2009. július 6., hétfő

Befőzés

Lekvárt szeretek főzni, bár kétség kívül sokkal jobb lenne télen csinálni, nem a szaunára hasonlító konyhában. Úgy terveztem, hogy hajnalban kelek, és kifőzöm a tegnap előkészített gyümölcsöt. Persze a hajnali kelésből nem lett semmi, de a lekvár elkészült. Most csak tíz kiló barackot vettem, majd még kétszer tervezek ugyanennyit, több részletben talán nem olyan vészes.
A barackokat megmostam, majd néhány percre forró vízbe dobtam, onnan hidegbe. Így könnyen le lehet húzni a héját. A megtisztított, kimagozott gyümölcsöt kissé összetörtem, lemértem, minden három kilóhoz adtam egy kiló cukrot. Az összes cukorba kevertem egy teáskanálnyi tartósítószert és egy evőkanál citromsavat. Éjszakára letakartam egy ruhával, majd másnap merőkanalanként kifőztem. Egyszerre két lábaskában rotyog a lekvár, halad, pár perc elég, hogy elfője a levét. Kimosott üvegekbe töltöttem és most dunsztban, vagyis a hűtőtáskában csücsülnek a lassú kihűlésre várva.
Természetesen kóstolót is hagyni kell a fiúknak, a csíkos kalács is elkészült hozzá.
Befőtt készítése nem épp a kedvenc konyhai elfoglaltságom, ezért ahol csak lehet egyszerűsítek vagy gyorsítok rajta, azaz kikerülöm a dunsztolást. A fosztott meggyet még a múlt héten készítettem. Kimagoztam a meggyet, majd egy nagy tálban lecukroztam. Ha jól emlékszem 25-30 dkg cukor kell egy kiló meggyhez, őszintén szólva nem mértem. Kevés rumot is öntöttem hozzá, illetve egy teáskanálnyi tartósítószert is. Jól összekevertem, majd három napig hagytam állni, naponta többször átforgattam. Ennyi idő alatt elolvad a cukor és enged annyi levet, amivel már fel lehet tölteni az üvegekbe rakott gyümölcsöt. Celofánnal, majd csavaros tetővel lezárom és mehet is a kamrapolcra. Ez a meggy remek télen süteményekbe, de levesnek vagy mártásnak is tökéletes.
A másik, dunsztolás nélküli befőtt a sárgabarack. Napon érlelt barackot szoktam eltenni. A megmosott, felezett barackokat szorosan üvegekbe teszem, úgy, hogy egy sor barack, arra jön két evőkanál cukor, barack, cukor, így míg tele nem lesz. Tetejére jön pici tartósítószer, celofán, csavaros kupak, majd kiteszem a napra. 2-3 nap alatt elolvad a cukor és enged annyi levet, ami bőven ellepi a gyümölcsöket.
Az így készített sárgabarack ropogós, kemény húsú marad, bár kétségtelenül sok cukor van rajta. De valamit valamiért....

19 megjegyzés:

szepyke írta...

Melyik fajta tartósítószert teszed rájuk?

Julika írta...

Húúú de csodálatos befőttek, lekvárok. Hmmmm.

Limara írta...

Szepyke! natrium benzoát-ot használok!

Julika! köszönöm! :))

Palócprovence írta...

Szépek! :)

libi írta...

A mi lekvárunk mikor készül? ;-)

Scofield írta...

Limcsi:) már csak a picike tartósítószert fejtsd ki lécci:) azt látom, hogy natriumbenzonát, de mennyi az annyi?

Kati írta...

Nekem nagyon új, ahogy te befőzöl. :-O A lekvár ok, de a befőttek... Mi teljesen másképp "csináljuk". Vagyis anyu. Én viszont ki fogom próbálni a te módszereddel. Köszi! :-)

macus írta...

A rengeteg barackunkból befőttet is csinálok - pedig nem akartam - a te módszereddel. Köszi az ötletet! :-))

Gia írta...

Kedves Limara!

Explorer 8 alatt nekem állandóan crashel a blogod,kapcsolódási problémákra hivatkozva :(

Nálam van a hiba,vagy más is így járt? :(

Névtelen írta...

Szia Limaram!

Ez a befozes feler egy konyhai cserbenhagyasos balesettel! hihi Miert? Nos: Te keszited, eszitek, enmeg csopogok a masik oldalrol. Haaaat, szabad ilet? hihi Istenien neznek ki ezek a befottek esmeg hozza az a csikos kedvenc! Nyammi!!
Puszka!ILDIKO

Limara írta...

Sziasztok!
Köszönöm! :))
Hugicám! Amikor kifőzöd! :)))
Scofield! Ezekből ha kihagynám a tartósítót, azonnal ki is dobhatnám őket! :(( A pici az egy késhegynyi nálam! :))

Kati, Macus! Meséljetek majd! :))

Gia! A hiba sajnos nem a Te készülékedben van, az IE 8 összeveszik a blogspottal, én áttértem a Mozillára!

Ildikó! :)))

nyuszifül és vízitorma írta...

Ez a hűtőtáskás dunszt milyen okos ötlet!

Ancsika írta...

Marcsi, ha rumosan teszed el a meggyet, akkor abba 100%, hogy nem kell tartósító, mert az alkohol konzerválja. Én sosem teszek az alkoholosokba tartósítót és még sosem romlott meg. Évekig eláll.

A barackod valami csodás :)))

libi írta...

Pedig reménykedtem!

Névtelen írta...

Ha ropogós marad a barack, az nagyon finom! Én is úgy szeretem.
Sándor

Ilus írta...

Szia Limara!
Szerinted ringlószilva napon érlelt barack módon működik?

Névtelen írta...

Kedves Limara! Mit jelent az, hogy merőkanalanként kifőzted a lekvárt? Pontosabban két edénybe mennyi lekvárt tettél? Ha kicsit részletesebben leirnád a "gyengébbek kedvéért" Köszi : Ági

Koncz Zsuzsi írta...

Egyik evnen kihagytam a cseresznyéből a tartósítót. Lett jo par liter pálinka belole. Egy nap alatt forrott meg.
Viszont a barack 🍑 Sosem sikerul igy. Mindet megpuhul. De mindegy mert isteni zserbóba! :)

Unknown írta...

Mit értesz azon, hogy "merőkanalanként kifőztem" ? És a másik kérdés, hogy miért kell bele citromsavat tenni a baracklekvárba? Bocs a butaságért!