2014. augusztus 8., péntek

Hagymás-mustáros tarja steak krumplival


















Szeretjük a tarját, elég gyakran sütök, akár egyben, akár szeletelve. Sokszor sütőben, de időnként serpenyőben a gázon, mint ezt a mostani változatot is.

Hozzávaló:

  • 6 szelet (kb. 2 cm vastag) tarja
  • 3 fej hagyma (sonka lilahagymát használtam)
  • mustár
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 zöldpaprika
  • 1-2 paradicsom
  • olívaolaj
  • 1 ek. vaj
  • só, bors, őrölt kömény
  • 1 ág rozmaring
  • 1 pohár száraz fehérbor
  • 2 dl alaplé vagy víz
  • 0,5 dl tejszín
A húst megmostam, a nedvességet leitattam róla, majd minden szeletet sóztam, borsoztam és meghintettem egy kis őrölt köménnyel. Ezután 1-1 kanál mustárt kentem minden oldalára.
Egy nagyobb (28-30 cm átmérőjű) teflon lábasban olívaolajat melegítettem, adtam hozzá 1 ek. vajat és a húsokat nagy lángon elősütöttem benne. Egyszerre csak 2-2 szeletet, amennyi kényelmesen elfért benne.
Amikor az összes hús kisült visszatettem mindet az edénybe (most már mehetnek szorosan) és a tetejére szórtam a karikára vágott hagymát, a szeletekre vágott paprikát és a negyedekre vágott paradicsomot és a finomra aprított fokhagymát. Rádobtam a rozmaringágat, ráöntöttem a bort és az alaplevet, majd lefedtem az edényt. Közepes lángos kb. egy órán át pároltam, néha megfordítottam a húsokat. 
Amikor puhára párolódtak, sültek, kiszedtem, és a visszamaradt szaftba öntöttem a kevés tejszínt. Ha a leve nagyon elforrt volna, akkor önteni kell hozzá egy kevés vizet vagy alaplevet. 
Visszatettem a húsokat, megvártam, amíg egyet forrt és elzártam alatta a lángot.

Amíg a hús sült a burgonyát is elkészítettem. 

Hozzávalók:
  • 1 kg burgonya
  • só, bors
  • őrölt kömény
  • negyed mk. szárított fokhagyma (vagy 1 g friss lereszelve)
  • fél mokkáskanál őrölt paprika
  • 2 nagyobb ág rozmaring
  • 3-4 ek. kacsa vagy libazsír (esetleg olívaolaj)
A burgonyát meghámoztam és cikkekre vágtam. Annyi vízben, ami bőven ellepte forrástól számítva 4 perc alatt előfőztem. Amikor a víz felforrt adtam hozzá 1 tk. sót.
A sütőt 200 fokra előmelegítettem.
Amíg a krumpli főt a zsiradékot elkevertem a fűszerekkel és a finomra aprított rozmaringgal.
A burgonya főzővizét leöntöttem (de megtartottam a következő kenyérsütéshez) és a krumplira öntöttem a fűszeres zsírt. Óvatosan összeráztam, de nem baj, ha kissé összetörik, annál ropogósabbra sül.
Egy nagyobb sütőlemezt alufóliával kibéleltem, a krumplit szétterítettem rajta és a forró sütőbe toltam. Kb. 15-20 perc alatt sült jó ropogósra.
Tálaláskor a húst meglocsoltam az ízes szafttal. A ropogósra sült burgonyával és kovászos uborkával tálaltam, de paradicsom salátával is mennyei.

3 megjegyzés:

Titti írta...

Ma ez volt az ebéd! Rögtön dupláztam az adagot, isteni!!!! :) Köszi a receptet! Valami csoda amiket itt találok! Az egyetlen olyan oldal, ahonnan minden tökéletesre sikerül! :) Köszönöm szépen!
Üdv: Kriszti

Unknown írta...

:((((

Hááát... nekem egy óra után is ujjnyi híg, vizes lé állt a húsok alatt,pedig jó 200fokon megy a sütő,a húsokról szépen leázott a mustáros kéreg, el nem tudom képzelni, hogyan lesz ebből "steak". Főtt hús, főtt zöldségekkel, mustáros lében.
Kicsit lehangoló, pedig úgy általában jók azok a receptek, amiket innen kipróbáltam már.
Nem sok az a 2+1dl folyadék, ha ráadásul fedő alatt párolódik eleinte?

Limara írta...

hát,inkább a hússal van a gond :( sajnos én is belefutottam már olyanba, ami rengeteg levet engedett ki, a hús meg felére esett össze :(