2010. március 27., szombat

Paradicsompestóval töltött csirke



Most ez a kedvencünk. Ezt a pestót kentem már többször is csirkecombra, legutóbb pedig csirkemellre. Utóbbi a győztes. Mindig többet készítek, hogy maradjon egy kenyérhez való adag is, de a férjem megtalálja és bekanalazza csak úgy magában (brrr... ) vagy pirítósra kenve. Nelly barátnőmtől kaptam egy hatalmas üveg aszaltparadicsomot, előtte meg Macus látott el vele, így egyelőre szem előtt hagyom neki. Egyszer csak marad majd annyi, hogy kenyérben végezze. És ha már ennyira szereti, ezt készítettem neki a szülinapjára is.


Hozzávalók a pestóhoz:
  • kb. 15 db olajban eltett aszalt paradicsom
  • 1 fokhagyma
  • 1  chili ( 1 tk. Erős Pista)
  • friss rozmaring
  • 5 dkg fenyőmag (mandula)
  • 5 dkg parmezán
  • kb. 1-1,5 dl olaj amiben a paradicsom volt vagy olíva
  • só, bors
Először a fenyőmagot pirítom meg egy száraz serpenyőben. Amikor nem kaptam fenyőmagot, mandulával is nagyon jó volt. A lecsöpögtetett paradicsomot apróra vágom, lereszelem a fokhagymát. Ezután az összes hozzávalót botmixerrel pürésítem, közben adagolom hozzá a fűszeres olajat. Sűrű krémnek kell lennie.
A csirkemelleket vékonyra verem, kevés sóval, borssal meghintem, majd megkenem a pestóval. Feltekerem és szeletelt baconbe csomagolom. Jénai edénybe teszem, öntök alá egy kis pohárka fehérbort, letakarom fóliával. 180 fokos sütőben sütöm kb. 30-40  percig, majd fólia nélkül míg szép piros lesz. A levét átöntöm egy edénybe és beforralom, végül kevés tejszínt adok hozzá.
Körete tejfölös, snidlinges krumpli volt. A kockára vágott burgonyát puhára főztem, leszűrtem. Dobtam rá egy darabka vajat, 3-4 ek. tejföl, kevés tejszínt. Összetörtem, de ügyeltem, hogy darabos maradjon. Apróra vágott snidlinget kevertem bele.

16 megjegyzés:

judit magos írta...

Ez nagyon finom lehet!!!!

családi tűzhely írta...

Gyönyörűen néz ki! Ki fogom próbálni a receptet.

Bianka írta...

Ez nagyon,nagyon....finom :)

Névtelen írta...

Lehet, hogy szamárságot kérdezek, de nem lehet ezt eleve kenyértésztában megcsinálni? A szép tekercsről jutott eszembe, hogy akár tésztában is sülhetne... Hm?

Limara írta...

Igen, nagyon finom:))

Nem kérdezel szamárságot, arra gyúrok én is, de mindig elfogy, mire rákerülne a sor. Na de majd holnap! :))

tökmagi írta...

Szia!Lenne egy kérdésem.Vettem kovászport.Használtál már?Mert vettem,de nem tudom,hogy tegyem a kenyérbe.:-/

elina írta...

Hmmmm de jol nez ki...azt hiszem ha a parom ket het mulva haza jon ezt fogom neki fozni:-D

IZs írta...

az első piros pestot kb egy éve ajándékba kaptam, azóta csináltam is, és bevallom én is képes vagyok csak úgy az üvegből eszegetni, ez a csirke nagyon finom lehet, de most azt áruld el, légyszi :hogy csinálod hogy ettől a sok finomságtól nem szedsz magadra feles kilókat, mert én azt hiszem már a blog olvasástól is kerekedek :))

nelly írta...

Hű Marcsi! Nagyon fincsi lehet ez a csirkemell! Én egyébként is szeretem ezt a husit mindenféleképp. Biztos ki fogom próbálni, ha kettecskén leszünk a férjemmel.Ő is szereti a különlegességeket, Te pedig mindig szolgálsz valami újjal.

Raindrop írta...

Elképesztően gusztusosan tálaltad.
Nem bírom róla levenni a szemem. :)
Gyönyörű, gyönyörűűűűű!

Praliné Zsuzsi írta...

Szia! Tényleg nagyon szép, én is kedvet kaptam hozzá! Zöld pestóval is kipróbálnám! Gratuláluk a 700. rendszeres olvasódhoz!!!! Zsuzsi

Tűzpadka írta...

Szia Limara! Feltettem a fotót a blogomra, ami alapján próbálkozom. ha ezt sikerülne elkészítenem, nagy "durranás" lenne:)majd az idő eldönti sikerül e. Nem adom fel könnyen:)Kíváncsi vagyok tetszik e az ötlet, illetve Te hogyan csinálnád?
Sándor

Kata írta...

Limara!
Gratulálok a 700. rendszeres olvasódhoz!
A csirke nagyon csábítóan néz ki!Azt hiszem hamarosan megpróbálom elkészíteni!

libi írta...

Gratulálok a 700. rendszeres olvasódhoz!
puszi

Julika írta...

Én is gratulálok a 700. rendszeres olvasodhóz ! Csak így tovább !

Olívia Németh írta...

Húúú, nagyon finom lehet! Csakúgy, mint az elottem szólók, én is gratulálok a sok olvasódhoz!