2009. szeptember 10., csütörtök

Őszibarackos egyben sült karaj

Az utóbbi időben rendre a sült húsok győznek a rántott dolgok felett, mármint a gyerekeimnél. Pedig nagyon sokáig rántott volt a válasz, ha megkérdeztem, hogy melyiket készítsem. Most egyre többször sült a felelet. Én persze nem bánom, mert egészségesebb is, ráadásul remek uzsonnákat lehet készíteni a maradékból. Különösen nagy sikere van az egyben sült húsoknak.
Nagyon szeretem a húst gyümölccsel párosítani.  Tudom, sokan vannak, akik képtelenek együtt enni, de nálunk a sült mellé jár legalább egy kis befőtt, de sokszor készül hozzá karamelizált gyümölcs köretnek, időnként flambírozva is.
Ennek az őszibarackkal töltött karajnak az ötletét J. Oliver könyvéből vettem. Picit változtattam rajta, mert szerintem a gyümölcsökhöz  passzol a gyömbér és egy leheletnyi csili is.
Azzal kezdtem, hogy vettem a hentesnél egy gyönyörű, bőrös, csontos karajt, olyat természetesen, amin gyönyörű szűz pecsenye is van. Itthon miután megmostam, szárazra törölgettem, a bőrét centinként beirdaltam, majd a csont felől elkezdtem lefejteni a húst, de csak addig, hogy jól szétnyíljon, nem vágtam le teljesen.
Egy szép darab friss gyömbért lereszeltem, ment hozzá só, frissen őrölt színes bors, sok friss kakukkfű és egy apróra vágott csili, kevés friss citromlé. Olíva olajjal kikevertem, majd a nyílást bedörzsöltem vele, és meghámozott, friss, negyedekre vágott nektarinnal szorosan kiraktam. A húst visszahajtottam, majd egy zsineggel átkötöztem. A maradék fűszeres olajjal alaposan bedörzsöltem kívülről is, a beirdalt bőre közé is jutott bőven.
A beáztatott római tálamba tettem, öntöttem alá kevés fehérbort, majd a hideg sütőben kezdtem sütni. Egy órán át nagy hőmérsékleten 220 -230 fokon, majd vissza vettem 170-180 fokra és még kb. 2 órán át sütöttem.
Tejszínes krumplipüré és karamellizált mézes nektarin volt a körete.

16 megjegyzés:

macus írta...

Ez nagyon guszta! A kép már önmagában is nyálcsordító, de a leírás olvasása közben egyre jobban korgott a gyomrom. De itt is sül a husi és a zöldségek a sütőben...

nelly írta...

Hát nekem nagyon bejönne. Még a diétámhoz is mehetne. Csak messzire vagy Drágaságom!!! DDDD Addig pedig ötölök, hogy a hét végére mit szólna a család egy ilyen fantasztikusan csuda szép husihoz..... Már ha nekem is így sikerülne... Van még mit tanulnom!!!

DebiGabi írta...

Jaj, de jól néz ki.
Ráadásul, milyen éhes vagyok én is:))

Raindrop írta...

Isteni!
Hús és gyümölcs... legjobb!

Palócprovence írta...

Hűűű! Most olyan vagyok, mint Pavlov kutyája - csorog a nyálam. :))

Ancsika írta...

Én is most ebédeltem, de rácsurgott a nyálam a gépre :))))

Csillagos írta...

Szia, játékba hívtalak! Látogass meg!

Millie írta...

Ezt én is megsütöttem tavaly!

:-D

Chef Viki írta...

Innen látom, mennyire imádtam volna :-)

Egyik kedvencem: barack-rozmaring-fokhagyma-fehérbor. Mennyei!

Belly írta...

Nagyon guszta,nagyon megkóstolnám:-)

szepyke írta...

Ne hülyéskedjetek már velem, hát hogy lehet ilyet feltenni??? Jézusom, de gyönyörű, ahogy a bőr fel van hólyagosodva rajta. Jesszusom, de szép ez Limara! Milyen ropogós lehet. Jááááááj!

trinity írta...

Gyömölcs-chili-gyömbér a husin-isteni megint Limara!!!

Ella írta...

Szia!
Hát aki tud az tud. Nagyon guszta.

Edó írta...

Hat,ez szebb egy festmenynel is,izre nem is merek belegondolni!

Anota írta...

Most probalkozom valami hasonloval, de a hus lefejtese resz nekem meg kicsit problemas volt. Tudsz esetleg javasolni valami oldalt, ahol ezek a lepesek fenykepesen is megvannak?

Limara írta...

Nem tudok olyat sajnos, de egyszerűen egy éles késsel a csont mentén fejtsd le a húst!