2011. január 2., vasárnap

2010

Hosszasan tanakodtam, hogy legyen visszatekintés a 2010-es évre, vagy vágjunk rögtön a közepébe és kezdjük recepttel az új évet. Annyi minden történt a blog életében és a blogon keresztül velem is, hogy muszáj róla pár szót írni. Azt hiszem, azt bátran kijelenthetem, hogy az előző év igazán sikeres volt a Limara Pékségnek .Annyi minden történt, hogy néha csak kapkodtam a fejemet, sokszor azt éreztem, hogy túlnő rajtam a feladat, féltem, hogy képes vagyok-e megfelelni.
 Voltak tévé szereplések, helyi tévé, Tv Paprika.Rádióműsor.  Felkérések újságoktól, magazinoktól.  Goldenblog. Grillfesztivál, aug. 20-i kenyérsütés, a fantasztikus Blogkóstoló.  A mai napig hihetetlen Segítsüti. Egy másik jótékonysági akció, a Kifőztük. Perecsütés az iskolában, közös főzés gasztroblogerekkel... Látogatottsági rekordok dőltek meg, sok száz email...
Kedves meglepetések, ajándékok.
A Blogkóstolón végre személyesen is megismerhettem sok blogtársamat.
Találkozók, egész napos őrületek a régi barátokkal szintén a blognak köszönhető.
Új barátságok mélyülhettek el, váltak nagyon fontossá.
És a csajos klub. Amit másfél éve itt a blogon hirdettünk meg. Amiből egészen fantasztikus dolog kerekedett ki...
Soha rosszabb évet a blognak! Köszönöm Nektek!

22 megjegyzés:

sedith írta...

Gratulálok!:) Tényleg, soha rosszabbat a blognak, és soha rosszabbat neked!:)
Boldog új évet!:)

Gabojsza írta...

Mert megérdemled!:-)))
BÚÉK! itt is, még egyszer.

Julibella írta...

Csak így tovább! Boldog Új Évet!

fevi írta...

Marcsi,
büszke vagyok rád, Te is legyél nagyon az! Arra is nagyon büszke vagyok, hogy személyesen ismerhetlek és találkozhatok veled, ha úgy akarjuk! Ja, és még nincs vége! Biztos vagyok benne, hogy tartogat neked még ez az év pár csodás meglepetést, vágy beteljesülést!! Sok sikert, legyél boldog és egészséges a családoddal együtt, és vidám mindig!

Macus írta...

Éppen Évi után jövök...
Mindent, amit ő írt, akár én is írhattam volna. A mi (családi) rossz évünk egyik fényes, jó csillaga Te vagy és az, amit Tőled kaptam, kaptunk.
Igen, fantasztikus éve volt a blogodnak. Érzésem szerint az idei még fantasztikusabb lesz. Így legyen.

Moha írta...

Én is gratulálok ehhez a forgataghoz, és kívánom, hogy ez az év is legalább ilyen jól sikerüljön! Magunknak meg önző módon kívánok sok-sok finom receptet még:)

Unknown írta...

Kedves Limara!

Én a Paprika Tv-n láttalak először, azóta rendszeres látógatója vagyok blogodnak és próbálok egyre több mindent sütni itthon! Boldog újévet kívánok és még sok receptet az olvasóidnak!

Ibus

Unknown írta...

Kedves Marcsi! szívből gratulálok neked, és tényleg megérdemled. a te receptedés kedves iránymutatásod alapján a családom nem hajlandó bolti kenyeret enni. a lányom melegen viszi a vonaton a kifliket, amik persze nem érkeznek meg csak a pocakjában az albérletbe. szóval sikerélményhez juttatsz bennünket és ezt nagyaon-nagyon köszönöm neked, mert ez kell a mai rohanós világban. szerettel ölellek és sok finomságot kívánok még neked -nekünk általad :Ildikó

Mariska írta...

Boldog új évet a Limara pékségnek! További sok sikert és jó egészséget a sütéshez+blogoláshoz

duende írta...

Szívből gratulálok Limara, fantasztikus évet zártál! Kívánom, az idei is legalább ennyire szép, mozgalmas és örömteli legyen! :)

Pixie Pie írta...

Gratulálok Limara! Kívánom, hogy ez az éved is legyen hasonlóan sikeres és boldog! BÚÉK!

Renée írta...

Gratulálok az eddigi sikereidhez és még további hasonlókat kívánok! Az üstökösöd már pályára állt, élvezd ragyogásának minden percét!
És köszönöm, hogy befogadtatok a csajokkal, és ezáltal önfeledt, vidám perceket, órákat adtatok. Már alig várom a következő alkalmat!
Puszi az egész családnak!

4Gyerek írta...

Csak így tovább, ha soha nem lesz rosszabb az már ugye szuper?
B.Ú.É.K.

Aledi írta...

Szívből gratulálok a sikereidhez! Ehhez nem csak a szuper receptek kellettek, hanem az a közvetlen, kedves, és lelkes ember, aki vagy. "Átjön" ez így virtuális is :) Nagyon boldog újévet, sok hasonló szívmelengető élményt!

Száva írta...

Boldog új évet és további sikereket!

Komoly értékeket közvetít a blogod, olyanokat, amikre talán kezdtük elhinni, hogy manapság már nincs is létrejogosultságuk.

Köszönöm...! :)

Anazar írta...

Csak így tovább Limara!

Gesztenye receptjei írta...

Limara!
Én is gratulálok a blogodhoz és boldog új évet kívánok!

Szemi írta...

Limara, gratulálok az elmúlt évhez!
Tényleg sűrű volt a programod,teli sok szerepléssel, de megérdemelten.

Kívánok neked erre az évre is további sok sikert, a blogodon és a magánéletedben egyaránt.

B.U.É.K. ! :))

vatikati írta...

Köszönjük, hogy az olvasóid lehetünk.
BUÉK!

Kata írta...

Nagyon sok szeretettel gratulálok!!Tiszta szívemből kívánom Neked,hogy előtted,előttünk álló év is ugyan ilyen mozgalmas és sikeres legyen!
Köszönöm azt a sok-sok finomságot,segítséget,kedvességet amit Tőled kaptam,kaptunk!Büszke vagyok rá,hogy oly sok mindent tanulhattam Tőled és,hogy személyesen is találkozhattam Veled!!

Boboce írta...

Ezúton is gratulálok. Jövőre - mit beszélek, hát a jövő már jelen is - legalább ilyen tartalmas évet neked!

Csajos klub: hmmm .... :)))))

tanó móni írta...

Gratulálok, csak így tovább! Nekem mindenképpen példakép vagy! Ez még csak a kezdet:)