2010. augusztus 12., csütörtök

Zöldfűszeres sajtkrémmel töltött császárzsemle

Vége a nyaralásnak, kezdek visszalendülni a hétköznapokba. Kíváncsian kattintottam a Diningguide és a T-Home receptversenyének e havi pályamunkáira. A téma nagyon jó, zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, majoránna). Végre olyan, amit fel lehet használni kenyerekbe, péksüteményekbe. És ilyen versenymű még nem érkezett!

Egy zöldfűszeres sajtkrémmel töltött péksütemény jutott eszembe először. Akár mini bagettnek vagy kenyérnek is formázhattam volna, de a császárzsemle mellett döntöttem. Minden fűszernövényemből szedtem, ami a kertem megtalálható, talán csak a menta és a citromfű maradt ki. Bazsalikomból vágtam a legtöbbet, de került még bele kakukkfű, rozmaring és jó sok snidling is, sőt még kevés zsálya is.

Hozzávalók:
  • 40 dkg BL 80 liszt
  • 10 dkg graham liszt
  • 2 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
  • 25 dkg öregtészta
  • kb. 1,5 dl tej
  • kb. 1,5 dl víz
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő
Töltelék:
  • 150 g natúr vagy tejszínes krémsajt
  • 3-4 ek. finomra aprított friss zöldfűszer
  • 1 g zúzott fokhagyma (elhagyható)
Elkészítés:
Természetesen öregtészta nélkül is el lehet készíteni, abban az esetben az élesztőt 2 dkg-ra kell emelni, a többi hozzávaló változatlanul hagyásával.
A kenyérsütőgép üstjébe készítettem az összes hozzávalót. 20 perc alatt szép hólyagos, rugalmas, jól nyújtható tésztát dagasztott. Ha a tészta nagyon ragacson lenne dagasztás közben, akkor kevés lisztet, ha kemény, kevés vizet lehet hozzáadni természetesen.
Kelesztőtálban hagytam duplájára kelni. Míg kelt a sajtkrémet elkevertem a zöldfűszerekkel és a fokhagymával. Ezután enyhén lisztezett felületre borítottam és 8 egyforma (kb. 140 g-os) darabba vágtam. Egyesével kinyújtottam, megkentem a krémmel és szorosan feltekertem. A végét jól összecsíptem.
A tekercseket lisztezett felületre félretettem, míg összessel el nem készültem. 40-45 cm-es rudakat sodortam belőlük. Mindre kötöttem egy laza csomót. A lelógó felső szálat a tészta felett hatottam alá, míg az alsó szálat a tészta alól húztam vissza, és bújtattam a közepébe.
Sütőpapírral bélelt tepsin újra kelesztettem őket. A sütőt ezalatt előmelegítettem 200 fokra. A megkelt zsemléket lepermeteztem vízzel, megszórtam fekete szezámmaggal (vagy nigella maggal).
Gőzös sütőben 20-25 perc alatt sültek ropogósra.
Fázisfotók itt:







