2010. március 21., vasárnap

12. születésnap


A kicsi fiamat ünnepeljük most. (És a férjemet is, mert szinte egyszerre születtek, de mivel az ünneplés több részletből áll az ő tortája késöbb következik.) Rohan az idő, úgy érzem, nem régen született, de már 12 gyertya van a tortáján.
A foci szeretete továbbra is töretlen. A focipálya és az AC Milan emblémás tortája után most stoplis cipő tortát gondoltam ki neki. Azt hiszem a foci témakört lassan ki is merítettem, talán még futbalabdája nem volt.
Igen méretesre sikerült a torta, eredetileg kisebbet álmodtam meg. Először sütöttem egy nagyobb 6 tojásos, majd egy kisebb 5 tojásos piskótát, azt gondoltam, elég lesz. Hát nem lett. Összeállítás közben derült ki, hogy kell még, így gyorsan sütöttem még egy 5 tojásos piskótát. A krém Maci dobostorta krémje, a nagy kedvenc csokoládé krém.
Krém:
  • 4 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 ek. holland kakaópor
  • 20 dkg vaj
  • vanília
  • rum
A tojásokat a cukorral vízgőz fölött habosra kevertem egészen addig, míg könnyű, lágy krémem lett. Ezután adtam hozzá a szintén vízgőz fölött megolvasztott csokit, kakaóport. Elkevertem. Kevertem hozzá vanília eszenciát és kevés rumot. Kihűtöttem a krémet, majd a szobahőmérsékletű vajjal kikevertem. Maci tanácsára fél óra hűtés után újra kevertem, így könnyebb, habosabb lett a krém.
Megvártam míg az ünnepelt végre elment focizni a barátokkal és nekiláttam a torta összeállításának. Igazi szobrászmunka volt. A formát kivágtam egy vastagabb kartonból is amit fóliával beborítottam. Erre építkeztem. Ezt még meg kellett emelni, hogy a stoplik alá férjenek. Egy nagyobb tálcára terítettem tortapapírt, majd a közepét kiraktam fakockával,  a gyerekek régi játékával. Erre emeltem át a tortát. Így késöbb alá tudtam tenni a stoplikat, amik fondantból készültek. Megkínlódtam vele rendesen, de ekkor még nem is sejtettem mi vár rám a fondanttal.
Végül csak összeállt, körbe kentem vajjal, majd ment éjszakára a hűtőbe.
Nekiláttam a fondantnak. Volt habcukrom, kb. 60 dkg így azt olavsztottam meg a mikróban, majd adagoltam hozzá a porcukrot. Úgy gondoltam, ebből veszek el, hagyok egy keveset fehéren, csinálok szürke és fekete fondantot is. Csakhogy ez is kevés lett, így az egészet piros pasztával színeztem, majd mivel elfogyott a habcukor nekiláttam Kiskukta fondantjának. Abból lett szürke, feket és fehér bevonó is. Egyesével fóliába csomagoltam őket és a konyhapulton hagytam.
Hajnalban keltem, öt után nekiláttam a bevonásnak, díszítésnek. A kicsi stoplisát szem elé készítettem mintának. Türelem próbálómunka volt, a fondant nem úgy viselkedett, ahogy vártam, szakadt, morzsálódott. Legvégén, hogy az új stoplis szép fényes legyen átkentem kevés vízben feloldott piros pasztával egy ecset segítségével. Bő két óra munka után lett meg a végeredmény. Nem egy cukrász szépségű torta lett, az orra inkább hasonlít bohóccipőre mint focicipőre, de a kisfiam öröme nagy volt és ez volt a lényeg.

48 megjegyzés:

Puszedli írta...

Elképesztő vagy!! :)) Boldog szülinapot Nekik!

JD írta...

Gratulálok az Ünnepelteknek és a tortádhoz is! :)

Muffinműhely Anna írta...

Fú mekkora nagy lett, nagyon szép!:)
Mostanában én is így járok a sima fondanttal, szétesik a kezemben:S A habcukros kicsit biztosabb valamiért, még nem jöttem rá mitől szakad-morzsolódik.
Fehér pillecukrot hol szoktál beszerezni?

libi írta...

Atyám! Ezt lestem egész nap, végre előkerült. Hihetetlen vagy! Botinak 1000 puszi, látom, büszke volt nagyon. ;-)

Macus írta...

Még egyszer boldog szülinapot! Én miért hittem, hogy Boti már 13 éves?
Nem semmi lett a csuka-torta! :)

Névtelen írta...

