2011. február 16., szerda

Grízgaluska

 Az elmúlt héten két levelet is kaptam, arról érdeklődtek, szoktam-e, és ha igen, akkor hogyan készítem a grízgaluskát. Igen, szoktam, elég sűrűn,mert nagyon szeretjük.
De eltelt egy kis idő, mire tökéletes lett. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban sokat ettünk volna, nálunk a levesbetét cérnametélt volt, mármint a húslevesbe, apukám azt szerette nagyon. A keresztanyáméknál viszont mindig azt kaptunk. Gyönyörű sárga, hatalmas, mégis nagyon könnyű galuskákat készített, emlékszem, már gyerekként is ámulattal töltött el.
Az első grízgaluskám kész katasztrófa lett, azt hiszem fegyvernek is beillett volna, oly keményre sikerült. A második és a harmadik is, hiába próbáltam ki mindent amit ajánlottak. Tettem bele egy csipet sütőport, leszürkült, habbá vertem a tojás fehérjét, erre szétfutott a vízben, stb... Végül a keresztanyámat kérdeztem.
"Felversz pár tojást, beleszórod a grízt, hagyod pár órát állni, majd forrásban lévő vízbe szaggatod, fedő nélkül  főzöd negyed órát, majd letakarva pihenteted a vízben húsz percet. Oké, de mennyi az a gríz? Hát majd látod. Na de mégis! Ne legyen sűrű."
Néhány újabb próba után kitapasztaltam. Valóban, a titok csak a gríz mennyiségében rejlik.
Felverem a tojásokat, magunknak kettőt szoktam. Egy csipet sót és egy teáskanál olajat adok hozzá, végül beleszórom a grízt:
 Egy villával alaposan elkeverem, körülbelül tejföl sűrűségűnek, vagy picit talán lágyabbnak kell lennie. Egy fóliával letakarom és 2-3 órára hűtőbe teszem.
 Vizet forralok egy kis sóval, evőkanállal beleszaggatom, majd lassú tűznél főzöm kb. 15 percig. Ezután elzárom a lángot, lefedem a lábost és hagyom pihenni még húsz percig.
Tökéletesen könnyű, gyönyörű gombócokat kapok.

35 megjegyzés:

Anikó írta...

Ugyanilyen tortúrákon mentem keresztül én is, míg sok-sok gyakorlás és melléfogás után kialakult.
Ugyanígy csinálom, de tényleg a sok próbálkozáson van a hangsúly, és egyszer csak sikerülni kezd. Sokan annyira félnek tőle, pedig csak csinálni kell, mert érdemes, mert nagyon finom.
Tudod, mire öreg háziasszonyok lesznek, mint például én is, nekik is menni fog:-))))

Vali írta...

Gríz galuska nálunk is kedvenc. Egyszer elrontottam a nagy kapkodásban és jó kemény lett. Erre a lányaim legközelebb ezt a robbantós galuskát kérték. Szerencsémre ez nekem ezenkívül még mindig rendben volt.

Eva írta...

Na, adok magamnak még egy esélyt. Mert én is próbálkoztam már számtalan trükkel, de a mai napig nem voltam képes még elfogadható grízgaluskát produkálni. A receptet máris félreteszem. Köszi!
Üdv. Éva

4Gyerek írta...

na, én sem gyúródom a grízgaluskás ajánlatommal a családom fele.
de majd szép suttyomban kipróbálom, ha elégedett leszek, bevetem. Ha meg nem, akkor kifőzök valami tésztafélét.

Névtelen írta...

Nálunk a családi hagyomány 1 tojáshoz 8 kávéskanál grízt javasol. Először hígnak tűnik, de ha állni hagyjuk besűrűsödik. Néha teszek bele többet, mert nagyobb a tojás, de megbánom, 8-cal működik.

Kata írta...

Limara,ez nagyon étvágygerjesztő és biztosan nagyon finom!
Én Valihoz hasonlóan jártam a grízgaluskával,csúzliba is kiváló lett volna.......az én lányaim is ehhez a "kavicshoz" ragaszkodnak.

Aledi írta...

Hja bizony én is sokszor megjártam :) Nálam is az vált be, hogy kissé hígra készítem, és hagyom picit míg besűrűsödik. Az biztos, hogy érdemes próbálkozni, nagyon fincsi tud lenni.

Renée írta...

