2011. január 17., hétfő

A Kenyér


















Igen, ez a nagybetűs Kenyér. Az igazi. Ugyanis semmi más nincs benne, mint liszt, víz, kovász és só. Hosszú, egész éjszakás kelesztéssel készítettem, hogy a savanykás íz minél erőteljesebb legyen.

Hozzávalók:

  • 450 g BL 80 kenyérliszt
  • 50 g tk. búzaliszt vagy grahamliszt
  • 2 csapott tk. só
  • 250 g aktív kovász
  • kb. 2,5 dl víz
Ezt a kenyeret kézzel dagasztottam, fatálban, hagyományos módon. Természetesen a kenyérsütőgéppel is összelehet állítani a tésztát, a szokásos módon.
A tálba szitáltam a kenyérlisztet, tk. grahamlisztet és elkevertem benne a sót. Közepébe mélyedést készítettem, ide öntöttem az aktív kovászt és a kézmeleg vizet. Bedagasztottam a tésztát. A kovász állagától függően lehet, hogy még kevés vizet kíván a tészta.
Vékonyan kiolajozott kelesztőtálban kb. 2 óra alatt duplájára kelesztettem. 
Ezután enyhén lisztezett felületre borítottam, gyengéden átgyúrtam és cipó alakúra formáztam. A kelesztőkosarat kibéleltem egy ruhával, meghintettem liszttel és a cipót az aljával felfelé beletettem. A ruha lelógó széleivel betakartam, majd éjszakára a hűtőbe tettem kelni.
Másnap a sütőt előmelegítettem 230 fokra. Míg melegedett a tésztát a konyhapultra tettem, egyelőre hagytam a kosarában, hogy a szobahőt átvegye.
Óvatosan, félve vettem le róla a ruhát, de a tészta minden várakozásomat felülmúlóan gyönyörű volt.


Egy sütőlemezt kibéleltem sütőpapírral, majd nagyon finom mozdulattal ráfordítottam a megkelt tésztát. Egy éles pengével behasítottam az oldalát, és azonnal betoltam a sütőbe. Egy kis pohárka vizet is löttyintettem a forró sütő aljába. 10 perc után csökkentettem a hőmérsékletet 200 fokra. Így sült még 25-30 percig.
Végül rácsra tettem hűlni és azonnal lepermeteztem hideg vízzel.

 Nem lett annyira cserepes mint a jénais kenyerek, de fantasztikusan finom, igazi kovászos, savanykás ízű, ropogós héjú kenyér volt.

52 megjegyzés:

libi írta...

Azt a szalámis szeletkét szeretném! ;-)

BirgánAndi írta...

Ez tényleg olyan igazi kenyérke lett!

Ha meglenne, lestoppolnám, azt a jó kis ropogós vágást. :D

Gesztenye receptjei írta...

Limara!
Nagyon szép a kenyered, mint mindig.
Szeretném megkérdezni, hogy amikor óvatosan átfordítod a tésztát, akkor nem lapul le, nem esik össze?
A másik pedig, ha a sütőbe löttyinted a vizet, milyen lesz a sütő, nem lesz nyoma, le lehet takarítani?
Bocs a buta kérdésekért.:-)

Limara írta...

Rendben hugicám!:)
Tatin!:) Köszönöm!:)
Gesztenye! csak akkor esik össze, ha már túlkelt a tészta. Ha csak egy kicsit rogy meg, akkor van esély, hogy a forróságban erőre kap.
Meglátszik sajnos, de letakarítható...:)

erika írta...

A Kenyér -csodálatos! A házipékek Tanítómestere csodálatra méltó!

trinity írta...

Csupa-csupa nagybetűvel! Egyszerűen csodálatos, egy szeletet, csak úgy egy kis vajjal megkóstolnék most azonnal:))

Mary írta...

Gyönyörű lett Limara!:)

Chef Viki írta...

Ez maga a Tökély!!!

Belly írta...

Lejegyeztem.
Gyönyörű kenyér.
A férjem úgyis panaszkodik mostanság,hogy nem sül kenyér.

Boboce írta...

Uhh, de gyönyörűséges! Szinte a számban érzem az íííízéééét ... hmmmm ... :))))

Vali írta...

Nekem üresen is jöhet. Gyönyörű.

Jutka írta...

