van egy hülye kérdésem. Hogyan tekerjem fel a brióst? Hosszában, vagy keresztben. 8-at készítettem, felét így, felét úgy... lehet, hogy nincs is jelentősége?

Limara írta...

hosszában:)

nand09 írta...

Kedves Limara!
Most sült ki a briós, még forrón csipegettem egy kicsit belőle, nagyon finom!! :-) Én is fél adagból készítettem, és nagy merészen 8 db-ot csináltam belőle, így is szép nagyok lettek, pont elfértek a tálcán. :-)

vadászkés írta...

Szia. Milyen márkájú vajat használsz?

Limara írta...

Valamilyen teavajat, vagy ha azt nem kapok akkor márkázott vajat...

Unknown írta...

Többször megsütöttem már, és imádja a család!! Jöhetnek még ötletek!! Imádom a blogodat!! :) :)