2009. február 9., hétfő

Joghurtos riegel

Ezt a nagyon finom, könnyű péksüteményt Margitka ismertette meg velem. A Balatonnál találkozott vele előszőr, a vállalkozó szellemét dícséri, hogy sikerült neki otthon előállítani, méghozzá remekül. Sőt, miután a nyáron én is összetalálkoztam vele a Balatonnál, állíthatom, sokkal jobb, mint az eredeti. Erre mifelénk sajnos nem ismerik, pedig nagyon finom, egészséges péksüti. A saját ízlésemre alakított receptet hozom, de természetesen Margitkáét is érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:
  • 2 kis doboz joghurt (2x140 g)
  • kb. 1 dl víz
  • 25 dkg öregtészta
  • 2 tk. só
  • 3 ek. olaj
  • 1 tk. maláta
  • 30 dkg BL 80 liszt
  • 20 dkg tk. tönkölyliszt (vagy bármilyen tk. liszt akár vegyesen is)
  • 2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
  • 1,5 tk. fűszerkeverék (őrölt kömény, édeskömény, koriander)
  • 2 dkg élesztő
Magok: 1-1 ek. napraforgó-, szezám-, lenmag. 1 ek. rozs-, vagy zabpehely vagy ezek vegyesen.
Tetejére: Ugyanezekből összeállított keverék, pirítás nélkül, + nigella mag (elhagyható).

Azzal kezdem, hogy a magokat egy kicsit megpirítom száraz serpenyőben, majd hagyom hűlni.
A többi hozzávalóból tésztát dagasztok, inkább kicsit lágyabb legyen. A dagasztás végén adom hozzá a megpirított magokat. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni.
Lisztezett felületre borítom, majd jó ujjnyi vastag téglalapra igazítom. Tetejét megszórom a magkeverékkel. A tésztát hosszában kettévágom, majd 4-5 cm széles csíkokra szeletelem egy éles pizzavágó segítségével. Óvatosan átemelem egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, majd hagyom őket kelni kb. 30-40 percen keresztül. 200 fokra előmelegített gőzös sütőben sütöm míg szép pirosak lesznek, kb. 20 percen keresztül.

31 megjegyzés:

erika írta...

Szívesen csípnék ebből a finomságból!

Névtelen írta...

Szia, burgonyapehely=burgonypüré pehely????
Sziszi

Limara írta...

Erika! Szívesen meg is kínálnálak! :))

Sziszi! Nem, bio boltban kapható natur burgonyapehely :))

Brigitta írta...

Jaj,de szépek,Limara!Eszembe juttattad milyen régen sütöttem.

Névtelen írta...

De hiszen ez külalakra pont olyan vonzó, mint a rozsos párna, a félegyházi pékségből! Az egyik kedvencem onnét. Feltétlenül ki kell próbálni... Csodálatos, köszönöm! :)

Limara írta...

Csokiparány! Majd mesélj!:))

Névtelen írta...

No jó, elkezdtem ma bevásárolni. Szépen apránként, mivel itthon nem sűrűn készül péksütemény-féle. Lenne egy kérdésem. (Lehet hogy buta lesz, elnézést érte előre is:) Azskorbinsavoz hol juthatok hozzá? Gondolom ehhez a por állagú változata kell. Rengeteg receptben látni, de boltokban még sosem láttam.

No meg a maláta. Ez véletlenül nem azonos a kukoricakeményítővel? :$

Névtelen írta...

Szia! Aszkorbinsavat gyógyszertárban tudsz beszerezni és valóban, a C vitamin por változata. A maláta nem azonos a kukoricakeményítővel, ez szirup, olyan méz sűrűségű. Bioboltokban lehet kapni. Kihagyhatod nyugodtan, akkor egy tk. barnacukrot tennék hozzá, hogy a színe szebb legyen.

Névtelen írta...

Szió Limara!
Lefotóztam a Graham zsemlét félbe vágva! =)
http://bitter-sweet.extra.hu/img/recik/kutatomunka_grahamzsemle3.jpg

Zita írta...