Igazi cipócska!:)
Egyszer talán majd nekem is.....

violanya írta...

Hűha... Amindenit... :)

Lenne egy buta kérdésem... A száraz kovászt fel lehet használni normális módon sima fehér kenyér sütésekor?!

Üdv
Viola(újrajongó) :)

Farci írta...

Mosolygósan gyönyörű! :)

Andi írta...

Őt vártam!
Köszönöm szépen, holnap megpróbálkozom én is vele:)
A Tied, mint mindig, gyönyörűséges.

Limara írta...

Köszönöm szépen, kedvesek vagytok!
Viola! A kérdés nem buta. Bár soha nem volt még dolgom szárított kovásszal, úgy tudom, kétfajta létezik. Az egyik valódi kovászból készül, amit szárítás után porrá őrölnek. Ez tudomásom szerint vízzel elkeverve aktiválható. A másik fajta csak ízesítésre való...

Névtelen írta...

Gyönyörű...Nagymamám Jászságban sütött kenyereit idézi....
Csilla

4Gyerek írta...

ajajj....csodállak. meg felnézek Rád és A kenyere(i)dre.
Sajnos a rozscipókon túl nem sikerült életben tartani a kovászt. Kinyúlt véglegesen. Ezt a kovászosdit nem nekem találták fel. sajnos.

sedith írta...

Jaj, megint gyönyörű! Itt menten beleharapnék!:)

Lenne egy kérdésem: pl. maradt jó maréknyi tésztám pizzasütéskor és eltettem hűtőbe. Használhatom öregtészta gyanánt a következő kenyérbe? Végülis ugyanazokat tartalmazza, mint az öregtésztád, csak talán más-más arányban.

Amúgy, imádom a Panasonicot! De még a férjem! Hogy ellenezte az itthoni kenyérsütést, ajaj! Most meg már azt mondja, amikor érzi a sülő kenyér illatát: már csak ezért is megérte!:D:D:D

fevi írta...

Meseszép Marcsi, csak egy dolgot sajnálok, hogy nem a mi konyhánkban sült ki!

Névtelen írta...

És a kemence?
Abban még finomabb lenne, nem?

Névtelen írta...

Kedves Limara! Van öregtészám a hűtőben. Ha veszek ki belőle valamennyit és hagyom mig megkel, beleteszem egy befőttesüvegbe, teszek bele lisztet és vizet reggel és este. Így jó ugye? Már csak annyit, hogy az üvegre nem kell a fedelét rárakni? Vagy azért érzi a férjed az illatát, mert nem kell lefedni? Köszi. Icu

Bianka írta...

Brutális vagy. Hogy ropoghat a héja, istenkém nagyon vágyom rá :)))

Kri írta...

kérem a serclit !

Moha írta...

Gyönyörű, mosolygós kenyérke lett! Azt hiszem kellene megint kovászt készítenem...

Unknown írta...

Gratulálok Limara, ez tényleg csodálatos,ilyet szeretnék én is sütni. Gyorskovásszal (12 órás), vagy a hosszú (amit napokig kell kevergetni) kovásszal készült. Nagyon jó lenne egy ilyen kenyeret sütni. Nagyon- nagyon ügyes vagy. További jó sütögetést kívánok. Üdv. Zsuzsa

Mária írta...

Csodálatosan szép ez a kenyér! Sokáig én is kovásszal sütöttem, de amióta kipróbáltam az öregtésztás módszert, csak azzal sütök.
És meg kell mondjam, a többi recepted is fantasztikus! Már kipróbáltam a hamburgerzsemlét is, meg a hajtoványt (most a tesóm pl. azt kérte a névnapjára, más ajándék nem is kell neki...), meg más sütiket, és minden recept tökéletesen működik!
Marcsi, jó hogy vagy!

jbenyhe írta...

Kenyér-szmájli :)
A cipó formázásnak is valami trükkje, mint a vekninek?

Brigitta írta...

Gyönyörű,mint mindig! Most van kovászom is,de a rozskenyér a nyerő nálunk,képzeld még a férjem is nagyon megszerette! Tudod,ez nálunk nagy szó!:)) Éppen ilyen volt gyerekkoromban a szomszéd pék bácsi kenyere is,nagyon finom lehet!

Limara írta...

