Oldalak

2023. december 21., csütörtök

Karácsonyi mandulás-narancsos kalácsok

 



Igazán ünnepi péksütemények. Gazdag kalácsok, őrölt mandulával és kandírozott naranccsal. Önmagukban is ízletesek, de vajjal, narancs lekvárral megkenve még tökéletesebbek. 

A legjobb, hogy előre elkészíthetőek, sütés után, amint kihűltek, mehetnek a fagyasztóba. Az ünnep reggelén csak ki kell olvasztani őket, olyanok lesznek, mintha akkor készültek volna.


Hozzávalók:

1 dl langyos tej

1 dl habtejszín

6 dkg cukor

2 dkg friss élesztő

1 tojás

1 tojássárgája

30 dkg finomliszt

10 dkg kenyérliszt

5 dkg őrölt mandula

1 tk. vanília aroma

1 narancs reszelt héja

fél teáskanál só

3 dkg puha vaj

2 ek. kandírozott narancshéj

A langyos tejbe beleszórunk egy teáskanál cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Pár percre félretesszük.

A tojást felverjük, majd kb. 2 evőkanálnyit félreteszünk a péksütemények lekenéséhez.

A kandírozott narancshéjat finomra vágjuk.

Dagasztógép táljába öntjük a tejszínt, a közben felfutott élesztős tejet, a többi cukrot, a felvert tojást, a tojássárgáját, a vanília aromát és a reszelt narancshéjat. A folyékony hozzávalók tetejére szitáljuk a liszteket, majd rászórjuk az őrölt mandulát és a sót. Végül hozzáadjuk a puha vajat és dagasztani kezdünk. 

Amikor a puha, de nem ragacsos tésztánk elválik az edény falától, hozzáadjuk a kandírozott narancshéjat és még egy percig hagyjuk dolgozni a gépet. Ezután a tésztát kelesztőtálba tesszük és szobahőmérsékleten kb. 40-45 perc alatt duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát 9 egyforma darabra vágjuk és mindet gömbölyítjük. Egy fóliával letakarjuk és 10-15 percig pihenni hagyjuk.

Ezután a cipókból 14 cm átmérőjű körlapot nyújtunk, amit 4 részre vágunk. Minden körcikk alját visszahajtjuk, így:



A négy tésztadarabot egymás mellé állítjuk:


Egy vékony pálcával, én evőpálcikát használtam, a közepét lenyomjuk:


Végül a tészta csücskeit felfelé hajlítjuk:



A pálcát kihúzzuk és a péksüteményt sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük:



Egy fóliával letakarjuk és kb. 30 percig kelni hagyjuk. Közben a sütőt 200 fokra, alsó-felső sütéssel előmelegítjük.

A megkelt kalácsokat a félretett tojással lekenjük. A tetejére szórhatunk díszítőcukrot vagy vágott mandulát is. A tepsit a forró sütőbe toljuk és a péksüteményeket kb. 18-20 perc alatt szép pirosra sütjük.





2023. november 21., kedd

Mákvirág

 


Szeretettel az olyan mákimádóknak, mint amilyen én vagyok. 


Tészta:

50 dkg finomliszt

1 mk. só

7 dkg cukor

2,5 dl langyos tej

1 tojás

1 tojássárgája

7 dkg puha vaj

2,5 dkg friss élesztő

Töltelék:

1,2 dl tej

12 dkg cukor

25 dkg mák

5 dkg vaj

1 citrom reszelt héja

Formázáshoz:

5 dkg puha vaj

kb. 2 ek meggy dzsem

 

A töltelék készítésével kezdjük. Lábasba öntjük a tejet, hozzáadjuk a cukrot és a mákot. Felmelegítjük és kevergetve addig főzzük, amíg a nedvességet magába szívja. Ezután beletesszük a vajat és a reszelt citromhéjat, elkeverjük, majd a tölteléket kihűtjük.

 

A tésztához tálba öntjük a tejet, hozzáadunk egy teáskanál cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. A tálat letakarjuk és 10 percig hagyjuk, hogy az élesztő felfusson.

Közben a tojást felütjük és felverjük. Körülbelül a negyed részét félretesszük a lekenéshez, a többit az élesztős tejhez adjuk.

Tálba szitáljuk a lisztet, elvegyítjük a sóval és a többi cukorral. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük az élesztős keveréket, a többi tejet és a tojássárgáját. Kézzel vagy géppel dagasztani kezdünk. Amikor a tésztánk nagyjából összeállt, két részletben hozzáadjuk a puha vajat és tovább dagasztunk. Amikor a puha, de nem ragacsos tésztánk szép rugalmas és elválig az edény falától, a tálat letakarjuk és kb. 40-45 perc alatt duplájára kelesztjük.

