2009. szeptember 26., szombat

VKF! Vörösboros kenyér mazsolával és dióval


Mindig elhatározom, hogy indulok a VKF soros fordulóján, aztán mindig le is késem, lemaradok róla. Eddig talán csak egyszer sikerült időben kapcsolnom és sütnöm. Most viszont nem felejtettem el, annál is inkább, mert jó ideje készülök vörösboros kenyeret sütni, így ez a mostani kiírás kapóra jött Trinitytől.
Izgalmas volt megálmodni és összehozni ezt a kenyeret. Az nem volt kérdés, hogy öregtésztás legyen, bár kovászos is remek lett volna. Az öregtésztám már 5 napos volt, így mindenképpen muszáj volt életet lehelni bele. Kevés tk. tönkölylisztet is használtam hozzá, hogy egészségesebb kenyér legyen. A dió és a mazsola adta magát, illik a borhoz, az őszhöz. A kisült kenyér színe inkább barnás, mint vörös volt. Majdnem olyan, mintha sok tk. liszt lenne a tésztában. A vörösbor ad neki egy plusz zamatot, nem tolakodó, de érdekes.Ha nem tudnám, nem mondanám meg, hogy borral készült.  Nekem nagyon tetszett.
Hozzávalók:
  • 20 dkg öregtészta
  • 80 g vörösbor
  • 100 g tk. tönkölyliszt
  • 4 g friss élesztő
A hozzávalókat elkevertem, majd egy ruhával letakarva 2-3 órára magára hagytam. Ezalatt szépen beindul.
Végleges tészta:
  • az összes felélesztett öregtészta
  • 2 dl vörösbor
  • 2 tk. só
  • 1 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 40 dkg BL 80 liszt
  • 8 g friss élesztő
  • 2 ek. dió
  • 2 ek. mazsola 
Szokásos módon bedagasztottam a tésztát (dió és mazsola kivételével), majd kelesztőtálban hagytam duplájára kelni.
 

 
Míg kelt a diót egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd hagytam kihülni. Durvára törtem. A megkelt tésztából egy tenyérnyi darabot elvettem, a maradékba belegyúrtam a diót és a mazsolát. Letakarva hagytam pihenni 15-20 percig.
 


A félretett tésztából szőlőfürtötöket és levelet mintáztam. A pihentetett tészta közepébe egy vastagabb húsklopfoló nyelét szúrtam.
                                          
Majd a tésztát felemeltem, a lyukba tettem mindkét kezem és mint egy karikát forgattam óvatosan, így nyújtva a tésztát. Nem akartam vékonyra nyújtani, hogy a szőlő és a levélminta jól mutasson rajta. A kinyújtott tésztát sütőpapírral bélelt tepsire ültettem, ráraktam a mintákat.
                                     
Egy poharat körbe beolajoztam, majd a tészta közepébe ültettem, hogy kelesztéskor ne tudjon összezáródni. A pohárba kevés vizet öntöttem és lisztezett fóliával letakartam. Így kelesztettem megint kb. 50-60  percig.

A sütőt előmelegítettem 230 fokra, betoltam a tepsit (előtte persze elvettem a poharat és a fóliát), a sütő aljába egy kis pohár vizet löttyintettem.10 perc után 200 fokra visszavettem a hőfokot, így sült további 30 percig. Rácsra téve hagytam kihülni.

Gorgonzola sajttal, almával mennyei vacsora volt.

34 megjegyzés:

linbori írta...

Ismét meggyőződhettem róla mennyire ügyes vagy! Nagyon jól néz ki és nagyon ötletes! Gratulálok!

Brigitta írta...

Marcsika,ez fantasztikus,úgy a külleme,mint az íze!Az utóbbit csak sejtem.Bár ehettem volna egy falatot!.))
Gratulálok!!!!

Macus írta...

Wow! Ez nagyon klassz! Csorog a nyálam!!

Süti Bazár írta...

Gyönyörűséges!! Különleges és szép, borral kombinálva nagyon ötletes! Nagyon finom is lehet! :-))

Tűzpadka írta...

Csak gratulálni tudok! Ez olyan szépséges, hogy hihetetlen. Ha egyszer úgy adódik hogy együtt megyünk el valamilyen gasztronómiai megmérettetésre, mást nem is kellene készítened...
Most próbálkozom a "rokokó" menüvel.
Csodásan mutatna a tál mellett...azt hiszem.

Daisy írta...

Tátva maradt a szám!! Ezt mindenképp kipróbálom. Ezek szerint a vörösbor nem csinál semmi rosszat a tésztával. A bor száraz volt, ugye?

