2009. április 24., péntek

Orgonazselé

Elkészült az első orgonazselém. Az ihletet Napmátka adta, nélküle eszembe sem jutott volna az orgonát felhasználni. Bodzát várom nagyon, hogy ilyen zselét készítsek, de az Ő csodás képei láttán megdézsmáltam az orgona bokrunkat. Készítettem illatos cukrot is belőle. A zselé nagyon finom lett, első nekifutásra mindenképpen.
Az orgona apró virágait először leszedtem. Nem is olyan macerás munka, halad, könnyen leválnak a kis zöld szárukról. 5 pohár virágot (2 dl a pohár) tettem egy rozsdamentes edénybe, öntöttem hozzá 80 dkg zselírozó cukrot, 1 l vizet. Állni hagytam, eredetileg egy egész éjszakán át akartam, de Napmátka írását olvasva, csak két órán át. Ugyanis megkeseredik. Ezután felfőztem, 5 percig hagytam zubogva forrni. Letakartam és ismét két órán át állt, majd leszűrtem. Hozzá öntöttem két citrom levét, és egy csomag 3:1 zselésítőport.

Felforraltam, majd 2 percig hagytam zubogva főni. Azonnal üvegekbe töltöttem, friss orgona szirmokat tettem bele díszítésnek.
Nekem kicsit édes lett, kevesebb cukor is elég lenne bele. Talán 50-60 dkg. Ettől függetlenül nagyon érdekes, finom az íze, egyszerre édes, kissé savanykás és nagyon enyhén, kicsit késöbb megérkezik a kesernyés íz is. Palacsintához kiváló lehet, különösen a vastagabb amerikaihoz.



11 megjegyzés:

dortimcsi írta...

Ekkora mennyiségből hány üveggel lett? Mert nagyon érdekesnek, izgalmasnak hangzik a recept, csak épp első próbálkozásra nem szeretnék túl sok üveggel..

off: a medvehagyás receptjeidet áhítattal néztem, és szomorkodtam mellette, hogy kisvárosunkban sehol sem kapható, és ismerni se nagyon ismerik.

Limara írta...

Szia Timcsi!
3 kisüveg lett, meg ez a pohárka, nem olyan nagy mennyiség:))
Szegeden lehet kapni medvehagymát:))

Névtelen írta...

Ez már merénylet amit művelsz!!!
Ennyi újdonság, és nap mint nap ínycsiklandóan tálalva...!!!
Kíváncsian várom mihez fogod felhasználni.
Medvehagymát Karcagon sem lehet kapni, pedig nagyon szeretem...
Kiskukta

trinity írta...

Nagyon finom lehet, és az illata, az is csodás, gondolom!!!

erős ildikó írta...

Nagyon szép lett! Örülök, hogy Téged is megihletett. S innentől már jön a többi virág, nemsokára a bodza is!

Brigitta írta...

Elképesztő dolgokat művelsz te leányzó!!:))Várom a további érdekességeket,nagyon ügyes vagy!Puszi!

Scofield írta...

off komment:)
Limara ! két medvehagyma között nem gondolkoztál még el azon, hogy a receptekből valami tartalom jegyzéket csinálhatnál? Nekem hasznos lenne, de gondolom sokan örülnénk neki... Tudom ez kicsit .. hogyismondjam szívatásnak tűnik, de én komolyan örülnék neki:)

Limara írta...

Bosszú a medvehagyma miatt? :))
De, már többen kérték, hamarosan meg lesz, remélem legalábbis! :))

Scofield írta...

semmi bosszú:) önös érdek:) könnyebben találom meg azokat a dolgokat, melyeket megsütnék tőled:)

Vali írta...

Limarám nagyon érdekes ez a zselé.
Biztos finom is.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Az orgonáról írtam a Felsőfokon.hu oldalon (http://www.felsofokon.hu/erdekes-novenyvilag/2012/04/17/tavaszi-viragok-7-orgona), amihez való anyagok keresése közben akadtam a blogodra.
Utólagos engedelmeddel az orognazselét is megemlítettem benne - természetesen erre az oldalra mutató linkkel.
Gratulálok a blogodhoz! Élvezet (és ínycsiklandó) olvasni!:)
Kati