Szia Limara! Hát megsütöttem ezt a riegelt bár nem tudom, hogy igazából milyennek kéne lennie de nem lett rossz, mégis azt gondolom, hogy sűrűn nem fogok csinálni. Azt hiszem a családom inkább az egyszerűbb péksüteményeket szereti, ráadásul a kicsi lányom a magokat nem szereti. Láttam a bejegyzésekből, hogy a Csokiparány ugyanazokkal a gondokkal küzd mind én. Hiába kerestem a bio boltokban a malátát nem találtam. Az aszkorbin valóban a C vitamin por változata de ebből csak kilós kiszerelést találtam és gondoltam nem veszem meg a következő 20 évre előre. Tehát én a riegelt 4 féle lisztből sütöttem, ugyanis a Kenyérvarázs lisztcsaládnak vannak a Hatmagos és a Magkeverékes lisztjei. Ezekben van mindenféle mag, illetve maga a liszt is barna színű, tehát a színe is jó lett. Talán az enyém sótlan lett de ahogy az E.Margit írta, hogy milyen ízűnek kell lennie, hát ezeket az ízeket nem fedeztem fel benne annyira, ahogy Ő leírta. Biztos még megpróbálom máskor is de az nem mostanában lesz, pedig még fűszerkeveréket is vettem. Végülis én tettem bele Magkeverékes, Thönköly, Graham, Kenyérliszteket és persze öregtésztát is. Köszi a receptet örülök, hogy kipróbálhattam.

Névtelen írta...

Szia Zita! Bevallom neked őszintén, én sem szeretem ha sok fajta lisztből áll össze a tészta, nem is látom semmi értelmét. Én csak egyfajta tk. lisztet teszek a BL 80-hoz, általában tönkölyt, azt szeretjük. Sajnos én is a fehérlisztes pékárukért vagyok oda, pedig tudom, hogy nem épp egészségesek. De legalább az adalékokat kivédem :))
Sajnálom, hogy nem vált be, talán más lesz ha késöbb nekifogsz még egyszer

dalit írta...

Negsütöttem, nagyon finom.
Már megint jót tettél velem. Gratulálok. Elképesztően jó az oldalad. A mindennapi kenyerünk a te jól beváltad, és utána kisérletezek.

Limara írta...

Szia!Köszönöm szépen! :))

dalit írta...

Akkor még hozzáteszem, hogy ma két embernek adtam is belőle, teljesen oda voltak, és engem tekintettek zseninek:)
És maláta nélkül, barna cukorral készítettem, de legközelebb több maggal fogom.

Limara írta...

Naná, én is tudom, hogy zseni vagy! :))

Névtelen írta...

Kedves Limara, kb. egy éve az emberek szörnyülködve mondogatták, hogy persze, azért olyan sötét a pékségből a kenyér, mert karamellt tesznek bele. Méghogy egészséges, közben telenyomják égetett cukorral!

Hát a karamell, az nem karamell :)

A szokatlanul sötét színt mifelénk a pékségekben úgy érik el, hogy őrölt pirított árpát kevernek a liszthez (ennek az őrleménynek a pékzsargonban karamell a neve). Nagyon finom ízt ad, és a színe szinte szürkés árnyalatot kap. Tudom, hogy te fehér-párti vagy, de ha egyszer a sötét a menő :)
Úgy állítottam elő itthon, hogy árpapelyhet vettem, szárazon megpirítottam, majd elektromos késes aprítóban szépen megőröltem 1 perc alatt. Fontos megőrölni, nem érdemes egészben hagyni, mert picit keményebb a pehely, mint a zabpehely, és forrón még lágy, de hűlés után visszakeményedik, és kellemetlen, ha ráharap az ember. Nem tudom, mennyit kell belőle adagolni, én a liszt 1/5-ét helyettesítettem ezzel a pörkölt árpaliszttel, de elbírna többet is.
Hogy mekkora a sikér-tartalma, azt nem tudom.


pepita

Katina írta...

pepita! én karobporral szoktam színezni:)de a bio"kávé" is jó lehet erre. csak kicsit egyszerűbb:)

Limara, a napokban ki szeretném ezt próbálni. bár valószínűleg öregtészta nélkül fogom, egy fél kocka élesztő elég úgy-ugye?

Limara írta...

Köszi Pepita! Én árpa malátát szoktam tenni bele:))
Katina! Elég, igen:))

Katina írta...

Elkészítettem:) szépek lettek, ha gondolod, nézd meg:) köszi a receptet

Éva írta...