Köszönöm, kedvesek vagytok!
Icu! örgetésztól csak akkor lehet kovászt készíteni, ha az nem tartalmaz sót, csak lisztből, vízből, élesztőből áll, akkor viszont úgy, ahogy írod. Csak lazán szoktam letakarni, hogy ne menjen bele aminek nem kell ott lennie:))

Gyé írta...

Kedves Limara és Sedith! A szárított kovásszal kapcsolatban: valakinél olvastam, hogy a szárított kovászt (aminek ha jól tudom, a népies neve morzsoltka), ez a később vízzel aktiválható fajta, úgy készíti, hogy aktív kovászt vékonyan szétken fólián (szerintem inkább folpack, mint alu), és mikor kiszáradt, egyszerűen lehúzza róla a száraz réteget és összetörögeti.
Engem is eléggé foglalkoztat a kérdés, mert már nem kovászt nyírtam ki a hanyagságommal, ez a tartósítási eljárás viszont hagyományosnak és egyben praktikusnak is tűnik, úgyhogy azt hiszem ki fogom próbálni.
Az arányok meg szerintem nagyvonalakban úgy nézhetnek ki, hogy aktív kovász tömege mínusz szárazé = víz, amit hozzá kell adni aktiváláskor. Beszámolok, ha megcsinátam, addig is, ha valakinek van tapasztalata a dologgal kapcsolatban ossza meg velünk.. :) Köszi!

Gyé írta...

Ez A Kenyér pedig tényleg fantasztikus! Köszönjük!

Limara írta...

Köszönjük szépen! A kovászokról hamarosan írok a Péksuliban, a morzsoltkáról is. De itt a bolti szárított kovászról volt szó, az meg ugye más:))

Andi/cuki írta...

Gyönyörű, harapnivaló, igazi hátzi, rusztikus kenyér!:-))Limara, hol a könyved? Keresem a könyvesboltokban, miért nincs még?:-))

Gyé írta...

Dejódejó! Péksulit is és a könyvet is nagyon várom! Elnézést a hosszúságomért, csak a kovászos témákra különösen rá tudok pörögni :)))

Limara írta...

Andi! nagyon köszönöm:) Ne keresd, nem fogod találni:)
Gyé! Semmi gond, örülök minden hozzászólásnak, a hosszúság nem számít!:)

Kata írta...

"Igen, ez a nagybetűs Kenyér. Az igazi."

Téged idéztelek,ebben minden benne van!!Csak annyit tudok hozzátenni:GYÖNYÖRŰ!!

Tanó Móni írta...

EZ A KENYÉR nagyon szép:) de hát ez nem újdonság:))

Mackomama írta...

Kedves Limara,

én is azt tapasztaltam, hogy a kézzel dagasztott kenyér állaga (és íze? :-)) jobb! Mostanában betegeskedik a kenyérsütőm (aminek csak a dagasztó funkcióját használom ma már) és egyre többször kézzel dagasztok.
Persze az, hogy az íze jobb lesz, elfogultság...
de talán ennyi engedtessék meg nekünk. :-)
Ismét csodálatos a kenyered, igazán szerencsés a családod, hogy minden nap ilyen finomságokat ehetnek.

nelly írta...

Röpke 40.hozzászólóként már nem tudnék újat mondani a sok-sok dicshimnusz után, amit természetesen mint mindig, most is megérdemelsz. Már a facebook-on is nyeltem egyet, mikor megláttam ezt a csodás remekművet!Élvezettel olvasom a beszámolóidat, szinte magam előtt látom a folyamatot, ahogy elkészíted a KENYERET. Marcsi! Ez ismét nagyon de nagyon jól sikerült!

loren írta...

Nagyon szép lett! Kemencében hány fokon süssem?

Szemi írta...

Tökéletes !!!

Limara írta...

Nelly! Nagyon köszönöm!:))
Loren!Most nézem, egészen közel vagy hozzám!:) 230 fokon kezd, és ha van lehetőség csökkenteni, akkor 200-on fejezd be, nem tudom, milyen a kemence:)
Szemiramisz! Köszönöm!:))

Névtelen írta...

Kedves Limara, éppen én is most kísérletezek a kovásszal, egy erdélyi szakácskönyv alapján, de mivel nem érthető teljesen, így neten keresgélve nálad is olvasgatok. amúgy már régen, de most e téma kapcsán.

