2015. július 7., kedd

Gluténmentes barackos pite


Tegnap este elfogyott a kenyerünk, amit már lassan egy hete ettünk. Azt hiszem, abszolút rekordot döntöttünk, ilyen sokáig nem tartott még ki kenyér nálunk, főként, ha figyelembe vesszük, hogy kb. 70 dekás volt. Mentségünk a kánikula. 
Akármilyen lassan is, de elfogyott, így rekkenő hőség ide vagy oda, ma sütni kellett. Tegnap délután kivettem a hűtőben tárolt kovászból egy adagot, megetettem (alig három óra múlva kimászott az üvegből), este bedagasztottam vele egy tésztát, amit éjszakára a hűtőbe tettem kelni, kora reggel pedig, az elvileg még hűvösben, gyakorlatilag a fullasztó melegben, kisütöttem. 
Amíg sült, arra gondoltam, ha már meleg a sütő gyorsan kikeverek egy barackos lepényt, Ezt, mert ez az abszolút kedvenc, és egy másikat, egy gluténmenteset a nagyobbik fiamnak. Aztán ahogy telt az idő és a sütő miatt egyre inkább melegedett a konyha a kétféle sütiről letettem (majd a hétvégén) és csak a glutén és tejmentes változatot kevertem be. Ezt mi is ehetjük, a másikat viszont a gyermekem nem, arról nem is beszélve, hogy ennek az összeállítása jó ha 5 percet vesz igénybe, ugyanis nem kell habosítani, krémesre keverni, elegendő a száraz és a nedves hozzávalókat egy spatulával elkeverni.

Hozzávalók:
  • 17 dkg rizsliszt
  • 3 dkg kakaópor
  • 6 dkg kukoricakeményítő
  • 1 csapott evőkanál útifűmaghéj
  • 1 sütőpor
  • 1 mk. só
  • 15 dkg cukor (kókuszcukrot használtam)
  • 3 közepes méretű tojás
  • 2 dl tej (mandulatejet használtam)
  • 1 dl olaj (vagy olvasztott kókuszzsír)
  • 1 tk. vanília kivonat (és/vagy kevés reszelt tonkabab, vagy fahéj)
  • 1 nagyobb őszibarack
  • 3-4 sárgabarack
A sütőt előmelegítjük 175 fokra (alsó-felső sütés légkeverés nélkül). Egy kb. 20 cm x 30 cm nagyságú tepsit (vagy egy 28 cm átmérőjű tortaformát) kikenünk kókuszzsírral és meghintjük rizsliszttel, vagy kibélelünk sütőpapírral. 
Egy mérőpohárba kimérjük a tejet, beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a vanília kivonatot (vagy más ízesítőt) és jól elkeverjük. 
Egy tálba mérjük a lisztet, a keményítőt, a kakaóport, az útifűmaghéjat, sót, cukrot és a sütőport. Alaposan elvegyítjük és a közepébe mélyedést készítünk. Ide öntjük a nedves hozzávalókat és egy spatulával elkeverjük.
A masszát az előkészített tepsibe öntjük. Megmossuk a barackokat, az őszibarack héját lehúzzuk, vékony cikkekre vágjuk, a sárgabarackot kimagozzuk és negyedeljük. A sütemény tetején elrendezzük.
A tepsit betoljuk a sütőbe és kb. 25 -30 perc alatt (tűpróba!) megsütjük. A tepsit rácsra tesszük hűlni.



Tippek: 
  • a kakaóport elhagyhatjuk (vagy helyette is használhatunk rizslisztet)
  • a liszt egy részét helyettesíthetjük őrölt dióval, mogyoróval, mandulával
  • barack helyett használhatunk más gyümölcsöket is, például szilvát, meggyet, cseresznyét, körtét, almát, stb...
  • ha van 2 tojásfehérjénk, akkor azt verjük 10 dkg cukorral kemény habbá, A sütési idő kétharmadánál vegyük ki a sütit, a habbal rácsozzuk be vele a tetejét és toljuk vissza a sütőbe még 10 percre, vagy amíg halvány rózsaszínűre sül

2 megjegyzés:

orsi írta...

és ha nincs szezonja, el lehet készíteni barackkal is, tuti úgy is finom. nálunk hétvégén is befőzés volt, az én idén bevált receptem http://glurl.co/barackos ,pezsgős sárgabarack-nektarin lekvár jól is hangzik nem?

barack007 írta...

Kedves Limara!
Nálunk is gluténmentes lett a konyha, rengeteg segítséget jelentenek a receptjeid, számos lisztes receptedet átalakítottam (sütőtökös-csokis keksz, zabpelyhes keksz, sajtos pogi) és mind mennyei! Köszönjük! Ez a pite a legalapvetőbb piskótánk, ma kakaó helyett 3dkg zabbal (emiatt egy kicsit tőbb folyadék kellett bele), durva dióval és aszaltakkal készült, püspökkenyérnek ill. papírkapszliban 6-8 db. Isteni lett! Nagyon szeretjük!
Kata