2009. december 7., hétfő

Lebbencsleves


Tipikus alföldi étel ez is, csakúgy, mint a tarhonya. Ahogy régen a tarhonyát is otthon készítették az asszonyok, úgy a lebbencs tésztát is. A levestésztát olyan vékonyra nyújtották, hogy mikor száradni tették a rudakra a legkisebb széltől is ide-oda lebbentek. Száradás közben a tészta aljáról nagyobb darabok törtek le, amik a tészta alá kiterített abroszra hullottak. Állítólag innen ered a tészta elnevezése. (forrás: Halász Zoltán: Utazás kulináriába)
Én még nem vetemedtem lebbencs tészta készítésére, remek száraztésztát lehet kapni a boltban is, ha lebbencslevesre éhezünk meg. Csakúgy, mint a régi paraszti ételekhez, ehhez sem kell sok hozzávaló, rövid idő alatt elkészíthető. Talán épp az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége is.
Hozzávalók:
  • kb. 15 dkg lebbencstészta
  • 4-5 db burgonya
  • 10 dkg füstöltszalonna
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 zöldpaprika
  • 1 paradicsom
  • só, bors, őrőlt kömény
  • őrőlt paprika
  • füstöltkolbász
Egy leveses fazékban kevés olajon kiolvasztom a kockára vágott húsos szalonna zsírját. A szalonnapörcöt kiszedem, a visszamaradt zsiradékban a finomra vágott hagymát rövid ideig párolom, majd ráteszem a tésztát is. Állandó kevergetés mellett hólyagosra, pirosra pirítom.Ha kész a tésztát is kiszedem, beleteszem a kockára vágott burgonyát. Meghintem a pirospaprikával, felengedem annyi vízzel vagy húslevessel ami jól ellepi. Beleteszem a tésztát, a paprikát, paradicsomot is. Megvárom míg felforr, sóval, borssal, pici őrőlt köménnyel ízesítem. A férjem kedvéért teszek bele kevés füstöltkolbászt is. 10-15 perc alatt készre főzöm.


10 megjegyzés:

dortimcsi írta...

Azt hiszem mióta olvaslak most van először az, hogy nem az az első gondolatom: ezt mikor készítem el. Nem azért,mert nem néz ki jól, hanem mert a füstölt kolbász+ füstölt szalonna kikészíti a gyomrom. Otthon Anyu a bablevest és egyéb hagyományos leveseket is úgy készíti el ha én is eszem belőle,hogy ezek kimaradnak..
De akinek nincs ilyen érzékeny gyomra, készítse el;):)

Nyárikonyha írta...

Imádom! De kár, hogy nem tudom megkóstolni.

nelly írta...

Miközben olvastam a receptet, bevallom, nagyokat nyeltem. És csak utólag vettem észre, hogy már a számban is éreztem a leves ízét. Olyan élvezetesen írtad le, én pedig imádom a lebbencs levest. Ügyes vagy Marcsi! Én még nem próbáltam ki, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fogom!

Vali írta...

Ez az egyik kedvenc levesünk. Jó gondolat ébresztő. Valamelyik nap sorra kerül.

Névtelen írta...

Egyik legkedvencebb levesem! Szinte nincs olyan hét, hogy ne kerüljön lebbencs vagy tarhonyaleves az asztalra.
Marcsi, akkor Te ismered a slambucot is? :)

Ildikó írta...

Anna lányom egyszer, amikor hazajött az óvodából azt mondta: anya, olyan finom leves volt az ebéd. Megkérdeztem, hogy mi volt? Nagy komolyan jött a válasz: pencseleves. Lencseleves? kérdeztem vissza. Nem, pencseleves. Mire kiderítettük, hogy lebbencs. Mi füstöltségek nélkül készítjük, és úgyis nagyon finom. Különösen az ilyen hideg téli napokon lehet jóízűt enni belőle.
Azt hiszem holnap én is pencselevest :-) főzök. Köszi a jó ötletet.

Zsóka írta...

Pár napja olvaslak, nézelődöm. A kenyeres receptjeid csaltak ide,mivel várom az első kenyérsütőmet. Természetesen egy kis gyakorlógépről van szó, nem valami fenoménról.
De most a lebbencs levesedhez szeretnék gratulálni, ma megfőztem. Nagyon finom lett, bár főztem már ilyen nevű ételt az elmúlt 30 évben párszor, de ez a formátum még nem szerepelt a receptjeim között. Azt hiszem ezt is meg fogom tartani a finom ételek között. Köszi az élményt.

Limara írta...

Dortimcsi! A füstöltek nélkül is elkészíthető! :))
Nyarikonyha! pedig szívesen megkínálnálak! :)
Nelly! Köszönöm! :))
Vali! :))
Ancsika! Igen, ismerem! Majd hamarosan sort kerítek rá, bár bográcsban az igazi! :))
Ildikó! Ez aranyos! :))
Zsóka! De örülök, köszönöm szépen! :))

Névtelen írta...

Szia Limara
Nagyon orulok, az alfoldi receptejeidnek, en is mar csak halvanyam emlekszem ra,hogy anya es mama hogy csinalta oket, igy jo leirva latni is oket.Ezzel kapcsolatban lenne egy kerdesem: veletlenul a turostaska leves receptjet nem ismered? nagymamamek vasarhelyiek voltak, ott keszitettek, gyerekkent nagyon szerettem, de mar sajnos nem tudom kitol merkerdezni.
elore is koszonom
Udv
Erika

Limara írta...

Köszönöm szépen! :) Az sajnos nincs, de megpróbálok utána járni, de van egy suhintott kötözött táska leves fent, az vásárhelyi eredetű. :)