2011. január 3., hétfő

Croissant sodort tésztából


Kezdjük az évet egy remek kis péksütivel. A croissant a sodort kifli tésztájából készült, de most sós töltelékkel. Remekül vizsgázott így is ez a jó kis tészta és a technika.
A töltelékben a vaj mennyiségét megemeltem, így a rétegek még szebben elváltak egymástól.
A megformázott tésztát remekül lehet éjszakáztatni a hűtőben, reggel pedig hideg sütőben kell kezdeni a sütést. Nagyszerű tízórai lesz belőle.
Hozzávalók:

  • 60 dkg finomliszt
  • 1 tk. só
  • 1 ek. cukor
  • 1 tojás
  • 120 g tejföl
  • kb. 2 dl tej
  • 2 dkg élesztő
  • 5 dkg puha vaj
Töltelék:
  • 15 dkg vaj
  • 1 ek. liszt

Az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe készítettem, majd a dagasztás programon egy nem túl lágy,  jól nyújtható tésztát dagasztottam. A kikapcsolt gépben hagytam pihenni kb. 20 percig.
Míg pihent kikevertem a puha vajat a liszttel.
Ezután a tésztát 2-3 mm vastagra nyújtottam, majd megkentem a lisztes vajjal. A rövidebb oldalától kezdve feltekertem mint egy beiglit. Kettévágtam és egy ruhával letakarva hűvös helyen (hűtő!) pihentettem kb. 2 órán keresztül.
Lisztezett deszkán egy-egy 1-2 mm vastag,  kb. 30 cm széles téglalapot nyújtottam belőlük. 
Pizzavágóval háromszögekre vágtam, csak úgy szemre osztottam fel őket. Egyikre sajt és sonka, másikra kolbász és sajt töltelék került. Sütőpapíros tepsin ismét duplájára kelesztem.

Felvert egész tojással lekentem a megkelt kifliket, tetejüket reszelt sajttal megszórtam és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt szép pirosra sütöttem. 

46 megjegyzés:

4Gyerek írta...

Ez szuper. A lányok már úgy is óhajtottak valami új Limarás finomságot (na persze nekik meg nekem is sok új dolog van, hisz közel sincs minden kipróbálva a blogodról).

Margó írta...

Limara, ez valami észbontó! Nekem is lenne ilyen szép? Biztosan nem. Holnap kiderül!

Egyben kívánok Neked nagyon boldog új évet és hozzál továbbra is sok szépséget nekünk!

Elif írta...

Hát ez szuper, különösen, hogy nem igényel olyan észbontóan sok zsiradékot!
A gazdag kalácsod egyébként kisült Szilveszterre és hagyományt is indított, mert ugyan sikerült fejre ejteni félsült állapotában (ne is kérdezd hogyan - 10 percig hisztiztem utána a konyhában, mert olyan csodaszép volt előtte), de az íze így is csodás volt, én egy kis narancsvirág vizet is löttyintettem bele, no meg egy kis vágott dió is ment hagy szóljon. Nem győztünk rájárni :D , mi lett volna fejreejtés nélkül... Szóval ezentúl minden szilveszterre el fogom készíteni! :)

Mary írta...

Gyönyörű lett! Mondhatni mint minden amit sütsz!:)

Nelli írta...

Gyönyörű lett, foszlós, puha, látszik a képeken.:-)

Bianka írta...

Nagyon guszta, jöhetne reggelire

Renée írta...

Gyönyörű lett! Nagyon megkívántam. Azt hiszem, holnap bevásárolok hozzá! :)

Limara írta...

4gyerek! Puszi a lányoknak!:)
Margó! Köszönöm szépen, viszont kívánom! persze, hogy ilyenek lesznek a Tieid is!:)
Elif! Fejre ejtetted?? Jaj, én nem csak 10 percig hisztiztem volna!:(De annak örülök, hogy az íze tetszett és hagyomány lesz! :)
Mary! nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!:)
Nelli! Köszönöm szépen!:)
Bianka! Majd küldök legközelebb:)
Renée! Szuper, remélem nem fogsz benne csalódni!:)

duende írta...

Nagyon tetszik ez a tészta. Megsütöm hétvégére! Csodásan vékony kis levelei vannak...

FKriszti írta...

