2009. szeptember 21., hétfő

Töltött káposzta most cserépedényben

Mozgalmas, nagyon jó kis hétvégénk volt. Szombaton a barátainkkal grilleztünk, vasárnap a családom volt itt, kakast főztem bográcsban, illetve töltött káposztát ebben a gyönyörű cserépedényben. Ezt a szépséget a húgoméktól kaptam, Korondról hozták nekem. Szerinte nem szép, nekem viszont nagyon tetszik.
A szombati grillezést sajnos elfelejtettük fényképezni. Sütöttünk  tarját, ami   vörösboros-mustáros pácban érlelődött, grilleztünk csirkeszárnyat és a gyerekek kedvéért csirkemell is készült. Köretnek zöldséges sült rizst készítettem, a barátnőm görög salátát hozott mellé. Én zserbót sütöttem, a barátnőm pedig túrós pogácsát. Mikor megdícsértem, hogy milyen finom, a te recepted volt rá a válasz. Kürtöskalácsot is sütöttünk a parázson, a sütőfát is most kaptam Nelly barátnőmtől. A recept nem nyerte el a tetszésemet, még alakítani kell rajta.
A töltött káposztát is elkészítettem szombaton, hiszen minél többször melegítjük, annál finomabb lesz. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ebben a cserépedényben milyen káposzta fog főni. Remek lett. Két kiló húsból készítettem a tölteléket, féltem, hogy nem fog beleférni, de sikerült beletenni, igaz, a tűzhelyemet takaríthatom, mert kifolyt egy kicsit a leve. Kényelmesen másfél kiló húsból fog elférni benne. Ugyanúgy készítettem, mint a bográcsos változatot, csak a kaprot hagytam el, mert a sógorom nem szereti, mi pedig szeretjük őt. Az edény aljába tettem az apró káposztát,kevés párolt vöröshagymát, egy sor tölteléket, erre került az enyhén füstölt nyúlja, a maradék töltelék és a tetejére megint apró káposzta. Felöntöttem annyi vízzel ami épp ellepte, majd betoltam az edényt a hideg sütőbe. Épp befért, ha 2-3 mm-el magasabb, már nem tudnám a tetejével betenni. 180 fokra állítottam a sütőt, késöbb, mikor már felforrt visszavettem 150 fokra, két és fél óra alatt főtt puhára. Természetesen friss, puha, langyos fehérkenyér járt mellé.
A kakaspörkölt is nagyon jól sikerült, én ugyan nem kóstoltam, de a többiek igen. Sajnos azt is elfelejtettük fényképezni.

21 megjegyzés:

Nóra írta...

Mi most szombaton készülünk hasonló főzöcskére, 16 felnőttel és 8 gyerekkel. :-) Kürtőskalácsot én is készítenék, mit tanácsolsz, miért nem sikerült igazán jól?

Limara írta...

Szia Nóra! Nagyon kalácsos volt a receptem, rengeteg tojással, tojássárgájával. Nagyon felpuffadt sütés közben, nehezen sült át, nem volt az igazi, pedig egy erdélyi oldalról néztem a receptet. Én nem teszek bele legközelebb tojást, talán csak egy sárgáját és minimális élesztőt.

Kiskukta írta...

Nagyon aranyos tőled, hogy nem tettél bele kaprot, és hogy ilyen aranyosan írtad le. Én sem szeretme a kaprot, úgy hogy igzán tudom értékelni ezt a gesztust, bár nem is miattam történt.

Ancsika írta...

Egy ilyen cserépedényért odaadnám én is a fele királyságom!!! :)
A kakaspörit is megkóstoltam volna szívesen! A következö bulira én is bejelentkezem! :)))
Figyi Marcsi! amit én sütöttem kürtöst, az nagyon finom volt. Nézd meg a recit a blogomon!

Annamarie írta...

Nagyon szép ez a cserépedény, mint a korondi fazekasáruk mindegyike! Nekem is a húgomék szokták hozni, mivel a sógorom erdélyi. Kürtöskalács sütőfám még vadiúj, nem volt kipróbálva, mert mindig a szomszédban sütöttünk eddig. Így a receptet sem tudom pontosan, csak azt, hogy egy egyszerű kelt tészta recept szerint készül. Talán tojásból tényleg a minimális kell, mintha úgy emlékeznék. Viszont az új sütőfát nagyon sokszor kell az első sütés előtt olajozni.

Raindrop írta...

Jajajaj Limara, ebből egy nagy tányérral, az egyik legjobb kenyereddel, tejföllel... Nem hinném, hogy bármi bajom lenne utána a világgal. :)

Nóra írta...

