2014. január 21., kedd

Kuszkusz saláta grillezett házisajttal



















Bő fél órám volt ebédet készíteni, úgy, hogy előtte semmit sem tudtam vásárolni. A kamrában fellelt alapanyagokból állítottam össze ezt a gyönyörű és nem mellesleg nagyon finom, nyarat idéző salátát.

Azt azért már tudtam, hogy a hűtőben lévő házi sajtot szeretném grillezni, ehhez kerestem valami köretnek valót.
Találtam egy fél tasak kuszkuszt, volt a hűtőben egy édeskömény, répa, avokádó, lime, a kamra polcon egy üveg csicseriborsó. Volt még egy csomó zsenge zöldhagyma, egy csomó petrezselyemzöld, a tavaszi időjárásnak köszönhetően a kertben tudtam szedni egy csokor friss mentát. Találtam mazsolát és aszalt sárgabarackot is.

Először bekapcsoltam a sütőt 200 fokra, légkeveréses grillre. Most is nagyon jól jött, hogy a MIELE sütő 8 perc alatt felmelegíti magát.
A sárgarépát megpucoltam és vékony karikára vágtam, az édesköményt pedig cikkekre. Egy sütőtálba terítettem, sóztam, meglocsoltam kevés olívaolajjal és facsartam rá egy fél narancs levét. Betoltam a sütőbe és 25 perc alatt megsütöttem.
Egy bögre kuszkuszt egy tálba öntöttem, adtam hozzá sót, borsot, 1-1 teáskanál őrölt korriandert és római köményt és egy csipet őrölt csilit. Beleszórtam egy fél csomag mazsolát és pár szem apróra vágott sárgabarackot is. Jól elkevertem, majd felöntöttem annyi forró vízzel, ami épp ellepte. Fóliával szorosan letakartam és félretettem 15 percre.
Addig a csicseriborsót szűrőbe öntöttem, átmostam vízzel és lecsepegtettem. Az avokádót felkockáztam, a zöldhagymát karikára vágtam és a mentát, valamint a petrezselyemzöldet felaprítottam.
A kuszkuszt egy villával fellazítottam, hozzáadtam az összes felaprított zöldséget és a közben megsült répát és édesköményt is, a sütőtál alján lévő ízes olajjal együtt.
A salátát meglocsoltam lime lével és pár csepp extra szűz olívaolajjal.
A házi sajtból vékony szeleteket vágtam és felforrósított serpenyőben ropogós piros kérget sütöttem rá.
Ehettünk...

Házisajtot (panírt) Hémangi receptje alapján készítem.

5 megjegyzés:

Eszter II írta...

Szépen meggrilleződött, és az állaga is jó lett? Háziból még nem próbáltam, de olyan nehéz normális grillsajtot venni: vagy szétolvad, vagy gumiállagú...

Bridge írta...

Jó kis saláta ez. Talán az édeskömény maradna nyersen, mert úgy jobban szeretjük.

Limara írta...

Eszter! Gyönyörűen! Én mindig házisajtot grillezek, a legjobb! :)

Bridge! Köszönöm! Én is nyersen szeretem, a fiúk viszont grillezve, de roppanós maradt :)

Medora írta...

Nagyon guszta lett, hűű az a sajt!

Piroska írta...

Limara! Imádom minden bejegyzésedet, sokat vagyok itt nálad.
Nézz be hozzám te is, hagytam ott neked valamit!
http://piroskonyha.blogspot.hu/2014/02/jatek-ismerjuk-meg-egymast-ujra.html