2014. augusztus 6., szerda

Limara Péksége Könyv


Most már nagyon izgulok, hiszen csupán két hét és augusztus 20-án megjelenik az első, Limara Péksége könyv. 
Kb. egy évvel ezelőtt kezdtünk róla beszélgetni a Csipet Kiadóval és késő ősszel neki is láttam a receptek válogatásának, írásának, a sok-sok próbasütésnek. Ezután tavasszal következett egy hosszú hét, amikor az összes receptet megsütöttem és fotóztuk. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, hiszen szinte egész héten szakadt az eső, ami ugye a kelttésztáknap nem épp ideális, főként, hogy most a legjobb formájukat kellett hozniuk. De azt hiszem, végül mi győztünk, a fotók gyönyörűek lettek. Néhány kép a könyvből:

 


 

A kemény fedeles könyvben 72 recept található 188 oldalon, köztük sok új, olyan, ami még nincs a blogon és olyanok is, amik fent vannak, de újragondolva kerültek bele. Minden recepthez tartozik fotó és sokhoz fázisfotó, illetve rajz is. 
A 8 fejezet közül az elsőben a kenyérsütés 12 lépését írtam le, az alapanyagoktól kezdve az eszközökig, a dagasztásról, formázásról, sütésről, fortélyokról, hibalehetőségekről és azok kivédéséről. Ezután kezdhetünk sütni, kenyereket, kalácsokat, kuglófot, péksüteményeket, töltött péksüteményeket, lepényeket, pogácsákat, stb.......

A könyv már kedvezményesen megrendelhető a www.konyvszerelem.hu oldalon. Remélem szeretni fogjátok! :)

A Könyvbemutató augusztus 20-án lesz Budapesten. Helyszín: Cafe Dumas
Fő utca 17, Budapest, Hungary, 1011

Szeretettel várunk mindenkit!


Képek, amik a fotózáson készültek vagy kimaradtak a könyvből:









22 megjegyzés:

Éva írta...

Gratulálok! További sok sikert kívánok!

mandala írta...

Gratulalok!

Mázsa Viki írta...

Szeretettel gratulálok! Biztos, hogy be fogom szerezni a könyvet! Barátnőm - amikor vendégségbe megyünk hozzájuk - mindig a Te receptjeidből készíti a péksüteményt, és mindig tökéletesre sikerül!

Anikó írta...

Gratulálok, én is szívből!:-)

Kreatív konyha írta...

Szívből gratulálok!

Betka írta...

Ez nagyon szuper dolog! :o)szeretettel gratulálok a könyvhöz. Sosem okoztak csalódást a receptjeid, biztos nagy siker lesz.

Unknown írta...

Szívből gratulálok !! Már nagyon régóta vártam erre !!!!
Ha kelt tészta, akkor csakis a Te receptjeidet veszem elő !!

Rixi írta...

Gratulálok ! Gondoltad volna ?

Manna írta...

Kedves Limara,
Szívből gratulálok és sok sikert kívánok a jövőben is!
Nagyon köszönöm, hogy a "követőd" lehetek - nagy örömömre már a kezemben tartom a könyved, ami a szépsége mellett nagyon tartalmas és hasznos is. Sokak és elsőként családom nevében köszönöm!

Medora írta...

Gyönyörű a könyv, ajándéknak is páratlan!

Vajda Ági írta...

Kedves Limara,
örülök, hogy augusztus 20-án reggel én lehetek az első, aki köszönthetlek könyved megjelenése alkalmából! :-)
Ui. Éppen a lángoosod sütöm, és egy újabb boldog család örülhet a lelkes munkádnak felkeléskor. ;-)
Nagyon büszke lehetsz magadra, példaértékű kitartásodra és szorgalmadra. Legyen nagyon boldog napod!

ingyom bingyom írta...

Drága Marika!

Szívből gratulálok munkásságod megkoronázásához ehhez a szép könyvhöz. Remélem megtalálom valamelyik könyvesboltban.

Üdvözlettel Mariann!

Unknown írta...

Kedves Limara!
Ma megérkezett a könyved, ezúton szeretnék gratulálni! Csodálatos! Igaz, a kovász készítéshez nem kapok belőle plusz információt, (amit ötszöri próbálkozás után feladtam) de mikor a könyved bevezetőjét olvastam, újra kedvet kaptam a próbálgatáshoz, én sem vagyok az a tipus, aki bármit is felad az életben! Nagyon szépek a képek, a receptleirások jól követhetőek, egy olvasmány is a könyv! Férfi létemre hat éves korom óta sütök, idestova negyven éve...ennek ellenére a blogodon-könyvedben sok-sok új dolgot találtam! Igazi hiánypótló ez a könyv! GRATULÁLOK!

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :) :)

Tamás! A kovászolás haladó kategória szerintem, ezért maradt ki ebből a könyvből, amit kezdőknek is szántunk :)

Unknown írta...

Kedves Limara!
Igen, tudom, hogy ez a könyv most nem foglalkozik a kovászolással, ezt nem is kritikaként irtam! Újra bele fogok vágni a kovászolásba, kérlek segits ha időd engedi! A kovászoljunk résznél irtam kommentet a problémáimmal.
Tegnap és ma újra forgattam a könyved, és csak megerősíteni tudom, mennyire szuper. Már bánon, hogy nem hármat rendeltem, kettőt ajándékba lusta nem sütőknek!

Tündér Pékség írta...

Kedves Limara!
Gratulálok ! Most rendeltem meg a könyvedet, már nagyon várom, hogy megkapjam. Egy régi ismerős :)
Bundik :)

Anita írta...

Gratulálok Limara, megyek es megveszem!

Limara írta...

óóó! Köszönöm! :) A régi ismerősöktől ha ezt olvasom különösen meghatódom :)

Unknown írta...

Én is azon szerencsések közé tartozom, akik már boldog tulajdonosai egy ilyen színvonalas könyvnek. A napokban vettem kézhez és nem voltam rest, a mai napon kipróbáltam az egyik receptet. A molnárkáim most sültek meg és a gyeremekeim alig várják, hogy megkóstolhassák. Ha marad, akkor a suliba tizóra is eltennének. Gratulálok Neked, Limara!. Szerintem sokunknak szereztél nagy örömet.

Limara írta...

Köszönöm szépen! :) Nekem nagy boldogság ilyen kedves sorokat olvasni! :) :)

Dia írta...

Kedves Limara!
Már másodjára sőtém a bagettedet! Az elsőnek óriási sikere volt, pedig a hathetes kisfiam mellett dagaszottam-kelesztettem kenyérsütő nélkül.
Szeretném megrendelni a könyveidet, de sajnos nem tudom elérni a kiadót,h szállítanak-e külföldre is. Nagyim két hét múlva jön hozzánk, szeretném megóvni a cipekedéstől.Köszönöm a válaszod, Dia

Limara írta...

Kedves Dia!

Köszönöm szépen! :)

Igen, szállítanak. a nemzetkozi@hazipekek.hu címen kell érdeklődni