2012. február 28., kedd

Elvesztek, keressük őket!


































Off téma, de segítséget szeretnénk kérni, elsősorban a szegedi, közelebbről a mihályteleki olvasóktól. Ez a két labrador kutyus, Jenna és Laki, a mi Bertánk anyukája és apukája. Jó két héttel ezelőtt, a nagy havazás első napjaiban sajnos az addig okos, szófogadó kutyák egyszer csak nekilódultak és kirohantak a kapun. A gazdáig szaladtak utánuk, de nem hallgattak a hívó szóra, bár a lánykutyus megtorpant, de végül ment a párja után. Mire az utca végére értek a gazdik, egyszerűen úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Késő éjszakáig keresték autóval, majd napokig szintén járták a környéket, minden sarokra, oszlopra, kukára kiplakátolták, de semmi. A szegedi rádió rendszeresen beolvasta az eltűnésüket, a menhelyek tudnak róluk, az állatorvosok szintén riasztva vannak, de semmi. 
Nagy valószínűséggel befogták őket. Azt szeretnénk kérni, ha valaki tud róluk, vagy hallotta, hogy találtak két sárga labradort, akkor szóljon, jelezze! Nagyon-nagyon hiányoznak, aggódnak, aggódunk értük! A két kutyus szeretetben nevelkedett egész pici koruk óta! Bízunk benne, hogy hamarosan hazakerülnek! Köszönjük!

9 megjegyzés:

Tortabirodalom-Orsi írta...

Ó, szegénykék! Vajon miért szöktek meg?
Nekünk golden van, bár néha megkergül ő is, de hallgat a szóra.
Értesítsétek esetleg a retriever fajtamentőket is, néha hozzájuk is kerül kutya! Hátha tudnak segíteni!
http://www.retrieverhelp.hu/

Névtelen írta...

netboard.hu kutyás fórumán tessék bejelenteni ebben a topikban http://netboard.hu/viewtopic.php?topic=10990
Drukkolok, hogy hazakerüljenek. meecee

jdudar írta...

Remélem, h ,aki befogta -esetleg-őket, hazaviszi a 2 kutyust. Szorítok értük. jdudar

Névtelen írta...

Az ország másik felén találtak tegnap egy hasonlítós kutyit, nagyon kevés az esély, hogy valamelyikükről van szó, de hátha..Ő egy ivaros kutyi, ez segíthet besaccolni.


https://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=10150601230265000&set=a.437256214999.244260.359603084999&type=1&theater

Medora írta...

Szegény, milyen jó anyuka! Olyan édesek a kiskutyákkal! Remélem hamarosan előkerülnek és csak valami félreértés lehetett!

Névtelen írta...

LÁTOTT KUTYA

Idézet:

Ma (2012.02.25.-én 10óra 10 perckor) láttam két kutyát az út közepén bizonytalanul szaladni. Az egyik egy fehér golden retriever (vagy arra hajazó), és egy nála kisebb , ugrálós labrador kutya. Ismerték egymást ez biztos. A goldenen mintha egy sötét, szélesebb nyakörv lett volna, talán barna, vagy fekete bőr.
A helyszín: Bp., XVII. Ferihegyi út, a Rendőrség irányából a sínek felé szaladtak.
Megállni nem tudtam, csak kocsiból láttam őket.
__________________

Névtelen írta...

Tudom messze van Szegedtől, de sosem lehet tudni, hol bukkannak föl, ha esetleg befogta őket valaki! Ha reálisnak gondolod, hogy esetleg ők azok, én elmegyek arra szívesen megnézni személyesen!
Üdv.: Hermanné Judit
06-30-635-5778

Névtelen írta...

Sajnálatos esemény. Én budapesti vagyok, de két Szeged környéki ismerősömnek elküldtem a feltett felhívást, és a honlap címét. Kértem őket, hogy minél több embernek küldjék szét. Szorítok, remélem, hogy előkerülnek mihamarabb.

Névtelen írta...

meglettek a kutyusok?