Hááát...ez durva! :D Isten éltesse a kisnagyfiad! Orsi (swe)

Ami írta...

Csodás torta! Boldog 13-ik szülinapot a fiacskádnak ! :)

Andi/cuki írta...

Isten éltesse sokáig!Nem csalódtam,gyönyörűűűű a torta!:-))
Méghogy nem cukrász-torta!!!!Egy mesterműűű!!
De ugye mézespálesz is lesz fenn?
:-))

Vali írta...

Még, hogy nem hasonlít egy foci cipőre. Minden futballistának ilyen cipő az álma. Le a kalappal, szép munka lehetett.
Minden jót kívánok az ünnepeltnek.

Ízbolygó írta...

Nagyon komolyan néz ki! Gratulálok! És Isten éltesse a fiatalembert!

Limara írta...

Köszönjük szépen, az ünnepelt itt vigyorog mellettem:))
Anna! Képzeld, a 100 ft-os boltban kaptam:)) Egyébként a Lidl-ből szoktam spájzolni amikor van:))
Andi! Itt??:))))

Babinti78 írta...

Ez fantasztikus lett!
Elképesztő! :)
Nagyon boldog szülinapot a nagyfiúnak!

Brigitta írta...

Boldog szülinapot a kis vagyis hát a nagy focistának!Egyre jobban hasonlít Rád,Limara,olyan kis mosolygós!:))A torta igazi mestermű,gratulálok!

Száva írta...

Nagyon tetszik:D És ne szerénykedj, a legtöbb cukrászda feleennyi fantáziát, technikát és lehetőséget sem kínál! :) Van 5-10 forma amit vállalnak és ha nem katicabogársünikönyv amit kérsz, akkor sajnos, nem tudják vállalni.

:D
Megérjük, hogy az AC Milan hivatalos cukrásza leszel??

Hencsilli írta...

Jaj,de jó lett! Képzelem az örömöt! Nagyon ügyes vagy!
Boldog szülinpapot a fiadnak!

Kata írta...

Limara!
A torta gyönyörű,mint minden ami a kezeid közül kerül ki!Gratulálok,nagyon ügyes vagy!
A kisfiadnak pedig nagyon boldog születésnapot kívánok!!

Kata írta...

Limara!
A torta gyönyörű,mint minden ami a kezeid közül kerül ki!Gratulálok,nagyon ügyes vagy!
A kisfiadnak pedig nagyon boldog születésnapot kívánok!!

Atkáriné Terike írta...

Boldog születés napot! Szép lett a torta!

Maimoni írta...

Döbbenet, gyönyörű!
Boldog szülinapot!

Ági írta...

Boldog szülinapot!
Nem semmi ez a torta!
Kislányom is ma ünnepel,ő 7 éves lett :)

Szemi írta...

Limara, ez gyonyoru lett, igazi mestermunka!

Gratulálok neked is, és fiadnak pedig nagyon boldog szulinapot kívánok!!!

Edó írta...

Boldog szuletesnapot kisfiadnak!:)A torta elkepeszto,de nekem legjobban a befektetett munka tetszik,mikre nem kepes az ember szeretetbol!:)Kisfiad buszke lehet rad.

Julika írta...

Húúú micsoda torta ! Ez tényleg nem semmi, nagyot alkottál ! Látszik, hogy nagyon boldog a kisfiad ! Nagyon sok boldog szülinapot kívánok a kis ünnepeltnek !

Kiskukta írta...

A torta nagyon szép! A kisfiadon látszik a mérhetetlen boldogság, ezért éri meg csinálni:))

Az a tapasztalatom amúgy, hogy ilyen intenzív színeknél nagyon nagyon sokat romlik a fondant minősége, és ez ellen sajnos nem igazán lehet semmit tenni:(( Esetleg csak annyit, hogy boltit vesz az ember, előre színezettet, de azt meg kisvárosban nehéz (vagy képtelenség) beszerezni. De hidd el a hibákat csak te látod:D

erika írta...

Fantasztikusat alkottál! Boldog Születésnapot kívánok a "korosodó" Fiúcskának, és sok örömet az örök ifjú Anyukának!

Moha írta...

Boldog születésnapot a kicsinek! Nagyon ügyes vagy, elképesztő munka lehetett!!

Raindrop írta...

Isten éltesse a kisfiadat még nagyon sokáig egészségben, boldogságban! :)
A torta fantasztikus, az adidas is büszke lenne rád! :)

Kathy írta...

