2008. december 5., péntek

Még mindig mézeskalács


Az iskolában az a szokás, hogy Mikulásra megajándékozzák egymást a gyerekek. Bedobják a neveket egy kalapba, és mindenki húz, majd igyekszik titokban tartani, több-kevesebb sikerel. Nem csak édességet, inkább egy kis emléktárgyat ajándékoznak egymásnak.


Tavaly ezt a szánkót készítettem, egy plüss Mikulást ültettünk bele, nagy sikere volt.
Az idén sok osztálytárs drukkolt, hogy az ő nevét húzza ki a fiam. Muszáj volt valamivel megint előállnom.

A tegnapi nap így ismét a mézeskalácsozással telt el.

Ezt a hóembert egy ablakdísz ihlette. Körülrajzoltam, majd az vágtam ki mézeskalácsból. Az írokát ételfestékkel színeztem. A dobozforma tavaly tetszett meg, az nlc-n készítette Tavasz, legalábbis nála láttam először. A dobozba is mézeskalács került.








6 megjegyzés:

erika írta...

Meseszép alkotások! Szívesen beállnék a gyerkőcök közé, az ajándékot kapók közé. Gondolom, nagyon büszke Rád a fiacskád!

Clara írta...

Anyám!!!!
Hát, hol voltam én eddig! Nem a mézeskalácsra gondolok, mert attól már elájultam néhányszor. Most, ettől is!
Arról beszélek, ami a blog születése körül történt.Kíváncsi lennék az indíttatásra. Lehet?
Végre méltó helyére kerülnek a csodaszép, otthon készülő kenyerek és péksütemények. Kevesen vallották be eddig, hogy látogatják a Margit honlapját. Talán, most már az elismerést is könnyebb lesz kivívni.
Gratulálok és sok sikert és kitartást kívánok!!!!

Limara írta...

Erika! Azt mondja! :))) Hát még én őrá!

Limara írta...

Clara! Nagyon köszönöm! A blogírás már jóideje érlelődött. Unszoltak a barátaim, ismerőseim, legfőképpen a férjem. Én szeretek Margit oldalán lenni, tőle kaptam kezdetekkor a sok segítséget. Kb. másfél éve segítek neki vinni a honlapot, mióta ő ritkábban tud jönni.Próbáltam ott összeszedni a saját receptjeimet, de mostanra talán megérett egy saját blog. Ez persze más, mint a gportal, és ez így jó!

gzsuzsa írta...

Kedves Limara!
Gyönyörűek a mézeskalácsaid, gratulálok! Kérlek adj nekem tanácsot, ha lehet! Pár éve már én is kísérletezek, hogy a családomnak örömöt szerezzek. De az írókázás valahogy nem akar sikerülni. Felverem a tojásfehérjét, hozzászórom apránként az átszitált porcukrot, végül pár csepp ecetet. Bele a zacskóba, kis lyuk rá, és kezdődhet a diszítés. De nekem valahogy mindig vastagok lesznek a vonalak, ha folyékonyabbra hagyom, akkor meg szétkenődik, ha sűrű, akkor meg nem lehet nyomni, meg egyenetlenül jön. Nincs még valami titok e körül? Hogy lehet szép vékonyan írókázni?
Válaszodat köszönöm előre is!
Zsuzsi

boros1124 írta...

Sziasztok!

Szeretnék mutatni nektek egy érdekes mézeskalácsokról szóló könyvet. Vagyis nem is igazán a mézeskalácsokról szól, hanem a belőlük készített képekről. Nagyon jó könyv és szerintem érdemes átlapozni, már cska az ötletek miatt is.
http://limarapeksege.blogspot.com/2008/12/mg-mindig-mzeskalcs.html