2011. január 5., szerda

Kukoricapelyhes kenyér

 Kukoricás kenyérrel már igen régen próbálkozom, de nem igazán nyerte el a tetszésemet eddig egyik sem. Ha sok kukoricalisztet tettem a tésztába, akkor nekem nehéz, sűrű lett, ami ugyan frissen még fogyasztható volt, de másnapra száraz, morzsálódós lett, így egy időre lemondtam erről a kenyérről. Pár napja nézelődtem a bio boltban, észre vettem a polcon egy finom őrlésű kukoricapelyhet. Pille pehellyel már találkoztam, az sokkal durvább, keményebb szemcséjű mint ez a másik. Ez egészen finom, puha tapintású. Kíváncsiságból vettem egy csomaggal. Ebből végre sikerült egy nekem tetsző kenyeret összeállítani, ami érezhetően kukoricás, de mégis könnyű, puha bélzetű, ropogós héjjal.

 Hozzávalók:

  • 450 g BL 80 liszt
  • 60 g kukoricapehely
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 250 g öregtészta
  • 1 dl tej
  • kb. 2,2 dl víz
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő
Az összes hozzávalót bekészítettem a kenyérsütőgép üstjébe. 20 perces dagasztás programmal összedolgoztattam a tésztát, majd kiolajozott kelesztőtálban duplájára kelesztettem.


 Ezután kukoricapehellyel meghintett felületre borítottam és megformáztam a tésztát. Ellapogattam a kezemmel, majd két oldalról behajtottam, ezután feltekertem. A kelesztőkosarat is beszórtam kukoricapehellyel, majd a tésztát varattal felfelé  beletettem. Egy ruhával letakarva újrakelesztettem, kb. 1ó-1ó.15 percre volt szükség.

 A sütőt ezalatt előmelegítettem 220 fokra.A megkelt tésztát óvatosan átfordítottam egy sütőpapírral bélelt tepsire. Pengével bemetszettem. Gőzös sütőben kezdtem sütni. 20 percig 220 fokon, majd további 15-20 percig 200 fokon. Ha nagyon barnulna a teteje akkor félidőben érdemes letakarni egy fóliával.
A kisült kenyeret azonnal lepermeteztem hideg vízzel és rácsra tettem hűlni.


21 megjegyzés:

BirgánAndi írta...

Limara a kenyér szokás szerint gyönyörű, de azt a csodás szalámit, eldugva mellette, hol lehet megvenni?
Valami házi készítés, vagy a Herz ajándék csomagjából van?

Mary írta...

Gyönyörű lett Limara!:)

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)
tatin! Ez a Herz chorizója:)

Limara írta...

Tatin!

BirgánAndi írta...

Köszi Limara a gyors választ!

chriesi írta...

Gyönyörű!!!

Szemi írta...

Gyönyörű lett! Azt a ropogós púpját kérném, az utolsó képről! :)

Gabojsza írta...

Idén még nem ettem kenyeret, de ezt most nagyon el tudnám viselni azzal a chorizzoval!:-)

Bianka írta...

Csodaszép

Gabi írta...

Marcsi, ez csodaszép, mint mindig! Melyik program az a "20 perces dagasztás"? Ugyanis igen, igen, megvan a csoda! Vagyis a Panasonic kenyérsütő!
Gabi

egycsipet írta...

Hát ez csodaszép! :)

Ami írta...

Oda vagyok ezért a kenyérért :))

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok!:)
Gabojsza! egy hős vagy! csodás volt a chorizzoval, de az azért mégiscsak túlzás, hogy két nap alatt elfogyott egy rúd belőle....
Gabi! A gyors sütés programot használom dagasztásra, ami rögtön 20 perces dagasztással kezdődik. Amint leáll azonnal kikapcsolom a gépet.

Belly írta...

Nagyon jól néz ki,szeretem a kukoricás kenyeret.
Láttam már én is ilyen finom örleményt.

Gabi írta...

Köszi, Marcsi!
Már csak annyit kérdeznék, hogy milyen márka ez a finomra őrölt kukorica pehely, nem láttam még a Mediline-ban. Igaz, nem is kerestem.
Köszi még egyszer!
Gabi

Pixie Pie írta...

Nagyon szép kenyérke! Anyukám kenyérsütő gépet kapott karira, küldöm neki máris a receptet. :)

Anna írta...

Kdeves Limara.
Csodálom, milyen szeretettel, kitartással, válaszolsz mindenki kérdésére. Kívánok neked áldott boldog Új Évet, jó egészségben. Légy továbbra is áldás családod és hűséges olvasóid számára.
Köszönjük a sok JÓ receptet és izgalommal várjuk mikkel lepsz meg az idén...
Isten áldjon!

Krisztina írta...

Kedves Limara!

Nem kapok ilyen kukoricapelyhet, darával, vagy a reggeliző kukoricapehely őrlésével nem helyettesíthető? Nagyon ki szeretném próbálni ezt a kenyeret!
Köszönöm szépen!

Szép estét,
Krisztina

Limara írta...

Szia! darával ne, mert az ropogni fog a fogad alatt:)) Abból a polentás kenyeret javaslom.
A reggelizőpelyhet kipróbálhatod, szerintem működne:)

gyaniko írta...

Kedves Limara!

Böngészés közben találtam az oldalra. Nagyon ügyes vagy. Csak gratulálni tudok neked.
Lenne egy kérdésem hozzád még pedig az, hogy lehet kapni a Dundi lisztkeveréket ezt lehet keverni sima liszttel? Előre is köszönöm a segitségedet

Ancsa

Limara írta...

Kedves Ancsa! Köszönöm szépen! :) Őszintén szólva soha nem hallottam még erről a lisztkeverékről. próbáltam rákeresni az összetételére, de nem találtam róla leírást, de én úgy gondolom, hogy igen, lehet keverni...