Szia Limara!Németországban voltunk látogatóba és ott ettünk hasonló péksütit,de tökmagosan.A tésztájába nem volt mag,kívülről volt megszórva.Szerinted ebből a tésztából el tudom készíteni?Megpirítsam előtte a tökmagot vagy a sütési idő elég neki,hogy megbolondítsa?
Előre köszönöm válaszod!Üdvözlettel:Vica

Limara írta...

Kedves Vica! Én is szoktam rá tökmagot tenni, itt épp nem volt itthon. Elég a sütő melege, nem kell külön pirítani...

szbobcsi írta...

Szia!

Annyira izgatott ez a recept,hogy 43 fokban képes voltam megsütni.(bár magam is fehér liszt kedvelő vagyok inkább).A férjem izzadó homlokkal
csak rám legyintett...megszállott...
Aztán megdicsért,hogy nagyon fincsi
lett,és bekapott 3 db-ot:))
Isteniek lettek és gyönyörűek.
Köszönöm!

ciseklusek írta...

Kedves Limara!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra pár hete, azóta én is beléptem a kenyérsütők közösségébe:).
A héten szeretném elkészíteni a riegelt, csak lenne pár kérdésem előtte:
1. Ha szeretném felcserélni a tk és bl liszt arányát, vagyis több tk kerül bele, akkor több folyadék is kell bele?
2. Ezt is lehet formázás után reggelig a hűtőben keleszteni? Esetleg le is lehet fagyasztani majd?
3. Ez nem kifejezetten a riegelhez kapcsolódik. Szóval, mi a különbség a kelt tésztához adott folyadékok hatása között (tej,joghurt és víz) ?
Köszönöm előre is a válaszaid!

Limara írta...

Igen, fel lehet cserélni, de biztosan tudod, minél több tk. liszt van benne, annál tömörebb a tészta. Egy kicsivel több folyadékot kíván majd, és kicsit ragacsosabb is lesz a tészta..
Lehet hűtőben éjszakáztatni, sőt le is lehet fagyasztani rögtön azután, hogy feldaraboltad.
A tejtermékektől lágyabb, puhább lesz a tészta mintha csak vizet használnánk, később is szárad ki.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Megsütöttem, fini lett (bár elfelejtettem gőzt csinálni a sütőben). Egyetlen szépséghiba, hogy lepotyogtak a magok a tetejéről, pedig sütés előtt próbáltam kicsit a tésztába nyomkodni őket. Kicsit vizezzem be legközelebb a tésztát, vagy a magokat áztassam be inkább?

Egyébként imádom az oldalad. Ha a férjem látja, hogy Nálad nézelődök, előre örül, tudja, hogy finomság lesz a vége :)

Üdv:
Ancsi

Limara írta...

Igen, mielőtt rászórod a magokat be kell vizezni a tésztát, sőt utána is érdemes rápermetezni néhányat...

Katooca írta...

Kedves Marcsi,

A Danone joghurt mekkora? En Danonet soha sem veszek, mert tejporos a joghurtjuk, nem csak tejes...:(
Szóval hány gramm/dl kell bele?
Illetve nagy baj, ha kimarad a burgonyapehely?

Köszi!
Katooca

Limara írta...

Szia! Átírtam, 140 g egy kis doboz...a burg.pehely meg nyugodtan kimaradhat....

Katooca írta...

Nagyon köszönöm! Akkor most neki is kezdek! (Pont most fogyott el a jólbevált :))

MÉg egy kérdésem lenne... Te zsákos vagy kilós kiszerelésben vásárolod a lisztet? Ha zsákos, akkor hol és hogyan tárolod?
Én most zsákost vettem (25 kg BL 80-ast), és kissé félek, hogy a molyok rátalálnak...

Nagyon köszönöm!

Annyira szeretem a blogodat! Amit innen sütöttem, mindig tökéletes lett! :)

Köszönöm még egyszer!
Üdv,
Kata

Katooca írta...

Nagyon köszönöm!

Neki is állok! Most fogyott el a kenyerünk (jól bevált). :)

Üdv,
Kata

Limara írta...

Köszönöm szépen! :) Kilós lisztet veszek a molyok és a pára miatt. zsákosat műanyag jól záródó dobozban, vödörben, hordóban érdemes tárolni...