2011. szeptember 17., szombat

Mézes-melaszos gluténmentes édeskenyér - Segítsüti



Végre elérkezett a nagy nap, ismét Segítsüti! A tavalyi nagy sikerű akció után megint boldogan mondtam igent a felkérésre. Nem kis fejtörést okozott kitalálni, hogy az idén mit is készítsek. A levendulás linzerszívek után úgy éreztem, hogy semmi sem elég jó. Figyelembe kellett vennem most is, hogy olyan süteménnyel kell előállnom, ami csomagban is küldhető, jót tesz neki, ha áll egy-két napig, hiszen igen kicsi a valószínűsége vidéki lévén, hogy személyesen adhatom át a nyereményt.
Aztán persze, ahogy lenni szokott egymás után jöttek az ötletek, három-négy is megfordult hirtelen a fejemben. Hogy végül miért erre a különleges édeskenyérre esett a választásom? Az utóbbi időben nagyon sokat lehet olvasni, hallani arról, hogy különböző betegségek, allergiák, viselkedés zavarok mögött valamilyen ételallergia áll. Ráadásul egyre több levelet, kérést kapok, hogy állítsak össze olyan kenyeret, péksüteményt, édességet, amik speciális diétákba beilleszthetőek.
Így azt gondolom, hogy ez a sütemény duplán is Segítsüti.
Az idei akció támogatottja  a Szemem Fénye Alapítvány lesz, akiknek több éves előkészítő tevékenysége után idén nyílt meg Pécsett az első gyermekhospice háza, a Dóri ház, ahol az életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekek és fiatalok, valamint családtagjaik állandó gondoskodást is kaphatnak. Ezt nem sokkal később a törökbálinti Tábitha-ház is követte. A most befolyó összegből a két ház számára terveznek a jótékonysági akció szervezői orvosi műszereket, eszközöket és egyéb szükséges cikkeket beszerezni. 
És ha már a szerevezőknél tartunk. Szavakkal nehéz leírni azt a mélységes tiszteletet és csodálatot, amit a Segítsüti és a Sose Közhasznú Alapítvány  szervezői iránt érzek. Őszinte tiszteletem és csodálatom nekik, fantasztikus emberek!
Licitálni erre és a többi süteményre ITT lehet! Aki teheti, kérem tegye meg!

Hozzávalók:
(forrás)

  • 1/2 csésze rizsliszt
  • 1/2 csésze hajdinaliszt
  • 1/2 csésze quinoa (kávédarálón finomra őrölve)
  • 1/2 csésze amarantliszt
  • 2 tk. sütőpor
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • csipet só
  • 1 tk. fahéj
  • 1/2 tk. gyömbér
  • 1/2 tk. szegfűszeg
  • 1/2 mk. szerecsendió
  • 1 csésze méz
  • 1/4 csésze sötét melasz
  • 1/4 csésze barna nádcukor
  • 1 csésze víz
  • 2 tojás
  • 1 tk. vanília eszencia
  • 1/2 csésze aszalt szilva
  • 1 ek. étkezési keményítő

1 csésze 2,5 dl.

A mézet, a melaszt és a lágy, sötétbarna nádcukrot kimérjük, majd összemelegítjük. Hozzáadjuk a vizet, a vanília eszenciát és a tojásokat. Alaposan elkeverjük.
Egy másik edénybe mérjük a liszteket, a sütőport, a szódabikarbónát és a fűszereket, jól elkeverjük.
Ráöntjük a nedves anyagokat, és egy fakanállal összeforgatjuk. Az aszalt szilvát csíkokra vágjuk, egy ek. étkezési keményítőt szórunk rá, majd a masszába forgatjuk. 
Sütőpapírral kibélelünk egy kb. 30 cm hosszú, 8 cm mély dobozformát, a tésztát beleöntjük és 175 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Félidőben a tetejét egy darab alufóliával lefedjük.
Rácsra tesszük hűlni, majd fóliába csomagoljuk és egy-két napig állni hagyjuk. Az ízek így tökéletesen összeérnek. 

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, ezt a melaszt használom, a hátulján pedig ott a felirat, gluten free (megpróbáltam lefotózni, de sajnos nem lett jó kép a fém dobozról):

15 megjegyzés:

irikova írta...

Nagyszerű! (Bár nem sokan utánozhatunk, hozzávalók híján.)

Névtelen írta...

BOCSÁNAT, DE ÉN ÚGY TUDOM, HOGY A
MELASZ AZ NEM GLUTÉNMENTES.

matkom írta...

Hú, ez egy finom süti lehet! Sok sikert kívánok az akció lebonyolításában!

Névtelennek gugliztam ezt. (Én magam nem értek hozzá.):
http://www.nadcukor.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=30&Itemid=59

Kreatív konyha írta...

Látszik rajta, hogy a szívedet is belesütötted! Sok sikert az akcióhoz!

Limara írta...

irikova! Köszönöm!:)A hozzávalók egész könnyen beszerezhetőek, még nekem is sikerült ebben a világ végi kisvárosban:)

Kedves Névtelen! Több helyen rákerestem és mindenütt azt írták, hogy gluténmentes....

Matkom! Köszönöm!:)

Kreatív konyha! Köszönöm:) Igyekeztem:)

erika írta...

Szívhez szóló kezdeményezést folytattok! gratulálok a csapatnak!
Emelem kalapom a sokoldalúságod, kreativitásod előtt! sok sikert kívánok!

Névtelen írta...

Én a lisztérzékenyek gyűléséről hoztam az infót,ott azt mondták, hogy készülhet árpából is.

Eszter írta...

Kedves Limara! Gratula a fantasztikus recepthez és a nagyszerű kezdeményezéshez!

Kedves "Első" Névtelen! A kedvedért odaballagtam a konyhaszekrényhez, és megnéztem az ott lapuló melaszt. Amit én használok: "Lyle's Black Treacle" és az alábbiak vannak feltüntetve a dobozán: suitable for vegetarians, gluten free. Nem tudom Limara milyet használ, de ezek szerint létezik glutén mentes melasz.

Eszter írta...

glutén mentes = gluténmentes

Limara írta...

Erika! Köszönöm szépen!:))

Eszter! Neked is a segítséget! Igen, ezt használom, a doboz hátulján a felirat, gluten free....

Kedves névtelen! A melasz sűrű cukorszirup, a cukorrépa vagy cukornád cukorrá történő feldolgozásának mellékterméke. A szó a portugál melaço szóból ered, ami a görög mellas, azaz méz szóból származik (wikipedia).
malátát készítenek árpából...

Echan írta...

Sok sikert az akcióhoz!

Medora írta...

Nemes gesztus az elesettek, betegek mellé állni. És hogy ez valakinek rendszeres programja legyen: le a kalappal! A tavalyi hatalmas siker volt:reméljük a legjobbakat!

Sturo írta...

Ahogy Te felnézel a szervezőkre, úgy én meg RÁD, RÁTOK, akik önzetlenül segítetek!!!
Jutka

Eszter írta...

Gratulálok! Nagyszerű ez a recept!

Bianka írta...

Nagyon finom lehet, olyan szaftos