A kérdésem: muszáj éjjelre hűtőbe tenni, nem működe úgy, hogy a szakajtókosárból a tepsire átöntve újra kelesztem még?

egyébként én nem öregtésztából csináltam kovászt, hanem hagyományosan liszt-vizet szaporítgatok, majd meglátjuk mi lesz...ilyet csináltál már? működik, működhet?

köszi,
Éva.

Limara írta...

Kevdes Éva! Nem, nem muszáj hűtőbe tenni. Elég a szakajtóban megkeleszteni, óvatosan átfordítani a tepsire és máris sütni.
De, nekem is olyan kovászom van, liszt és víz hosszú érleléssel, hetek óta csak ezzel sütök, most az öregtészta kicsit háttérbe szorult. Még a héten megjelenik a Péksuliban a kovászokról szóló rész.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Elsőként is köszönet a részletekbe menő leírásért, így ma elkészülhetett a nagy mű. :)

Bő egy hétig nevelgettem a kovászt. Az elején elfelejtettem számolni, s csak így szemre raktam belőle. Utólag logikázva ez max 20 deka lehetett csak. Talán emiatt vagy a sima BL55-ös liszt miatt azt tapasztaltam, hogy bár magkelt, rendesen el is lapult.

A cipó formázásákor viszont megtáltosodott, egy kellemesen rugalmas kerek halom lett belőle.

Az éjszakai hűtős kelesztés után megint ellaposodott, igaz, bár kevésbé, de azért a sütés előtt ismét átgyúrtam, formáztam.

Ami érdekes, hogy nem volt elég neki a 30 perc 200 fokon (sima villanysütő), 70 perc kellett neki a tökéletesedéshez.

Sütéskor nem esett össze, ruganyos belső, ropogós külső jellemzi.

Egy negatívum: a sütőpapír teljesen beleragadt az aljába, simán ráírhatnám mondjuk hogy SZERDA ;) Ugyanolyan utálatos leszedni mint a bolti kenyér címkéjét. :(

Köszönet még a vajas kifli, sós perec és a croissant receptjéért. Terveim szerint a következő a kovászos tönkölykenyér lesz.

Üdvözlettel,
Boros

Limara írta...

Kedves Boros! Nagyon örülök, én köszönöm!:)
Valószínűleg amikor ellaposodott a tészta kicsit túlkelt, de szerencsére volt ereje feléledni. A sütőpapír nem szilikon bevonatú, ezért sült bele. Javaslom, a Lidl márkát, az tökéletes papír, többször is fel lehet használni, vagy más szilikon bevonatút.
Üdv

vmoni írta...

Szia Limara!

Nagyon szeretem a receptjeidet, sokfélét ki is próbáltam már, és hála Neked, rendszeresen sütök kenyeret itthon (a családom legnagyobb örömére :) ).
Viszont egy valamire nem tudtam rájönni: miért van az, hogy valamennyi kenyerem sütéskor felreped? Mit ronthatok el? Sima gázsütőm van, és tepsiben sütöm a kenyeret.
Üdv.
Móni

Limara írta...

Szia! Így látatlanban elég nehéz megmondani, de a repedésért általában a keletlenség a felelős, a hirtelen hőtől gyorsan emelkedik, és akkor reped.....

Jucka írta...

Kedves Limara!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a sütőt hogyan állítsam be? Légkeverés, vagy csak alul-felül sütés? Illetve ha csak fehér lisztből csinálnám, az nagyon "elrontaná"?
Köszönöm!

Limara írta...

lehet csak fehér lisztből készíteni és alsó-felső sütés kell neki.....

Julcsi írta...

Kedves Limara!
A hatásodra elkezdtem én is kovászolni, először a Rozskovászos kenyeret próbáltam ki a kész kovászommal, másodjára pedig ezt a KENYERET. És igazad van, ez az igazi. Kicsit furcsának találtam, hogy egyáltalán nem kell bele zsiradék, de igazán finom, az eddigi legkenyerebb szerű kenyerem lett, pedig már régóta sütök öregtésztával Jól bevált fehérkenyeret. Kicsit még jobban megkelhetne, lazább lehetne, de majd próbálkozom. Ha vannak rá tippjeid azt nagyon megköszönném, azért annyira szép nem lett, mint a Tied itt a képen.
De a lényeg: nagyon köszönöm (no és a családom) ezt a receptet is! :-)