2010. augusztus 10., kedd

Mini sajtos bagettek

Ezeket a ropogós kis bagetteket még a nyaralás előtt készítettem. A fecnit, amire felírtam a receptet el is hagytam, már mindent átnéztem, de nem találom. Semmi pánik, a fejemben is meg van, csak szeretem ellenőrizni magamat.
Hozzávalók:
  • 50 dkg BL 80 liszt
  • 2 ek. burg. pehely (elhagyható)
  • 1,5 tk. só
  • 0,5 dl olaj
  • kb. 1,5 dl tej
  • kb. 1,5 dl víz
  • csipet cukor
  • 2 dkg élesztő
Ez az egyszerűbb recept. Aki használ öregtésztát, annak természetesen azzal ajánlom ezt a péksüteményt is. 20-25 dkg öregtészta kell hozzá, de az élesztőt így csökkenteni kell 1-1,2 dkg-ra.
A receptben fele-fele arányban használtam tejet és vizet. Puhább, kicsit kalácsosabb bélzetet szerettem volna, úgy, hogy a ropogós külső megmaradjon. A szokásos módon kenyérsütőgép üstjébe készítettem az összes hozzávalót. A kenyértésztánál kicsit lágyabb, de nem ragacsos tésztát dagasztattam. A tejet érdemes óvatosan adagolni, géptől függ, mennyire lesz szükség. A bedagasztott tésztát kelesztőtálban óra alatt duplájára kelesztettem.
Ezután lisztezett felületre borítottam és kb. 100-110 g-os darabokra osztottam. (Vagy 10 egyforma darabba kell vágni) Gömbölyítettem őket, és letakarva hagytam 10 percig pihenni. Ezalatt a sikérszálak ismét rugalmassá válnak, így ismét jól nyújthatóak. Egyesével keskeny, hosszú csíkot nyújtottam belőlük, majd hosszában félbehajtottam őket. Kb. 6 cm szélesnek kell lennie. A csíkokat feltekertem, mint a beiglit.
Sütőpapírral bélelt tepsin kelesztettem ismét duplájára (kb. 45-50 perc), ezalatt a sütőt előmelegítettem 200 fokra. A megkelt bagettekre sajtott szórtam, alaposan lepermeteztem vízzel, így mentek a gőzös sütőbe.
Kb. 20 perc alatt sülnek ropogósra.

2010. augusztus 9., hétfő

Megjöttem

Sziasztok! Megjöttem. Az elmúlt 10 napot nyaralással töltöttük, most is a Balatonon pihentünk. Az idő lehetett volna kegyesebb is, a víz melegebb, de ennek ellenére az ott töltött idő minden percét élveztük.
Ezen a képen is látszik, míg mi a déli parton fürödtünk, addig szemben az északi parton zuhogott az eső, fantasztikus látvány volt. Persze fordítva nem tetszett volna.
Az indulás izgalmas volt. Már becsomagoltunk, még sültek a pogácsák (amit persze itthon felejtettem), mikor szóltak, hogy a liszt ára másnaptól felmegy a tótkomlósi malomban. A bolt zárásáig már alig háromnegyed óra volt. Az én drága férjem kocsiba pattant és irány Tótkomlós. Sort állt, rengetegen voltak, de jól bevásárolt nekem. Most van 190 kg lisztem. Sajnos ez a 30 %-os emelés még nem a végső, lesz még. Ne gondoljátok, hogy ez sok, most jönnek a fesztiválok, aug. 20-án itthon, Makón lesz kenyérsütés, majd szeptemberben a Blogkostoló, stb...
Az idei nyaraláson végre sikerült ellátogatni a Bringatanyára. Max nagyon kedves volt, amint odaértünk hívta Maimonit is. Nagy élmény volt velük megismerkedni. Max fagyijait ne hagyjátok ki, mennyei volt mind, a belga csoki szerelmese lettem.
Néhány nappal az indulás előtt kaptam egy kedves felkérést. Telekiből kértek fel, hogy a falunapon, a pogácsa sütő versenyen zsűrizzek. Mivel ez a gyönyörű település a Balatontól 8 km-re van, és a közelben is nyaraltunk, örömmel elvállaltam. Kistérségi verseny volt, a környező településekről is küldtek pogácsát. 31 nevezés érkezett, nagyon nehéz volt a döntés. 31 nagyon finom pogácsát kellett rövid idő alatt megkóstolni, sorrendbe állítani, nem volt könnyű feladat. Zsűrizett még Balatonföldvár polgármester asszonya, Öszöd polgármesterének felesége, egy helyi válalkozó és én.
Most már csak vissza kell rázódni a szürke hétköznapokba. Hamarosan hozom a recepteket is. (Nem hittem a szememnek, 903 állandó olvasóm lett, míg odavoltam.)

