2013. március 3., vasárnap

Liszt nélküli csokitorta fehércsokis mascarponével és málnával

















Mozgalmas hétvégén vagyunk túl, bár ha jobban belegondolok, akkor az egész hét eléggé sűrűre sikeredett.  A napok a Bloggerina körül zajlottak. Pénteken volt a díjátadó, ami egybeesett a születésnapommal, így igazán emlékezetes marad számomra. Sajnos az átadón nem tudtam hosszabb ideig maradni, gyakorlatilag villámlátogatás volt, túl korán indult az utolsó busz, így is csak Kifli és Levendulának a verseny különdíjasának (na meg a kedves férjének) köszönhetem, hogy elértem a járatot.
A díjátadó közvetlen és barátságos légkörben zajlott, sok blogger eljött, sajnálom, hogy csak kevesekkel tudtam beszélgetni. Rövid beszédek után, na jó, Hajni kicsit belelendült, megnéztünk egy kisfilmet amelyben a zsűritagok, valamint a Nők Lapja Cafe és a Cafeblog szerkesztői meséltek a verseny koncepciójáról.  Pont úgy, ahogy vártam, sok-sok humorral, jókedvvel. Ezután megtörtént a díjátadó, majd jöhetett a kötetlen beszélgetés, amiről mint említettem sajnos idő előtt el kellett jönnöm. Ezt a bejegyzést már a dögös, nyeremény laptopról írom...:)
Itthon pedig ma ünnepeltünk, csak szerényen, mert ennyi évre már nem szívesen emlékezik az ember. Egy gyors, de nagyon finom tortát azért sütöttem. Most próbáltam ki először Nigella lisztmentes tortáját, amit még jó pár évvel ezelőtt írtam le egy fecnire (és pár napja szerencsésen meg is találtam). A torta finom, csokiimádóknak kötelező. A receptet olvasva úgy gondoltam, hogy málna nagyon illene hozzá és a sejtésem be is jött, sokkal könnyebb, üdébb lett tőle. A fehércsokis mascarponekrém pedig kötelező hozzá, bár egyszerű tejszínhabbal kiváltható.

Hozzávalók:


  • 250 g étcsokoládé (70 %-os)
  • 120 g vaj
  • 4 tojás sárgája
  • 2 egész tojás
  • 100 g barnacukor (vagy kristálycukor)
  • 4 tojás fehérje 
  • 70 g kristálycukor
A négy tojás sárgáját, a két egész tojást és a 100 g barnacukrot egy mixerrel egészen habosra kevertem. 
A csokoládét és a vajat vízgőz fölött felolvasztottam. Közben állandóan kevergettem és amikor a csoki nagyobb része már felolvadt a tálkát le is vettem a vizes edényről, hogy ne melegedjen túl. Amikor szép sima és fényes lett félretettem. 
Most a tojások fehérjét vertem habbá, közben két részletben adtam hozzá a cukrot. Fényes, kemény habot kell kapnunk, de azért ne legyen beton keménységű, mert akkor nehéz eldolgozni a többi hozzávalóval.
Míg a mixer a habon dolgozott egy 24 cm-es tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, a sütőt pedig bekapcsoltam 170 fokra.
Végül összeforgattam a tojássárgájás krémet az olvasztott csokoládéval, majd lazán, óvatosan belekevertem a tojáshabot is. 
A masszát átöntöttem a tortaformába és az előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütöttem. A Miele sütő az utolsó percekben már nem melegít, a maradék hőt használja, ezért hagyományos sütőnél 35 perc után érdemes ellenőrizni a tésztát. A tortaformát rácsra tettem és hagytam, hogy a torta abban hűljön langyosra.
A torta sütés közben szépen megemelkedik, kissé megrepedezik. Miközben hűl kissé összeesik a közepe, de semmi pánik, ilyennek kell lennie. A kráter kiválóan alkalmas arra, hogy valamilyen krémmel megtöltsük.
Én mascarponés-fehércsokis tejszínhabbal töltöttem meg.



Hozzávalók:
  • 2 dl hideg habtejszín
  • 50 g fehércsokoládé
  • 125 g mascarpone
  • 1 mk. vanília őrlemény (vagy fél rúd vanília kikapart magja)
  • friss vagy fagyasztott málna
A málnát még a sütés kezdetekor a konyhapultra tettem, hogy kiengedjen.
A fehércsokit vízgőz felett felolvasztottam (érdemes végig mellette állni és kevergetni, mert könnyebben túlmelegszik és csomóssá válik mint a hagyományos csoki). 
A hideg tejszínhabot kemény habbá vertem, majd kanalanként hozzáadtam a mascarponét, végül a vaníliát. A csokoládét egy szilikon spatulával forgattam bele. 

A kihűlt tortát egy tortatálra tettem, közepére halmoztam a mascarponés krémet, annak tetejére pedig a málnát. Csokoládé forgáccsal díszítettem.





12 megjegyzés:

Macus írta...

Nálunk alhattál volna... Máskor is felajánlottam, csak szólnod kell, mikor jössz...

Szemi írta...

Nagyon boldog születésnapot kívánok, és szívből gratulálok az első helyezéshez! :) Igazán megérdemelten nyerted meg,a laptop a lehető legjobb helyre került, használd sokáig örömmel! ♥

Gabi írta...

Boldog szülinapot és gratulálok az első helyhez, megérdemelted!!!!:-) A torta nagyon guszta!

Gabi írta...

Boldog szülinapot és gratulálok az első helyhez, megérdemelted!!!!:-) A torta nagyon guszta!

Kisildi írta...

Gratulálok mindkét eseményhez!

Shbeta írta...

Gratulalok! Igy nekunk is ajandek a laptop, hiszen ertunk dolgozol rajta! Nagyon, nagyon sok boldogsagot hozza es az Isten eltessen sokaig! Moni

Erzsébet írta...

Isten éltessen! és nagyon guszta a torta :-)

Viki írta...

Boldog születésnapot, sok örömet az új laptophoz, no és az első helyezéshez.

Unknown írta...

Gratulálok!

Márti írta...

Nagyon sok boldog szülinapot! és még egyszer gratulálok a díjhoz is :))

Anna Székely írta...

Gratulálok a nyereményhez, és boldog születésnapot kívánok!
Talán új lendületet adhat a torták és sütemények díszítéséhez:
www.mamintiart.blogspot.hu

(én készítem ezeket a sablonokat)

A. írta...

Szia Limara,

isteni finom ez a süti, megcsináltam, de nekem a tetején a hab először teljesen szétfolyt.. :-( Mit csinálhattam rosszul? Leöntöttem róla és tettem bele habfixálót a következő próbálkozásra, de arról te nem írtál, biztos én bénáztam el valamit.. Szerinted?

Köszi, Andi