Olyan receptet találtam, hogy 2 tojás kell 50 dkg liszthez és 3 dkg élesztő.
A tanácsot megfogadom, köszönöm, újragondolom a receptet!
Mian recepjét is megnézem gyorsan!

gondaanyu írta...

Az edény gyönyörű. Az erdélyi cserepekkel az a baj, hogy nem sokáig bírják a tüzet. Ugyan én kemencében használom őket, de jártunk úgy, hogy a Szovátán vett cserépben épp forgatta a káposztát a János, úgy rendesen, hirtelen mozdulatokkal, és kiesett az edény alja. Ment utána a káposzta is. A javát összeszedtük, azóta direkt kemencében sütéshez szoktam kérni a fazekasoktól a köcsögöt.

Cukroskata írta...

Húúúúúúúúúú Limara, most ebédeltem, de ebből a töltött káposztából bármennyit meg tudnék enni. Gyönyörű a cseréptál is :-)

Annamarie írta...

Nekem egy őrségi fazekasmester azt tanácsolta olyan edény vásárlásához, amelyben főzni szeretnék: jól nézzem meg a cserépedény alját, amin nincs máz. Ha "hót ember színe van", akkor az csak dísznek, maximum tálalni jó. Ha szép vörös az alja, akkor lehet benne sütni-főzni.

trinity írta...

Nem is tudom, a káposztát dícsérjem, vagy a cserépedényt..Mindkettő nagyon szép!!

libi írta...

Azért nem úgy gondoltam, hogy nem szép. ;-) Csak nekem jobban tetszett a máz nélküli, de azt mondták, ez jobb. Remélem még sok ilyen finom káposztát főzöl benne! Ja, és volt ám hozzá friss finom kenyér. Na, nekünk se volt bajunk a világgal utána. ;-)Csak pihegtünk csendben. Azért a zserbóbol is lecsúsztattunk néhány szeletet (pedig nem is tartozik a kedvenceim közé, de hát ami finom, az finom)! A felsorolásból kimaradt a nagyon finom húsleves.

Moha írta...

Jaj Limara csak ne lennél ilyen messze tőlünk!!
Az edény gyönyörű, a káposzta meg kívánatos... (ahogy Ildikó írná monitornyalogatás:))
Kukk be hozzám, én a tojásmentes kalácsreceptből készítettem kürtőst szombaton,nagyon jó lett!

barbette írta...

Szia Limara!
Gyönyörűséges a káposzta és a fazék
hozzá!!!!!!!!!!
A töltött káposzta minden nap jöhetne , egyszerűen imádjuk, már én is régóta ki akarom próbálni,csak még edényem nincs hozzá ezt a cserépben sütést.
Ha megengeded, beírom az én erdélyi receptemet, nem kalácsos, pont faszénre való:
1kg liszt,1/2l tej,1kk só,1/2 citrom héja,1 dl olaj,2,5 dkg élesztő,2tojás ízlés szerint kevés cukor.Az Ízes Erdély c.könyvből való, mi évek óta ezt sütjük.És nagyon finom.
Remélem nem sértettelek meg, hogy ide írtam a receptet, de mostanában ritkán "találkozunk" Margitka oldalán.

Wise Lady írta...

Gyönyörű a tálad!
És igen, cserépben lehet, lassú tűzön csodálatos ízű ételeket főzni. Nekem is van 3 is, de ilyen szép, na meg ilyen nagy nincsen.

macus írta...

Vártam a hétvégi beszámolót. Gondoltam, hogy az összejövetelek miatt nincs bejegyzés máig. Ez viszont jóról, finomról és szépről szól.

Brigitta írta...

Remekül néz ki,igazán megkóstolnám!:))

Én is sütöttem már parázson kürtöskalácsot,a férjem esztergálta hozzá a sütőfákat.Nagyon egyszerű recim van,igazából a Babetté ugyanaz.Csak 2 tojást teszek én is bele,és nagyon fincsi szokott lenni.

Névtelen írta...

Szia Marcsi!
Nagyon jól néz ki a töltött káposzta,biztos finom is volt.
Egyébként Dórinak minden jó lett.
Köszi!

Puszi!
Ildikó

Limara írta...

Sziasztok!
Köszönöm szépen, kedvesek vagytok! :)) Mentettem a kürtöskalács recepteket, majd beszámolok az új próbálkozásokról!

Turák Kinga írta...

nekem van edény, csak még nem mertem bevetni. :) annyi kérdés van, h első használat előtt be kell áztatni v vmi ilyesmi. Pünkösd előtt muszáj lesz kipróbálni, mert anyu akkor újra megy, és ha törik v vmi baj lesz, tud hozni másikat! :D

Limara írta...

Kedves Kinga! Ha mázas az edény, az enyém az, akkor nem kell áztatni, csak hideg sütőbe kell tenni.