2009. április 29., szerda

Sárgarépa főzelék grillezett pulykamellel

Miután eldőlt a répafőzelék, már nem is volt kérdés, hogy mellé grillezett husi kerüljön. Míg sorba álltam a csírkésboltban, a filézett pipimellet és a pulykamellet nézegettem, hogy melyik mellett is döntsek. Győzött a pulykacici.
Mivel még kávézni is beültünk a barátnőmmel a közeli édességboltba, kicsit kapkodósra sikeredett a főzés. A husi is csak gyorspácot kapott. Gyorsan levágtam belőle néhány szeletet, kicsit kiklopfoltam, majd egy zacsiba tettem őket. Megszórtam frissen őrőlt színesborssal, kakukkfűvel, csavartam rá citromlevet és végül meglocsoltam olívaolajjal. Jól a húsba maszíroztam és hagytam pihenni, míg elkészítettem a főzeléket és a levest.
A főzelékhez megpucoltam 6 szép szál újrépát, lereszeltem, illteve nem is én, a robotgépem. Vajat olvasztottam rádobtam a gyönyörű narancsszínű zöldséget, pici sóval párolni kezdtem. Öntöttem rá kevés, kb. 2 dl vizet, hagytam, hogy megpuhuljon. Egy doboz tejszínt,kb. 2 dl volt elkevertem egy evőkanál liszttel, ráöntöttem, besűrítettem. Csak egy pici cukor kellett még bele, olyan édesek voltak a répák.
Felforrósítottam a grillserpenyőmet, rátettem az addig pácolódott husikat. A serpenyőben sóztam meg őket. Mivel azok kellő olajat szívtak magukba, a serpenyőbe nem tettem külön. Magas lángon szép pirosra sütöttem az egyik oldalukat, kb. 3 perc, majd megfordítottam és a lángot visszavéve a másik oldalát is szép színűre sütöttem. Finom, szaftos maradt a hús.
Mennyei ebéd lett.

3 megjegyzés:

Kata írta...

Hm, az én sárgarépafőzelékem is éppen most lett kész :o)

Ízlésszindróma írta...

iiiiiimádom a sárgarépa főzeléket, de milyen rég ettem, de jó, hogy eszembe juttattad:)))))))

Scofield írta...

jaj, inkább a vajas kifli...:)