2010. augusztus 3., kedd

Réteges tejbegríz

Egy nagyon egyszerű, de annál finomabb poharas desszertet hoztam. Timitől hallottam és nem bántam meg, hogy kipróbáltam. Nem csak a test és a lélek gyógyításához, de a kényeztetéséhez is ért a barátnőm.
A desszert annyira egyszerű, hogy pontos receptje sincs. Tejbegrízt kell főzni, citromhéjjal, nem túl keményre, épp csak kicsit édesítve. Zsemlemorzsát pirítani vajon, finom ropogósra. Miután langyosra hűltek lehet rétegezni. Egy ek. morzsa, erre kevés lekvár, gríz, így tovább, míg tele lesz a pohár. Én három réteget készítettem, minden rétegben más-más lekvárral. Legfinomabb a barack volt, savanykás íze jól illett a morzsa és a tejbegríz közé. Rövid időre hűtőbe tettem és lehet is tálalni.

2010. július 29., csütörtök

Krumplis pogácsa kemencében

Tegnap remek nap volt. Kemencés sütést rendeztünk. Régóta ígértem már a barátnőimnek, de az idő nem kedvezett eddig neki. Most végre nem tombolt a kánikula, sőt reggel szakadt az eső. Fedett helyre toltam a kemencét, késöbb kiderült, hogy ez nem volt annyira jó ötlet. A kéményből a füst a ház falára ment, szépen bekormozta, délután súrolhattam. Tanulópénz.
Mire megérkeztek a csajok és a gyerekek már dolgoztak a gépek, pizzatésztát dagasztottak, utána langalló tésztát, sőt a kenyér már kelt. És ha már begyújtottam a kemencét akkor használjuk is ki, begyúrtam egy nagy adag krumplis pogácsát is. Sütöttünk négy nagy tepsi pizzát, két tepsi pompost, egy kenyeret, két tepsi pogácsát. Timi joghurttortát készített desszertnek és egész délelőtt kaptuk tőle a pozitív energiát.  Nagyon jól szórakoztunk, nevettünk, na jó időnként vihogtunk is talán. Megkóstoltuk a levendulás kávét, mindenkinél sikere volt, még Timi barátnőmnek (ő másik Timi) és Julikának is is tetszett, pedig félve kóstolták. Macus fonalat is hozott nekem, köthetem a következő stólát.
A gyerekek meg tömték a pizzát.
Burgonyás pogácsa:
  • 4-5 db közepes méretű burgonya
  • 1 kg liszt
  • 1 nagy ek. só
  • 25 dkg vaj
  • 1 nagy doboz tejföl (375 g)
  • 1 tojás
  • fél dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • pici cukor
A burgonyákat megfőzöm héjában, majd még melegen átnyomom egy krumplinyomón. Hagyom kihülni.
A tejet meglangyosítom egy kevés cukorral és belemorzsolom az élesztőt. Félreteszem. A lisztet egy nagy tálba öntöm, elkeverem benne a sót. Elmorzsolom a vajat. Közepébe mélyedést készítek, ide öntöm a tejfölt, tojást, és az élesztőt. Hozzáadom a kihült burgonyát és összeállítom a tésztát. Rugalmas, de jól nyújtható tésztának kell lennie, ha szükséges kevés tejföl vagy liszt még adható hozzá. Letakarom és kb. egy órán át hagyom pihenni.
Lisztezett daszkán ujjnyi vastagra nyújtom a tésztát. Tetejét berácsozom és kb. 5 cm átmérőjű pogácsákat szaggatok belőle. Sütőpapírral bélelet tepsire sorakoztatom őket. Ismét pihentetem, kb. 30 percig. Felvert tojással lekenem és 200 fokos sütőben (kemencében) pirosra sütöm. Sütőben 20 perc kell neki, kemencében 15 perc.
Megmutatom a kenyeret is, az eddigi legjobb kemencés kenyér lett.


