2013. május 24., péntek

Túrós fonatok





















Ezt a péksüteményt megint csak a szükség szülte. Rosszul számoltam ki a kenyér mennyiségét, este elfogyott szinte az összes, nem maradt másnap reggelire és uzsonnára sem. Ilyenkor szoktam valamilyen éjszakai kelesztéses péksüteményt bevetni, azaz a megformázott tésztákat a tepsivel együtt hűtőbe teszem, és csak reggel sütöm ki. Most viszont annyira tele volt a hűtő, hogy egyszerűen nem fértek el a tepsik.
Volt a hűtőben viszont egy kevés zseniális házitúró, amit a helyi piacon vásároltam, arra gondoltam, hogy ha bedagasztom a tésztába, akkor kisüthetem rögtön, másnap is finom, puha marad a zsemle. Egy hagyományos péksütemény másnap már nem olyan vonzó a gyermekeim számára, nem elég ropogós a héja, nem elég puha a bélzete, azaz nem elég friss nekik. Hiába no, ezen a téren sikerült rendesen elkényeztetni őket. A túróval begyúrt tészta viszont tökéletesen megőrzi a puhaságát. 

Hozzávalók:
  • 40 dkg BL 80
  • 10 dkg tk. tönkölyliszt
  • 20 dkg öregtészta
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 25 dkg túró (házit használtam)
  • 150 g joghurt
  • 1-1,2 dl tejsavó (vagy víz)
  • 1,5 dkg friss élesztő
A túró mellé savót is kaptam ajándékba, így én azzal készítettem a tésztát, de nyugodtan lehet vízzel helyettesíteni, úgy is remek lesz.
A szokott módon a kenyérsütőgép üstjébe mértem az összes hozzávalót és elindítottam a dagasztást. Érdemes kicsit többször ránézni, a túró állagától, zsírosságától függően korrigálni kell esetleg a tésztán. Kissé lágyabb, de nem ragacsos tésztát kell kapnunk.
Kelesztőtálban duplájára kelesztjük, kb. 30 perc alatt, majd enyhén lisztezett felületre borítjuk. 8-10 egyforma darabba vágjuk. Egyesével gömbölyítjük őket és

letakarva további 15 percig pihentetjük.
Ezután hosszú rudat sodrunk belőle és az itt látható módon  megformázzuk a fonatokat.



Sütőpapíros tepsire fektetjük őket és kb. 30 perc alatt újrakelesztjük.
Nem fontos, de én most lekentem a tetejüket egy egész felvert tojással, és megszórtam szezámmaggal is, hogy csinosabbak legyenek.
Mivel este készítettem és szerettem volna minél hamarabb befejezni a sütést, a MIELE sütő kelesztő programján, a 15 perces kelesztési időt választva kelesztettem őket.
A kelesztés végén a sütőt átkapcsoltam hőlégkeveréses sütési módra, 190 fokra. Míg a sütő melegedett a péksüteményeket lekentem egy felvert tojással, és megszórtam szezámmaggal.
A péksütemények 18 perc alatt sültek készre.


2 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Limara!

Nagyon jó az oldalad, most bukkantam rá! Gratulálok hozzá:)
Ebben a receptben a hozzávalóknál található: öreg tészta.

Légy szíves kifejtenéd bővebben, hogy ez micsoda?

Köszönöm!:)

Orsi

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)
Linkeltem a receptben az öregtésztát....