2010. november 15., hétfő

Csicsókás pogácsa gorgonzolával és dióval

Sűrű hét volt, aminek a legvégén sütöttem ezt a pogácsát. A húgom üzent, hogy pogácsát enne, én meg épp kaptam csicsókát a piacon, így csicsókás pogácsát kapott. A néni, akitől vettem azt mondta, ugyanúgy készítsem, mintha burgonyás pogácsa lenne, csak jobban ízesítsem. Azért szétnéztem a neten is. Szinte mindenhol ugyanazt a receptet találtam meg, amiben volt dió is. Így tettem bele én is egy keveset, de ha dió akkor úgy gondoltam egy kevés gorgonzola sem árthat neki.
Hozzávalók:
  • 150 g főtt csicsóka
  • 400 g finomliszt
  • 150 g vaj
  • 2 tk. só
  • 50 finomra tört dió
  • 50 g gorgonzola
  • 1 tojás
  • kevés tejföl
  • 2,5 dkg élesztő
A sót elkeverem a liszttel, belemorzsolom a vajat, majd a többi hozzávalóval összeállítom a tésztát. Fóliába csomagolom és beteszem a hűtőbe. Minimum egy óra, de egész éjszaka is lehet a pihentetés. Lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtom, tetejét berácsozom, majd apró pogácsákat szaggatok belőle. Sütőpapíros tepsin újrakelesztem, majd 180 fokos sütőben 15-18 perc alatt pirosra sütöm.
Csicsókás pogácsa Ízbolygónál is.

23 megjegyzés:

Szemi írta...

Szépek, és biztos finomak is!

Már olyan régóta szeretném én is a csicsókát kipróbálni, sok jót olvastam a cukorbetegségre gyakorolt jótékony hatásáról. Sajnos felénk nem kapható... :((

Bianka írta...

Szépségesek

duende írta...

De izgalmas! Ezt én is megsütöm valamikor! Köszi a receptet Limara! :)

Aledi írta...

Csicsóka?! Hm... nem emlékszem, hogy ettem volna, de tetszik :)

Gigi írta...

Szia! Bocs, hogy ehhez a bejegyzésedhez írok, holott a tavalyihoz kapcsolódik a kérdésem. Láttam a meseszép mézeskalács dobozkáidat. Mi is mindig csinálunk anyuval, bár ilyen tökéletesre még nem sikerült fejleszteni. :) Itt olvasom, hogy te írókát használtál. Mi eddig zacskót használtunk és sokszor volt vele gondunk. Hol vetted azt az írókát? És mi annak a becsületes neve, hogy rákereshessek? Rettentő hálás volnék, ha segítenél ebben. Előre is köszönöm neked. Várom a válaszod.

Ami írta...

Ebből szívesen ettem volna :)

SpeckoHU írta...

Nagymamám ha lehet csicsókás pogácsát csinál. Nagyon szeretjük, mert finom és könnyű lesz tőle a pogi.

Csibimama írta...

Szia! Én is szoktam csicsókát használni. Főleg azért, mert a családban van cukorbeteg. Ezt a pogit ki fogom próbálni. Biztosan lesz sikere! Köszönöm a receptet.

erika írta...

Hűűű ez aztán fini lehet!! ( ha ezt pékinas meglátja, szerintem hamarosan mi is megkóstolhatjuk. minden hozzávalóból van itthon)

Ami írta...

Majd kukk be hozzám, kérlek ;)

Limara írta...

Köszönöm szépen!:) Próbáljátok ki, szerintem nem fogjátok megbánni!:)

Gigi! Maga a máz az íróka, amit én is zacsiba töltök, azzal készítem a díszítést. Nem kell sokat tölteni bele és a végét el kell gumival kötni, hogy könnyebb legyen irányítani.

dióhéj írta...

natessék, azt se tudom mi az a gorgonzola, most miattad nézhetek utána :)

libi írta...

Finom volt! Köszönöm!

Vízicsibe írta...

Imádjuk a csicsókát, de pogácsát még soha nem csináltam belőle...Épp itt az ideje!

Gigi írta...

Ja, értem. köszi! Hát akkor marad a zacsis megoldás. Tovább próbálkozom. :) Még egyszer köszönöm!

Praliné Zsuzsi írta...

Fantasztikusan néznek ki a pogácsák, úgy megkóstolnám :)

Paprika&Paprika írta...

Mi az a csicsòka??
Akàrmi is az, a pogàcsa nagyon jòl nèz ki!!

Márti írta...

Kolozsváron nem látok csicsókát :(

trinity írta...

Én sem ettem még csicsókát, de úgy tudom, a burgonyához hasonlóan a gumóját fogyasztják és ízben is hasonló, ugye?
Hmmm:)) Gorgonzolás-diós pogi: igazi ízorgia!

Névtelen írta...

Szia
Melyen lehet a pogi ha csak csicsóka van benne?? Mennyiben változna úgy a recept??
Még sosem ettem csicsókát, de felkeltette az érdeklődésemet. Éva

Limara írta...

Szia Éva!
lehet persze, édeskés lesz a tésztája:)

Unknown írta...

Szia!!
Elkészítettem így ahogy a reciben írva van szóról-szóra. Nagyon finom még a finyákolós uram is evett belőle. Ezer köszönet!! Éva

Cat írta...

Kedves Limara! Elkészítettem a pogácsád vegán verzióját, tojás nélkül, bio-margarin és kókuszzsír keverékével, valamint tejföl helyett szójajoghurttal...sőt, tönkölylisztet használtam, aminek a fele teljeskiörlésű volt. Nagyon finom lett, könnyű a tészta, egyáltalán nem fojtós. A káposztás pogácsát is megcsináltam már hasonló módosításokkal az is döbbenetesen jó lett. Csak azért írom le, hátha akad itt más reform szemléletű, esetleg allergiás pogácsára vágyó, aki szintén nekivágna a sütésnek...Tegye bátran!