Én eddig sosem pihentettem. A kikeverés után rögtön szaggatom, különben nagyon kemény lesz. Eddig ez bevált. És mindig a levesbe szaggatom, nem teszek fel neki külön vizet. Olajat viszont sose tettem a tésztába, ezt legközelebb kipróbálom.

Györgyi írta...

Nekem az jött be ,hogy megmérem a tojást és annyi grizt rakok bele amennyi a tojás súlya,pár perc várakozás után szaggatható,(nagyüzemileg is így csináltuk 40-50 tojásból.

Fákó.Orsi írta...

Az állag nálam is hasonló, csak én max 20 percet pihentetem. És egyenesen a levesbe szaggatom, és kb 3 perc főzés után lezárom, a titkom abban van, hogy utána rögtön lefedem, és hagyom kidagadni:)

Sz-K írta...

Hogy ne csak a kőkemény galuskát készítők szóljanak hozzá, nekem eddig többnyire szétfolyt a levesben a grízgaluskám, most meg fogom próbálni ezt a pihentetős módszert és az ugyanannyi tojás ugyanannyi grízt. Remélem összejön mert szeretnék már egy jó grízgaluskát enni.

Kreatív konyha írta...

A grízgaluskát én is így készítem. Ezzel a levesbetéttel kapcsolatban leginkább az az érdekes, hogy egyszerűnek tűnik, mégis sok szakácsnak nem sikerül.

MICA írta...

Én is így csinálom, de mokkás kanállal szaggatom. Rengeteg kis fürjtojás méretű lesz belőle. (Hmm, máris megkívántam:))

Tiffanylda írta...

Ahogy nézem a képen, az enyém is hasonló állagúra van keverve, de nem a levesbe főzöm ki, hanem külön vegetás vízben, ja és olajat sem teszek bele. Sosem hagyom előtte állni! Amint forr a víz,kicsit visszaveszem a gáz lángját és szaggatom bele,majd 4-5 perc forrás után lefedem egy jól záródó fedővel és délben fogyasztjuk! Általában reggel megfőzöm amit lehet...
Egyébként a krumplilevest és sok mindent félkészre főzök csak és lefedve állni hagyom, csodásan összeáll, megérik ebédre! Nem volt még gondom ezzel.

Tündi Daika írta...

érdekes recept, nagyon jól néz ki a galuska. Én erdélyi jobban mondva, székely szokás szerint készítem, .. felverem a tojásfehérjét, belekavarom a tojássárgát, majd annyi grízet teszek hozzá, hogy keménykés állaga legyen. Egyből beleszaggatom a forrón lobogó levesbe, miután kiszaggattam egyből öntök rá egy pohár jéghideg vizet. Nálam ez még sosem vallt kudarcot. :) de az tény, hogy a gríz minősége is befolyásolja minél darabosabb annál jobb lesz a galuska... http://dajkatundi.blogspot.com/2009/11/grizgaluska.html

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Én anyukámtól tanultam, hogyan kell grízgaluskát készíteni. Nekünk a következő a receptünk: A tojást felverjük pici sóval, és csak akkor tesszük bele a grízt, amikor már forr a víz, vagy a leves. Annyit teszünk bele, hogy ha villával ellapítgatjuk a felületét, akkor a villa nyoma már nem folyik teljesen szét. Persze ezt az arányt csak apránkénti hozzáadással lehet elérni. Aztán beleszaggatjuk a levesbe, és kb. 3-4 percig főzzük. Ezután fedővel letakarva még kb. 15-20 percig pihentetjük. Ezzel a módszerrel nekünk mindig bejött, persze a gríz mennyisége a fő szereplő.

Amúgy azt vettem észre, hogy mostanában, mintha nagyobb szeműek lennének a gríz szemek, így és mostanában pici rétesliszttel szoktam keverni, így biztosan nem fő szét, de mégis puha marad.
Mumuska

Julika írta...

Na, ezt ki fogom próbálni :) Párom már mióta szeretne grízgaluskás levest enni.

Boboce írta...

addig olvastalak, míg ma grízgaluska levest főztem .. :))) remélem, jó lett, a tesztelők még ezután tesztelik ... :)))

zabhegyező írta...

Nehogy kinevessetek, ugyanígy csinálom, lágyan és pihentetve, de zabkorpából. Mert akkor nem hízlal...:-)))

Névtelen írta...

HUU!Limara!
Ez isteni lett? ezúton küldöm max. köszönetem!!!
Marika

Eva írta...