Névtelen írta...

Nálam te nyertél, az tuti!
Tudtam én, hova kell ma benézni! :)
Nagyon ügyes vagy!!!!!!!!

Flat Cat írta...

Ez egyszerűen csodálatos! Az íze is elképesztően finom lehet, de ahogy kinéz... Gyönyörű! :)

Lívia írta...

Ez már művészet!:)

Kiskukta írta...

Hát Limara, ez fantasztikus! A színe, a formája , a dekorálás rajta csodálatra méltó! Az íze is biztos nagyon jó lehet! Emelem kalapom!

Moha írta...

Limara én látatlanban neked adom az első helyet! Ez valami elképesztően gyönyörű lett!
Különleges a díszítése, bármelyik borász örülne egy ilyen kenyérnek,ha borkóstolót tart.

Chef Viki írta...

Mikor fog megjelenni már a szakácskönyv? :-)

Mert ez oda kívánkozik!

Unknown írta...

Fogadni mertem volna, hogy vörösboros kenyérrel fogsz indulni - pont Rád is gondoltam, amikor a kenyeremet gyúrtam ;) Nagyon csinosak rajta a szőlőlevelek és szőlőfürtök!

libi írta...

Meddig lehet ezt még fokozni? :o)Ez tényleg gyönyörű! Nem lett volna szívem megkezdeni, csak nézném hosszasan.

"saját levében" írta...

Ez tényleg HŰHA! Nagyon!

Andi/cuki írta...

Gratulálok,nagyon szép!:-))

Julika írta...

Hááát Limara ! Még a lélegzetem is elállt ettől a csodálatos kenyértől. És ez a díszítés, különelges és fantasztikus ismét. Én már régen nem tudom veled tartani a tempót. Gratulálok !

Vali írta...

Limarám kalapom emelem. Mindig tudtam, hogy fantasztikus vagy, de ezzel a kenyérrel, hát nem is találok szavakat. Páromnak is tátva maradt a szája. Ja az enyém is. Nálam mindig első helyen vagy.

Ági, aki főz írta...

Csatlakoznom kell. Szuper ötlet, gyönyörű kivitelezés.

Vesta írta...

Gyönyörű,egyszerűen profi vagy az ötletek és a megvalósításuk terén is, lenyűgöző a tehetséged.

Raindrop írta...

Ez a gyönyörűség tuti nyerő!

KryaSpirit írta...

Gyönyörűséges kenyér! Komolyan mondom ez már művészet amit csinálsz!!! Ezt a kenyeret sajnálnám felvágni annyira tökéletes!:))

DebiGabi írta...

Egész egyszerűen fantasztikus!!!
Tényleg művészet, amiket alkotsz.

egycsipet írta...

Szóhoz sem jutok! Csodás lett! :))

Palócprovence írta...

Egyszerűen mesés! Feltétlenül kipróbálom! :))

duende írta...

Gyönyörű, Limara! Ez a kenyér egy műalkotás!

Ancsika írta...

Minden képzeletet felülmúló!!!
Marcsi! egy zseni vagy! :)
(csak halkan súgom: ezt nem fogom kipróbálni, mert tuti nem lenne ilyen csodálatos! Ehhez béna vagyok!)

erős ildikó írta...

Csodaszépet alkottál megint! Le a kalappal!

Gesztenye receptjei írta...

Limara!

Előttem már mindent elmondtak :-)))
Csodaszép és fantasztikus ötletes!

lúdanyó írta...

Csatlakoznék én is az előttem szólókhoz :) A könyvet emlegető Vikihez pedig különösen!!

Millie írta...

Wow!

Limara írta...

Sziasztok!

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :))
Daisy! Nem, a bor édes bor volt! :))
Tűzpadka! Megbeszéltük! :))

Wise Lady írta...

Ez gyönyörű, mondhatnám művészi!

Tűzpadka írta...

Nagyon köszönöm Limara!
Megtiszteltetés lenne számomra ha egyszer együtt versenyezhetnénk, egy "csapatban". Természetesen játék ez...de fantasztikus lenne a kenyereddel, érzem. Hívtak a Kiskunfélegyházi Böllér fesztiválra, amelyen két évvel ezelőtt nagy sikerrel szerepeltünk,- első hely-(decemberben lesz)még nem tudom elmenjek e. Karcsival kell konzultálnom:)A "rokokó" étel még nem kiforrott, ha sikerül a szűzpecenyével a diszkoszban boldogulnom elmegyünk, és akkor téged is hívni foglak.
Sándor