2009. szeptember 28., hétfő

Nyár illata savanyúság


Tegnap reggel szokás szerint a piacon kezdtem a napot. Nem akartam sok mindent vásárolni, ehhez képest alig bírtam hazajönni. Végre kaptam, pedig már le is mondtam róla, szelt káposztát (és lekvárnak szílvát). Vettem belőle három kilót, és hozzá még paprikát, zöld paradicsomot, uborkát, répát, hagymát. Délután üvegekbe is zártam a nyár illatát, ahogy ezt a savanyúságot elnevezte Andi a Mindemegttén. A receptet néhány éve találtam, azóta nem múlt el úgy ősz, hogy ne készítettem volna el. A savanyúság tényleg a nyár illatát idézi, nagyon szertjük, ropogós, vitaminnal teli csalamádé.
Az eredeti recept csak káposztát, uborkát, paprikát és hagymát ír, de én szeretem benne a répát, zöld paradicsomot is, de volt, hogy apró rózsákra szedett karfiol is került bele, ízlés kérdése szerintem. Szelt káposzta nagyon meggyorsítja a munkát, a Bosch gépem pedig még rövidíti, 10 perc alatt leszelte az összes többi hozzávalót.
Úgy szoktam készíteni, hogy kb. fele mennyiség legyen a káposzta. Most három kiló káposztához három kiló más zöldség került, de ezeket már nem szoktam méricskélni. Került bele négy kígyóuborka, 8-10 paprika, fél kiló zöldparadicsom, 4 hagyma és ha jól emlékszem 6 szál sárgarépa. Miután mindent legyalultam egy jó nagy edényben összekeverem. Nem kell kétségbeesni, ha ez nem sikerül tökéletesen, amint rákerül a só, azonnal összeesik és lehet tovább keverni. Szóval miután nagyjából elkevertem, rászórok:
  • 15 dkg tengeri sót
  • 35 dkg cukrot
Alaposan elkeverem és hagyom fél-egy órát, hogy levet engedjen. Fél óra tökéletesen elég neki, minél tovább áll, annál puhább lesz a zöldség. Ezután elkeverek:
  • 3 dl 20 %-os ecetet
  • 2 csapott mokkáskanál nabenzoátot
  • 2 csapott mokkáskanál borkénport
A zöldségekre öntöm, alaposan átforgatom. Sterilizált üvegekbe töltöm, szorosan belenyomkodom, majd a levével felöntöm, hogy ellepje. Celofánnal, csavaros tetővel lekötöm és máris mehet a kamra polcra.

12 megjegyzés:

Zsóka írta...

Hmmm, nagyon guszta! Érzem az illatát! ;)
Jól olvastam, víz nem is kell bele, az a lé, amit ő enged+az ecet??

DebiGabi írta...

Jó kis savanyúság.
Nálam már elkészült pár napja:DD

"saját levében" írta...

Összefutott a nyáj a számban!

Limara írta...

Szia Zsóka! Igen, még marad is majd ki lé, sokat enged ilyen rövid idő alatt is! :)

DebiGabi! Igen, láttam! :))

"Saját levében" nekem is mikor megérzem az illatát. :)

hodográf írta...

Azt hiszem, kénytelen leszek holnap megcsinálni :)
De a felét csak uborkával fogom, a fiam kedvéért, nem szereti a vegyes savanyút...

Brigitta írta...

Éppen a múlt szombaton készült nálam is,mi is nagyon megszerettük,csak én kicsit kevesebb sót teszek hozzá.
Nagyon fini!:))

erika írta...

Igen kívánatos!! A hét végén kerül nálunk is üvegekbe a "Nyár illata"

Györgyi írta...

Ezt is megcsináltam.Biztos finom lesz,meddig kell várni a felbontással?

Limara írta...

:)) Szerintem nem kell sokat, nagyon gyorsan összeérnek az ízek. :)

Csilla2244 írta...

Szia Limara ,külföldön élek és itt nincs 20%-os ecet csak 5%. Szerinted hogy változtassak a recepten? Köszi, Csilla

Unknown írta...

Limara milyen Boch gépet használsz a szeleteléshez??
én is szeretnék mert sokat szeletelek és gyalulok .De elegem van a selejtes termékekből .csak háztartási célra .

Unknown írta...

Milyen szeletelő gépet ajánlsz háztartási célra ,zöldségekhez.?