Boldog Új Évet! Nagyon guszta!!
Ezt biztosan megsütöm reggelire!!!

Vali írta...

Szia!
Már pihen is a kamrában. Ezt mindenképp meg kell csinálnom.

Szemi írta...

Hát ez valami istenien néz ki!

Hugi írta...

Életem első finom croissant-ja a Tiéd volt, szerintem a második is az lesz :)))
Köszike, nagyon jó recept.
Gyönyörűeket alkotsz. Én már csak azzal vigasztalom magam, hogy legalább finomakat csinálok :)))
Üdv, Hugi

Névtelen írta...

Limara!

Már sokat olvastam a blogod, én is gratulálok hozzá. Jó, hogy vagy! Sok ötletet és gondolatot hasznosítottam már Tőled. Odáig azonban még nem jutottam, hogy írjak is. Most azonban egy konkrét kérdésem lenne. Szeretném én is kipróbálni ezt a péksütit (is). Simán vagy sütőzacskóban sütötted?

Válaszodat előre is köszönöm! Éva

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)
Vali! Milyen lett?
Kedves Évi! Csak simán sütöttem:)

tanó móni írta...

Nagyon guszta:) Ez a feltekerős módszer nagyon tetszik. A "gyors bagett" már így is a kedvencünk, úgy látom ez még egyszerűbb. Ki kell próbálnom:)

erika írta...

Szupi péksüti! Limara kérlek! mondd hogy ezt mindenki meg tudja sütni!(--nekem nem akarják elhinni)

Reni írta...

Kedves Limara!
Több lépcsőben találtam először az oldaladra, és maga a gasztrokánaán számomra. :) Először lementettem egy receptet, aztán még egyet, majd még egyet ... mostmár azt nem tudom, mikor lesz időm mindet elkészíteni. :) A croissant nemrég lett készen, kevésbé réteges, mint a tiéd, de valami isteni finom!!! Köszönöm ezt, és a többi receptet is, hogy megosztottad (megosztod) velünk, további jó konyhatündérkedést!

Vali írta...

Szia!
Finom lett, de azért nem lett ilyen szép könnyű mint a tied. Formázás után rögtön sütötted?

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Katalin írta...

Ma reggel sütöttem ki, amit az este elkészítettem. Nagyra értékelte a fíútársadalom, nyomták be "kétpofára". Az pedig igen megfényezte az értékét, hogy nem péksütemény volt a reggeli. Szóval:ÜBER!

Renée írta...

Hát nem bírtam ki, tegnap este megcsináltam. Szuper lett. Az egyik felét sonkás-sajtosra, a másikat sajtkrémes-reszelt sajtosra csináltam. Az egész családnak meglett a mai reggelije. Köszönöm, ezt a receptet biztos többször előveszem!

inecsg írta...

Örök hála neked ezért a receptért! Nagy sikert aratott a tegnap esti vacsora alkalmával.

Névtelen írta...

Egy kérdésem van, kedves Limara:

A vaj, amit használsz hozzá, az feltétlenül teavaj kell hogy legyen? Mással nem lesz jó az íze? PL. sütőmargarin, ilyesmi. Nálunk a vaj ára igen magas, ezért szeretném kiváltani vmi olcsóbbal.
Köszönöm.

Petra

Limara írta...

jaj de jó! nagyon örülök, hogy sikere volt!:)

Vali! Nem, természetesen megint kelesztettem:)

Renée! Szuper!:)

Inecsg! Örülök!:))

Petra! De, nyugodtan használj margarint!:)

Tímea írta...