Kipróbáltam. Az állaga az tökéletes lett, mostmár csak a méretet kell "belőnöm". Ugyanis annak ellenére, hogy teáskanállal szaggattam ki - kis túlzással - majdnem ágyúgolyó nagyságúak lettek a galuskák. Volt is röhögés az asztalnál... (első fogás: leves, második fogás: gríz-dödölle):-D

Üdv. Éva

Edit írta...

Jelentem, a hévégén kipróbáltam, mindent pontosan így csináltam és sikerült. Csak legközelebb apróbbra kell szaggatnom, mert nekem is nagyok lettek! Arra gondoltam, hogy akár kis gombócokat is lehet szaggatni, mondjuk két kiskanálal? Ez a mennyiség éppen elég lett 4 személyre kétszeri étkezésre. Nálunk felkerült a kedvencek közé! Köszönöm Limara az ötletet!!! Várom a többit!

Borsó írta...

Köszönöm :))

Kata írta...

Limara!Tegnap én is grízgaluskát főztem a húslevesbe a Te útmutatásod alapján.Isteni finom,elnyerte a család tetszését!!Köszönöm Neked!

Noémi írta...

Szia Limara!
Anyukámat hívtam ebédre, életemben először grízgaluskát akartam a levesbe, leves betétnek. Anyag nagyon finoman csinálja, gondoltam én is tudok olyan jót.Beírtam a keresőbe, hogy grízgaluska, elsőként téged dobott fel megcsináltam, ahogy írtad és pont olyan óriási sárga könnyű gombócaim lettek , mint az anyáé! Köszönöm szépen!!

Limara írta...

Noémi! Én köszönöm, nagyon örülök, hogy jól sikerült!:)

Borancs írta...

Imádom a grízgaluskát, de soha nem találtam el az igazit, pedig nem vagyok kezdő háziasszony. De elkészítettem az általad megadott recept alapján, és mennyei lett. Nagyon köszönöm Neked, és örülök, hogy rá találtam a blogodra.

Dóri írta...

Sziasztok!
Sok jó receptet puskázok innen, bár mindig át kell alakítanom kicsit, mert teljesen vegetáriánus vagyok, és tojást sem eszünk. Jelentem, tojás nélkül,helyette tejföl, és gríz keverékével (fűszerek ízlés szerint: só, bors, kurkuma, pirospaprika) is kiválóan működik a dolog! Elsőre jól sikerült,közvetlen levesbe szaggatva, köszönöm az ötletet!

Limara írta...

Szia Dóri! Mi köszönjük a remek ötletet! :)

Unknown írta...

Egyszer próbálkoztam grízgaluskával, sajnos sikerült kifognom egy olyan receptet, amely szerint annyi gríz kell a tojásba, hogy már nehéz legyen törni a villával. Megenni ugyanilyen nehéz volt. :)
Utána rátaláltam a Te receptedre, amiért nagyon hálás vagyok. Pár hete próbáltam, még nem lett tökéletesen habkönnyű, de nagyon finom és élvezettel fogyasztható. :) Talán majd most még jobban sikerül, megyek is főzni. :)
Köszönöm szépen a receptet!

Unknown írta...

Legutóbb az egyik hozzászóló ajánlását próbáltam ki, ahány gramm a tojás, annyi a gríz is. De ez sem vált be teljesen. Jobb szeretek pontos arányokkal dolgozni, mint csak úgy szemre, így most is méregettem. A tojás mennyiségének veszem a 90%-át, ennyi grízt adok hozzá (Tojás mennyisége*0,9). Fél teáskanálnyi adagokat szaggatok. Így lett ízre, állagra és méretre is tökéletes, pont mint a nagymamámé. Limara receptjével és ezzel a gríz aránnyal nem lehet elrontani.

Unknown írta...

Sikeeeeeeeeer....!!! Köszönet érte. :-) Hajnalban készítettem egy másik recept alapján...a kukát kibéleltem vele, de EZ!.....ez az igazi....! :-)

Limara írta...

:))))))))))))))))))

Beáta írta...

Na igen tudok főzni de a grizgaluska SOHA nem sikerűlt edfug na de majd MOST:)

Baranyi Pálné Erzsike írta...

Nagyon köszönöm ezt a grízgaluska receptet.Ez a legfinomabb amit idáig készítettem.Hálás vagyok érte.Mindig így készítem ezek után.