2010. július 27., kedd

Sárgabarackos gombóc

Említettem már, hogy a sok barackból nem csak lekvár, levendulás dzsem, pite, hanem gombóc is készült. Szerintem a sárgabarckos gombóc simán veri a szilvásat. És volt fagyi is belőle, mármint a barackból, nem a gombócból.
A gombóc nekem sokáig mumus volt, pedig nem nagy ördöngősség elkészíteni.
Hozzávalók:
  • 1 kg burgonya
  • pici só
  • 30-40 dkg liszt
  • 1 tojás (ókrumplihoz nem kell)
  • 1 ek. búzadara
  • 2 ek. olaj
  • sárgabarack
  • kockacukor
  • fahéj
  • vaj
  • zsemlemorzsa
A krumplit megfőzöm héjában, majd még melegen áttöröm, hagyom kihűlni. Ezután adom hozzá a tojást, pici sót, olajat és annyi lisztet, amennyit felvesz. Összeállítom a tésztát, majd egy hosszú hengert formázok belőle (egy kenyeres társtól lestem). Levágok egy szeletet, közepébe teszek egy szem sárgabarackot, aminek kiszedtem a magját. A mag helyére egy kockacukor és pici fahéj kerül. Gombócot formázok belőle és forrásban lévő vízben kifőzöm. Amint feljött a víz tetejére vajban pirított morzsára szedem. Fahéjas porcukorral tálalom.

2010. július 26., hétfő

Blogkóstoló

Örömmel hívunk minden kedves olvasót egy fantasztikusnak ígérkező Gasztroblog fesztiválra! Fűszeres Eszter megálmodta, a Dining Guide pedig felvállalta a szervezést. A kóstolható blogok között a Limara Péksége is. Gyertek, szeretettel várunk mindenkit!

Ők megfőzik, lefotózzák, megírják. Az olvasók pedig végre lehetőséget kapnak arra, hogy ne csak a monitoron keresztül képzeljék el az ízeket, hanem a valóságban is megkóstolják a gasztrobloggerek főztjét. Aztán pedig bulizzanak együtt egy jót.

A Tokaj-hegyaljai Erdőbénye fesztiválon tavaly a legismertebb bloggerek közül néhányan már bemutatták a közönségnek a főzőtudományukat. Ezúttal a Dining Guide szervezésében és az ötletgazda Fűszeres Eszter meghívására hét gasztroblogger receptjei elevenednek meg a Tabáni Terasz vendéglő hangulatos udvarán berendezett látványkonyhákban. A helyben készülő ételek mellett a bloggerek kézműves termékei is megkóstolhatók és megvásárolhatók lesznek a találkozón.

Időpont: 2010. szeptember 11., 12h-24h
Helyszín: Tabáni Terasz

Ízelítő a menüből:

Csípős-édes sült cékla, burrata (Chili & Vanília)
Őszinte dim sum (Horasz)
Saját töltésű chorizo (Malackaraj)
Szíriai sólet (Fűszeres Eszter)
Marhapofa paradicsomos raguval (Lorien)
Házi kenyerek, különleges péksütemények (Limara)
Pisztáciás süti konyakos fügebefőttel (Lila Füge)

és még sok meglepetés!

Részvétel:
Az étterem befogadóképessége és a logisztikai lehetőségekre való tekintettel jelentkezéseket sajnos csak korlátozott számban tudunk fogadni és a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
A belépőjegyet 2000 forint, mely egy 500 forint értékű kóstolójegyet is magában foglal. További kóstolójegyeket egységesen 500 forintért a helyszínen lehet majd vásárolni.

A bloggerek bőséges kóstolóadagokkal, nagy szeretettel várnak mindenkit!

Jelentkezés, regisztráció: diningguide.hu/blogkostolo

2010. július 25., vasárnap

Barackos pite

Pénteken reggel hat órakor már a piacon voltam, barackot akartam venni, lekvárnak. Gyönyörű gyümölcsöt kaptam, jutott belőle pitébe is. A lekvár mellett készítettem pár üveg levendulás dzsemet is. Ó, hogy az milyen jó! Ma reggel ismét a piacon voltam, még, még levendulás dzsemet akarok!

A pite hozzávalói:
  • 30 dkg porcukor
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 5 nagyobb tojás
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 2 ek. tejföl
  • 30 dkg finomliszt
  • 1 sütőpor
  • őszi- és sárgabarack vegyesen
  • szeletelt mandula
A vajat és a porcukrot habosra keverem, belerszelem a citrom héját, hozzáadom a levét. A tojások sárgáját egyesével keverem a masszához, majd a két ek. tejföllel is kihabosítom. A lisztet elkeverem a sütőporral és masszához keverem. Végül óvatosan beleforgatom a tojások keményre vert habját is.
Sütőpapírral kibélelek egy nagy tepsit (35 cm x30 cm), belesímítom  a masszát. A tetejét kirakom félbevágott barackokkal (a vágott felük legyen felfelé), meghintem szeletelt mandulával.
180 fokos sütőben 20 percig sütöm.