Kedves Limara! Nagyon régen követem az oldaladat, legtöbbször csak csodálom a szépséges sütiket, mert mi nem használunk tejet, vajat, sajtot, tojást és fehérlisztet. Azért sok ötletet kaptam sütés ügyben, és a kenyerek nagy része teljes kiörlésű liszttel is sikerült, kedvencünk a polentás kenyér, most már mindig úgy főzöm szombatra a puliszkát, hogy maradjon a kenyérbe :-) A gyerekeim viszont nagyon szeretik a croissant. Gondoltam, ha a piszkei bio pékség meg tudja csinálni vegánul én is megpróbálom. A tejföl helyett zabtejszínt használtam, a tojás helyett vízben elkevert őrölt aranylenmagot, a vaj helyett speciális bio sütőmargarint és teljes kiörlésű tönkölylisztet. Hát a végeredmény nem volt fotózható, de finom lett, az összes elfogyott pillanatok alatt. Két problémám volt: nem lett igazán leveles, bár néhol, mintha majdnem sikerült volna és a lisztes margarint nem tudtam egyenletesen elkenni a tésztán. Mielőtt el kezdtem volna írni neked (gondolom sok-sok levelet kapsz naponta) végigolvastam az összes croissant-os bejegyzést és kommentet is. Arra gondoltam, hogy erre nem lehetne reszelni a margarint mint az expressz croissant-nál? Vagy próbáljam meg azt is vegánosítani, hátha sikerül? Esetleg van valami tapasztalatod ilyen átvariált receptekre, tudnál ajánlani valamit, hogy jobb legyen a végeredmény? Most simát és lekvárosat csináltam, majd keresnem kell egy olyan lekvárt ami sütésálló és nem folyik ki belőle.
Köszönjük a rengeteg receptet, a nagy tapasztalatot és a sok türelmet amivel válaszolsz a kérdésekre. Én is szoktalak ajánlani mindenkinek, ha jót akarnak sütni a te oldaladat nézzék meg!!! (Már nagyon időszerű, hogy kipróbáljam az öregtésztával sütött kenyeret.)
Köszönöm!
Tímea

Bíró Ágnes írta...

Limara, nagyon köszönöm ezt a receptet! Tegnap este sütöttem és nagyon finom lett. Egy szem morzsa sem maradt belőle. :)

Mörjike Debrecenből

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=173833919320600&set=a.173833902653935.28903.100000819804728#!/photo.php?fbid=173833919320600&set=a.173833902653935.28903.100000819804728&comments

Farci írta...

Limara köszi a receptet, elkészítettem ! :)
http://farcialkot.blogspot.com/2011/01/sodort-tesztas-croissant.html

Andi írta...

Szia!
Én is nagyon köszönöm, mentettem a többi mellé a receptes füzetembe. Rozsliszttel (20 deka volt a 60-ból) is isteni még úgy is, h nem volt 2 órám pihentetni, és nem kelt duplájára sütés előtt.
Szóval tuti a recept!!!!!

Kri írta...

Kedves Limara!

Nagyon köszönöm a receptet, tegnap sütöttem meg és nagyon finom lett. Nem volt itthon margarinom, ezért olajjal kentem meg, de nem lett leveles. Az olaj miatt lehet ez szerinted, vagy mert rosszul hajtogattam? Egyébként ízre nagyon jó lett, pedig én sem tettem bele tejtermékeket (rizstejjel pótoltam a tejet).

Mindig a te receptjeid alapján sütöm a péksüteményeket. Külföldön élek, és itt egyrészt iszonyat áruk van, másrészt nem is ízlenek, és telerakják tejtermékkel (azt meg én nem ehetem), meg még ki tudja mi egyébbel. Most már a dán anyósom is elkéregeti a recepteket, mondván "te olyan finomakat sütsz mindig, én is megpróbálom". Szóval lassan nemzetközileg is elismert leszel! :)

Limara írta...

Kedves Kri! Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek a receptek!:)
Igen, az olaj miatt nem lett leveles a tészta, azt ugyanis felszívta hajtogatás közben, míg a hideg vaj a rétegek között marad.

Janka írta...

kedves Limara!
én is elkészítettem, ez életem első kelt tésztája. ahhoz képest nagyon jó lett, ez pedig neked köszönhető (: nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni, mert nagyon nem vagyok jártas a konyhában (épp csak tanulgatok főzni-sütni), de ez valami hihetetlen (:

itt egy kép: http://a8.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/183905_1719077908730_1591758736_1553589_6429985_n.jpg

köszönöm! (:

Limara írta...

Kedves Janka! gyönyörű lett! Gratulálok!:)Meg tudod csinálni! Szerintem bármit meg tudsz!:))

Janka írta...

jajj, köszönöm, nagyon kedves vagy! képzeld, tegnap megsütöttem a fahéjas kalácsodat is, és hát nem mondhatom, hogy szép lett, mert kicsit szétesett, de legalább finom volt (: mindenesetre nem adom fel, tovább próbálkozom! (:

Limara írta...

