2015. augusztus 23., vasárnap

Kovászos tönkölydarás fendu kenyér




Augusztus 20-án megrendezésre került az első hagyományosan sütők találkozója, a Kenyérlelke rendezvény. Hagyományteremtő céllal álmodta és szervezte meg Vajda József, a Pékműhely tulajdonosa, pékje. A kenyér, a kenyérsütés szerelmesei ezen a rendezvényen ünnepelték az igazi, adalékanyag nélkül, kovásszal készült kenyeret.
A találkozón versenyt is rendeztek, 5 kategóriában hivatásos pékeknek és lelkes amatőröknek, házipékeknek. Nagyon megtisztelő volt a nem mindennapi zsűri tagjának lenni. Világszínvonalú kenyereket kóstoltunk, illatoztunk. Legnagyobb örömömre a házi pékek között is voltak jó páran, akik hozták, vagy nagyon megközelítették a profik szintjét. 
A zsűri nem volt könnyű helyzetben, közel száz kenyeret végig kóstolni és értékelni bizony embert próbáló feladat volt. Bár estére úgy éreztem, elszenvedtem az első kenyérmérgezést, valójában annyi élmény ért, hogy legszívesebben azonnal dagasztani kezdtem volna.

A rendezvényről fotók és jó kis írások:


Természetesen csak kovásszal  készítettem a következő kenyeret. A tésztájába tettem tönkölydarát, amit a Szabó malomból kaptam nem régiben. A darának köszönhetően extra ropogós lett a héja. Fendu formázást választottam, aminek a lényege, hogy a tésztát sütés előtt kettéosztják egy vékonyabb sodrófa (fakanálnyél) segítségével. Ez a formázás bármilyen, nem túl lágy tésztából elkészíthető. Ezt a kenyeret is ajánlom hozzá.

Hozzávalók:
  • 40 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 10 dkg tönkölydara
  • 3,5 dl víz
  • 20 dkg kovász
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
A sütést megelőző nap kivettem a hűtőben lévő kovászból 30 g-ot. Adtam hozzá 15 g kenyérlisztet és 15 g rozslisztet, valamint 30 g kézmeleg vizet. Alaposan elkevertem, az üveget lefedtem és a konyhapulton hagytam. Este, amikor a kovász körülbelül négyszeresére emelkedett adtam hozzá 90 g kézmeleg vizet és 90 g lisztet (fele kenyérliszt, fele rozsliszt volt). Reggelig a konyhapulton hagytam érni.
Reggel tálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a darát és alaposan elvegyítettem. Ráöntöttem a vizet és kézzel addig kevergettem, amíg a liszt magába nem szívta az összes folyadékot. Akkor letakartam a tálat és 15 percig pihenni hagytam. 
Ezután hozzáadtam az ereje teljében lévő kovászt és kézzel összedolgoztam a tésztát. Amikor nagyjából összeállt egy masszává kitettem az asztalra és két oldalról alányúlva az asztalhoz csapkodtam. Kb. 8 perc alatt szép sima, hólyagos tésztát kaptam. Ekkor rászórtam a sót és addig folytattam a tészta kidolgozását, amíg feloldódott benne (2-3 perc). Természetesen dagasztógépet is lehet használni, a legalacsonyabb fokozaton kell a tésztát összedolgozni.
Egy nagyobb, fedeles dobozba belecsorgattam az olajat és a lágy tésztát is beletettem. lefedtem és másfél óráig kelni (érni) hagytam. Közben 30 percenként a tésztát áthajtogattam, azaz a tészta felső szélét visszahajtottam a közepéig, majd az alsót is felhajtottam középig és ugyanígy megismételtem jobb és baloldalról is. 
Az utolsó, 3. hajtogatás után a tésztát lisztezett deszkára tettem és letakarva 15 percig pihenni hagytam. Ezután megfordítottam kézzel óvatosan megnyomkodtam és egy zömök veknit formáztam belőle (a technikája ezen a videón jól látható)





Letakartam és 15 percig pihenni hagytam.

Ezután egy vékony farúddal (erre a célra levágtam egy nagyobb fakanál nyelét) lenyomtam és a tészta közepét vékonyra sodortam. Megfordítottam és a másik oldalán is megsodortam. 



A tésztát vékonyan beliszteztem és mindkét oldalról a közepéig feltekertem. A két végét összecsipkedtem.


A kelesztőkosarat kiliszteztem és a tésztát fejjel lefelé belefektettem. Betakargattam és kb. 1 órán keresztül kelni hagytam. 
Amíg kelt a sütőkövet bekészítettem a sütőbe és 230 fokon jól átforrósítottam. (Helyette egy sütőlemez is megfelelő). A sütő aljába bekészítettem egy kisebb fém tepsit is.

A megkelt tésztát a sütőlapátra fordítottam  (vagy rögtön a sütőlemezre) és a forró sütőkőre csúsztattam. A bekészített fém edénybe beledobtam 5-6 db jégkockát és a sütő ajtaját gyorsan becsuktam. A sütési idő 40 perc. 20 perc után a hőt 200 fokra mérsékeltem.

Végül a ropogósra sült kenyeret rácsra tettem hűlni.



7 megjegyzés:

Mari írta...

Egy újabb tökéletes recept! Köszönöm Limara! ��

Limara írta...

Én köszönöm :)

Katooca írta...

gyönyörű, még az illatát is érzem! :)

Dia írta...

Szia! Szeretném megkérdezni, hogy az utolsó képen legjobban látszódó fém segédeszköznek mi a neve? Ilyesmit keresek már régóta, de sehol nem értik, mit akarok. :)

Limara írta...

trokser (tésztakaparó) a hivatalos neve

https://www.google.com/url?q=http://www.sutolapat.hu/alkategoria/Trokserek/&sa=U&ved=0CAQQFjAAahUKEwjl8vmPrpXIAhWEOhQKHbmICm4&client=internal-uds-cse&usg=AFQjCNHZwUaI3ftE53CqvF1YtJHgcQorQw

Dia írta...

Köszönöm!!!! :)

Unknown írta...

Szia, nagyon tetszik a recept ki fogom probalni. Lenne ket kerdesem : csak tönköly lisztböl is elkeszithetö ez a kenyer ? Valamint, legkeveressel is sütheö?
Elöre is köszönöm, üdvözlettel
Valeria