2009. december 13., vasárnap

Juhtúrós pogácsa Luca napra


Ha nagy nehezen is, de végül csak kisültek a Luca pogácsák. Ma semmi sem alakult úgy, ahogy szerettem volna, így a pogácsák is csak jó későn kerültek a sütőbe.
Most juhtúrós pogácsát sütöttem. Nagyon finom házi juhtúrót hozott minap a férjem, sikerült egy részét megmentenem a pogácsák számára.
Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 1 tojás
  • 25 dkg juhtúró
  • 2 tk. só
  • 0,5 dl tej
  • kb. 2-2,5 dl tejföl
  • 3 dkg élesztő
  • csipet cukor
A tejet meglangyosítottam, majd a cukrot és az élesztőt belekevertem. Félretettem. Míg az élesztő beindult elmorzsoltam a vajat a liszttel, belekevertem a sót, a juhtúrót. Közepébe mélyedést készítettem, ide ütöttem a tojást, ide tettem a tejfölt és a felfutott élesztőt is. Közepesen kemény, jól gyúrható tésztát állítottam belőle össze. Fóliába csomagoltam és egy éjszakát hűtőben pihentettem. A hűtés lehet kicsit rövidebb is, de minimum 2 órának lennie kell.
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam, tetejét berácsoztam, majd apró pogácsákat szaggattam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket, és hagytam pihenni kb. 30 percet. Lekentem tojással, mindre tettem egy csipet reszelt sajtot. 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem 15 percig.

A pogácsa még szebb, ha hajtogatással készül. A recept ugyanez, de csak 20 dkg vaj kerül a tésztába, a maradék ötöt hajtogatáskor  kenem rá. A bedagasztott tésztát kinyújtom kb. 2-3 mm vastagság  megkenem vékonyan az olvasztott vajjal. Gondolatban három részre osztom, a bal szélét a középsőre hajtom, majd annak a tetejére a jobb szélét. kapok egy hosszú tésztacsíkot amire rákenem a maradék olvasztott vajat. Ezután a felső végét visszahajtom a közepéig, majd az alsót is a közepéig. Végül kettéhajtom. Így teszem a hűtőbe éjszakára, vagy legalább két órára. Sütés előtt kiveszem, kinyújtom, a tetejét egy éles késsel berácsozom, majd kb. 3 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsin hagyom őket kelni, majd 220 fokos sütőben kb. 15-18 perc alatt pirosra sütöm.


14 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Nagyon szépek. Kérek mert imádom a juhtúrót.

Tünde írta...

Szia

Sok jó receptet találtam már Nálad, nagyon köszönöm utólag is :)
Ehhez a pogihoz az lenne a kérdésem, hogy ez másnapra nem lesz szivacsos jellegű?
Sok juhtúrós poginál meg sajtos pálcikánál ezt tapasztalom.. vagy nem szabadna lefedni?

Névtelen írta...

Sajnos, csak most jártam itt és Luca napra már nem jön össze, mivel ma van:-(( És egy nappal előbb kellett volna kezdeni..Kár, de holnap is nekiláthatok, ugyeeee???? Mert ezt meg kell kóstolni!!! Isteni lehet! Gyanítom, nálunk a szivacsosodásig nem jut el...Ma, mi a mézesekkel szuttyogtuk el a napot, de megérte! Most vágyunk egy kis sósra!:-))
Köszi Limara, mindig a te oldalad a nyerő!

Névtelen írta...

Marcsi, ezennel végem van! Imádom a juhtúrós pogit és tudom, hogy ebböl nincs esélyem egyet sem kapni! Csak gyötörsz!

trinity írta...

Gyönyörűek és én is a juhtúrósat szeretem legjobban.....De látom, ezzel nem vagyok egyedül:))

Névtelen írta...

Tudom, a juhtúrónak van egy jellegzetes bukéja, amit a rajongói nagyon szeretnek. Én csak tehéntúróval készítek pogit, mert nálink senki sem tartozik a juh (kecske)-termékek rajongóinak táborába, de azt a kis mezei tehéntúrós pogácsát nagyon szívesen elgömbölygeti a család... Mindazonáltal gyönyörű és nagyon guszti a pogácsád, Limara!
Egyébként igen jól belejöttem már a kenyereid sütögetésébe? már rég "dicsekedtem" az eredményeimmel. Mostanában a "Tigriskenyér" foglalkoztat nagyon, arra készülök mostanság.

Viktoria írta...

Jesszus milyen régen ettem pogácsát?! Már nem is emlékszem mikor volt. Nagyon jól néznek ki és a túrós pogácsa amúgy is az egyik kedvencem. Valószínűleg a napokban ki is próbálom.

Neked pedig van egy kérdésem amit a blogomon találsz meg:
http://fahejesfeta.blogspot.com/2009/12/tukorkerdes-legkedvencebb-vs-leggazabb.html

Viki írta...

Ujbóli ötletet adtál, nagyun gusztusos, és köszönöm. Itt hever egya adag juhturón, s már sztrapacskát nem akarok. Lesz belőle pogácsa, bár én még csak tehénturóból csináltam. Remélem sikerülni fog.

á la carte kulinaria írta...

Nagyon szépek. Én is nagyon szeretem a juhtúrós pogácsát !

Névtelen írta...

Egy kérdésem lenne: a 0,5 dl tej, az biztos jó? Nem inkább 0,5 liter?
Üdv!

Limara írta...

Jó a fél dl tej. Csak arra kell, hogy az élesztőt megindítsuk benne. A többi nedves anyag a tejföl és a túró, tojás.. Üdv

Unknown írta...

Kedves Limara,

Köszönet a receptért! Életemben először sikerült igazán puha, foszlós pogácsákat készítenem! A 2 óra hűtőben kelesztés bőven elégnek bizonyult.

Egy gyakorlati kérdésem lenne: ha hajtogatott pogácsát készítesz, és kiszaggatod őket, a maradékkal mit csinálsz? Úgy gondolnám, hogy azt a tésztát már nem lehet újra összedolgozni, mert a rétegek össze-vissza lesznek benne...
Köszi, Limara!

Limara írta...

Kedves Melinda! nagyon örülök:)
De, össze lehet hajtogatni és újra szaggatni. Lehet, hogy nem lesz oylan leveles, de ugyanolyan finom !:)

Edit írta...

Kedves Limara! Mikor másnap reggel kiveszem a hűtőből, kell várni, hogy "felébredjen" a tészta vagy azonnal lehet vele dolgozni?
Köszönöm