Ne is add fel!:) Valószínűleg túlkelt a kalácsod. meleg helyen kelesztetted?

Janka írta...

a kenyérsütőben maradt, amíg fel nem jött az üst széléig. mondjuk lehet, hogy kicsit tovább hagytam, mint kellett volna, legközelebb rajta tartom a szemem (:

Krisztina írta...

Kedves Limara!
Milyen csokis töltelék lenne jó bele? A fiam csokisat szeretne. A csokis töltelékkel is lehet éjszakáztatni? Mostmár hónapok óta szinte minden nap sütök valamit, nagyon finomak. Amikor megnéztem a videót a kenyér készítéséről, már nem volt időm megsütni, pedig a formázást nagyon ki akartam próbálni. Egész éjjel álmomban sütöttem a kenyeret. Teljesen megfertőztél, pedig ezelőtt annak is örültünk ha a kenyérsütőben sikerült jó kenyeret sütni. Örök hálám!
Szép napot kívánok, Krisztina

Limara írta...

Kedves Krisztina! ismerős érzés....köszönöm szépen a kedvességedet!
A csokishoz én egészen egyszerűen csak letörök egy darabot egy tábla ét vagy tejcsokiból, azt teszem a háromszögek talpához és betekerem a tésztába. Ezzel lehet fagyasztani is.

Névtelen írta...

Szia Limara!
Boldog új évet kívánok neked, és családodnak!
Ezt a receptet is ki fogom próbálni!!!!! NAgyon tetszik, biztos nagyon finom is!
Üdv, Ági

Timie írta...

Kedves Limara!
Most csinálom ezt a nagyon guszta croissant, és azt írtad, hogy kb két órát kel keleszteni, hát én most a konyhában kelesztettem ahol nyitva volt az ablak, tehát jó hideg volt, nagyon szépen megkelt, de a teteje megrepedt ahogy elkezdtem kinyújtani, ez azt jelenti, hogy túlkelt? Amúgy nagyon szépen megkelt, most beraktam a hűtőbe. Lehet amikor kelesztettem kiszáradt? De raktam rá konyharuhát.
Azért majd reggel kiderül, de már most gusztán néz ki.
Köszönöm előre is válaszod

Üdvözlettel Timie

Limara írta...

Kedves Timie! Inkább túlkelhetett, bár látatlanban nehéz megmondanom. Hűtőben kell keleszteni, ott kb. 8 fok van, a konyhában hiába nyitod rá az ablakot akkor is sokkal több a hő!De gondolom a nyújtás után életre tudtad még kelteni...

Timie írta...

Kedves Limara!
Akkor én félre értettem, azt hittem csak akkor kel hűtőbe tenni, ha már meg van formázva és akkor kell egy éjszakára bent hagyni (ha úgy akarom), tehát előtte mikor csak ketté vágom akkor hűvös helyen, hát a konyha is hűvösnek tűnt, de úgy látszik ez még ígyis meleg volt. Igen sikerült újra éleszteni, de most így tanultam belőle, hogy lehet az első kelesztést is hűtőben kell végezni, ha jól értelmezem?
amúgy nagyon finom lett, szegény fiam mohón be is evett belőle :((

Limara írta...

Igen, azért kell hűtőben kelelszteni, hogy a zsiradék amit a tésztára kenünk ne tudjon megolvadni, mert akkor szétfolyik és a tészta nehezen kezelhető lesz, szakadozni fog. Ezért is a hosszabb kelesztési idő

remélem, már jobban a kisfiad!

Timie írta...

Kedves Limara!
Köszönöm válaszodat, tehát akkor majd a következő jobban csinálom :)
Igen aranyos vagy, köszönöm már jobban van, habár ma még fájlalta a pociját, azért látod még így is jól sikerült, hogy túlkelt a tészta :))
Köszönöm a receptet ismételten csillagos ötös :)
Üdvözlettel Timi

Unknown írta...

En csak mostanaban talaltam erre a receptre... hat ennel tokeletesebbet meg nem csinaltam.. (5 nap alatt 2x)pedig mar jonehanyat probaltam... koszi a receptet Limara!! a fiuk imadjak!!! :D

Limara írta...

Én köszi :D