2010. július 24., szombat

Ír szódás kenyér sajttal

Ígértem a sajtos szódás kenyeret is. A nagyfiamnak ez annyira tetszett, hogy ma ismételni kellett.
Hozzávalók:
  • 450 g finomliszt
  • 1 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 1 csapott tk. szódabikarbóna
  • 10 dkg reszelt cheddar sajt
  • 1 tojás
  • kb. 4 dl író
Előmelegítem a sütőt 200 fokra.
Az író joghurt és víz 2/3-ad, 1/3-ad keverékéből is helyettesíthető.
Ugyanúgy készítem, mint az alap kenyeret. Egy tálba szitálom a lisztet, sót, cukrot, szódabikarbónát. Beleszórom a sajtot és a felvert tojást.
Gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát. Nem dagasztom, nem gyúrom. Amint összeállt cipót formázok belőle és kb. 2 cm vastagra ellapítom. Éles késsel cikkekre vágom.

Azonnal mehet a forró sütőbe, kb. 30 perc alatt sül pirosra.

2010. július 23., péntek

Ír szódás kenyér

A szódabikarbónás kenyérrel már nagyon régen adós vagyok. Nincs olyan hét, hogy ne kérje tőlem két-három olvasóm, az élesztő érzékenysége miatt.
Ezzel a kenyérrel jó sok évvel ezelőtt Nora Roberts egyik trilógiájában találkoztam először. A középső kötetben a főhősnő egy panziót vezet, saját maga főz a vendégeire. Írországban játszódik a történet, Brianna minden reggel kenyeret süt, méghozzá ír szódabikarbónás kenyeret. Akkoriban fogalmam sem volt milyen kenyér lehet ez.
Miután elkezdtem kenyeret sütni, természetesen ez a kenyér is előkerült. Kaptam egy receptet, de a végeredmény annyira rettenetes volt, hogy azóta sem próbáltam. Valószínűleg rossz volt a recept, ráadásul hasonló eredményt vártam, mint az élesztős kenyér és csalódtam.
A múlt héten Rachel Allen műsora ment a tv-ben, többször is készített szódabikarbónás kenyeret, illetve péksüteményt. Most az ő receptjét próbáltam ki. Egy alap kenyeret sütöttem, és egy cheddar sajtos változatot.
Alap kenyér hozzávalói:
  • 450 g finomliszt
  • 1 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 1 csapott tk. szódabikarbóna
  • kb. 400 ml író
Mielőtt a tészta összeállításához kezdek, előmelegítem a sütőt 200 fokra.
Az író joghurt és víz keverékével is helyettesíthető, kétharmad joghurt, egyharmad víz arányban.
Egy nagyobb tálba szitálom a lisztet, beleszórom a sót, cukrot, szódabikarbónát.


Közepébe mélyedést készítek, ide öntöm az írót. Miközben öntöm, a másik kezemmel már el is kezdem keverni. R. A. utasítása szerint az ujjaimat karom szerűen használom, így keverem a tésztát. Nem szabad gyúrni, vagy dagasztani. A tésztának lágynak kell lennie, de ne legyen ragacsos. Amint nagyjából összeállt kiteszem a pultra és egy labdát formázok belőle. Belisztezem és kereszt alakban bevágom egy éles késsel, jó mélyen.
Azonnal mehet a meleg sütőbe. Kb. 40 perc sütést írt, nekem 30 perc elég volt, hogy szép pirosra süljön. Az alját megkopogtatva kongó hangot ad.
Ez egy alap kenyér, dúsítható sült baconnal, hagymával, magvakkal, stb. a cheddar sajtos változatot holnap hozom.
Édes változata Fakanálnál.
Tk. lisztből Okostojásnál.
A tésztából lehet focaccia-t is sütni, fűszernövényeket, kolbász darabokat belenyomkodni.