Nagyon sok boldog szulinapot a Kisfiadnak. Ez a torta szinte hihetetlen es raadasul nem lehet ramondani, hogy tul kicsi a merete, es elfogyott egy evesre. :)) Nagyon ugyes vagy!

Jade írta...

Ez hihetetlen!!! Gratulalok hozza, boldog szulinapot az unnepeltnek!

Felhőlány írta...

Ez ám a giga torta!! :))Elképesztő vagy Limara! Ötletes, csodaszép! :))
Utólag is nagyon boldog szülinapot kívánok az ünnepeltnek! :)

Bianka írta...

Boldog szülinapot!

Ez fantasztikus, mekkora :) nagyon jóóóó

Névtelen írta...

Szia Limara!
Egyszerüen Fantasztikus,amít csináltál. Csak ámulok és bámulok. Nagyon ÜGYES vagy.
Boldog SZülinapot az ünnepelteknek. CS Jutka

Palócprovence írta...

:)) Boldog szülinapot az ünnepelteknek! :)

Mónika írta...

Gyönyörű lett a tortád!
Szerintem minden fiúcska ilyenről álmodik...
:)
Utólag is nagyon boldog születésnapot az ünnepelt(ek)nek!

Andi írta...

Boldog szülinapot a nagyfiúnak. Csak nem ő is a tavasz első napján?....
Szép a torta mint mindig!!!

Tűzpadka írta...

Hát ez kolosszális! Mikor fogok én ilyet kitalálni? gratulálok! Hihetetlen kreatív vagy ,de ezt már megállapítottam néhányszor.
Én jelenleg egy új ötlettel próbálkozom, azt hiszem ez most beválik...Őszi falevelek marcipánból a "májusi asztalra". nagyon ígéretesnek tűnik, már az első kísérlet is elég jó lett:)

Névtelen írta...

Boldog szülinapot! (Tiszta anyja:) Móni

Garffyka írta...

Limara, ez egyszerűen zseniális!
Büszke lehet kisnagyfiad, hogy ilyen szuperügyes és angyali türelemmel megáldott édesanyja van!
Számlálatlanul sok, nagyon boldog születésnapot az ünnepeltnek!

szepyke írta...

A jó Isten éltesse erőben egészségben, boldogságban, békességben az ünnepelteket és téged is, hogy ilyet tudsz!:)

Névtelen írta...

Most láttam csak, hogy ilyen nagy nap volt nálatok, boldog születésnapot a kisfiadnak, Marcsi!:)
Nagyon eredeti ötlet a focicipõ, de vigyázz mert a végén nem fog tudni megnõsülni a fiú, mert a lányok labdába sem rúghatnak melletted! :)))
Puszi neki és neked.
Nagyzsuzsa

Unknown írta...

Utólag kívánok nagyon boldog szülinapot és jó egészséget az ünnepeltnek, és mindketötöknek gratulálok a szenzációs tortához! Azt hiszem most minden kissrác ilyen tortáért könyörög az anyukájának :o)

LiliBazsa írta...

Gratulálok a tortához, elképesztő!!!!
Isten éltesse a fiacskádat!!

Ottis írta...

Nagyon szép a torta!Kicsit késve de Nagyon Boldog Szülinapot kívánok a fiadnak!

Limara írta...

Köszönöm szépen az ünnepelt nevében is, nagyon kedvesek vagytok! :))

Fésüs Móni írta...

Kedves Limara!
Kisfiamnak készülök vmi tortacsodával. Kutatgatásaim során tévedtem Hozzád.
Bámulatos ez a torta. Még a varrást is szépen megformáztad a cipőn:)))
Van ötleted arra, h fekete és piros fondantot hogyan készíthetnék?
A céklával színezett nem piros. Meggy talán jó. De a feketéhez nincs ötletem. Tudsz vmit ajánlani?

Móni

Limara írta...

Köszönöm szépen!:) Én ugyan ételfestéket használtam, de helyette porrá tört széntablettát szoktak belekeverni..:)

Módi Noémi írta...

Szia!
Most találtam rá a bejegyzésedre, annak révén, hogy életembe másodjára fogok neki fondant készítésnek és pont úgy viselkedik, mint ekkor a tiéd is. Morzsálódik, esik szét, nem tudom hogy mit kezdjek vele, hogy jó legyen? Tudsz segíteni?
Köszi :)

Limara írta...

Még egy kis margarint kell hozzágyúrni!