Közben két sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral.

A megkelt tésztát 6 egyforma darabra osztjuk és mindet gömbölyítjük. Letakarjuk és 15 percig pihenni hagyjuk.

Ezután egy tésztacipót 28 cm átmérőjű körlappá nyújtunk. Vékonyan megkenjük a puha vajjal, majd egyenletesen megszórjuk a máktöltelék negyedével. Befedjük egy másik, ugyanekkorára nyújtott körlappal, azt is megkenjük kevés puha vajjal és arra is ráterítünk egynegyed rész máktölteléket. Ezután egy harmadik, 28 centiméter átmérőjű tésztalapot borítunk rá.

A három rétegű tésztát 8 egyforma cikkre vágjuk.




A háromszögek talpáról egy vékony csíkot levágunk, hogy a tésztánk egyforma legyen.



Ezután a háromszögek sarkait a tészta közepére hajtjuk, a csúcsokat jól lenyomjuk. Most fogunk egy grillpálcát és a visszahajtott tészták közepét alaposan lenyomjuk.






A megformázott mákvirágokat a sütőpapíros tepsire fektetjük.

Ezután a másik három cipót is kinyújtjuk, megtöltjük, cikkekre vágjuk, megformázzuk és tepsire fektetjük.

A háromszögek talpáról leesett tésztát összegyúrjuk, elfelezzük és ceruzavastagságúra sodorjuk. A két szálat összesodorjuk és csigavonalban feltekerjük. Tepsire fektetjük.

A tepsiket letakarjuk és a mákvirágokat kb. 30 perc alatt duplájára kelesztjük.

Ha a két tepsit egymás után sütjük ki, akkor az egyiket kissé hűvösebbre tesszük.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Ha légkeveréssel egyszerre sütjük, akkor 180 fokra.

A megkelt tésztákat a félretett tojással lekenjük, a közepükre teszünk egy-egy teáskanál meggy dzsemet és a tepsit a forró sütőbe toljuk. Kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük.





2023. november 3., péntek

Sütőtökös narancsos csokis csiga

 


Igazi őszi hangulatú péksütemény. Gazdag, krémes, szájban olvadó. Tésztájában sült tök, és ha tök, akkor narancs és fahéj, na meg persze csoki. 

Hozzávalók:

2 dl habtejszín

1 dl friss narancslé

2,5 dkg friss élesztő

15 dkg sülttök

1 tojás

1 tojássárgája

60 g cukor

1 narancs reszelt héja

60 dkg finomliszt

fél tk. só

 

Töltelék:

12 dkg puha vaj

10 dkg barna nádcukor

1 tk. fahéj

1 tk. vanília kivonat

10 dkg kandírozott narancshéj

10 dkg csokoládécsepp (vagy étcsokoládé)

Dagasztógép táljába öntjük a habtejszínt és a narancslevet. Belemorzsoljuk az élesztőt és elkeverjük. Hozzáadjuk a cukrot, a tökpürét, a tojást és a tojássárgáját. Tetejére szitáljuk a lisztet, belereszeljük a narancshéját, végül rászórjuk a sót. A gép alacsony fokozatán dagasztjuk 7-8 percig. Ha a tészta kemény (a tök nedvességtartalmától is függhet) akkor adunk hozzá még 1-2 kanál narancslevet vagy tejet. A gépet magasabb fokozatra kapcsoljuk és még 3-4 percig hagyjuk dolgozni. A puha, de nem ragacsos tésztát tálba tesszük, letakarjuk és szobahőmérsékleten 45-50 perc alatt duplájára kelesztjük.

Amíg a tésztánk kel a puha vajat a barnacukorral, a fahéjjal és a vanília kivonattal krémesre keverjük, majd betesszük a hűtőbe.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk és kb. 60x 50 cm nagyságú téglalap formára nyújtjuk. A cukros, fahéjas vajból dió nagyságú kupacokat teszünk a tésztára, majd egy spatulával egyenletesen elkenjük.

A kandírozott narancsot apróra vágjuk és a csokoládécseppel a tésztára szórjuk. A hosszabb oldalától kezdve feltekerjük, mint a bejglit. Ezután egy éles késsel (vagy például fogselyemmel) 12 egyforma darabra vágjuk.

Sütőpapírral kibélelünk egy 28x22 cm nagyságú tepsit és a csigákat egymás mellé beletesszük. A tepsit egy fóliával letakarjuk és kb. 30-40 perc alatt duplájára kelesztjük.




A sütőt közben 180 fokra előmelegítjük.

A tepsit a forró sütőbe toljuk és a csigákat kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.




Régebbi sütőtökös receptek:

Sütőtökös-mákos csiga


Sütőtökös-narancsos habcsókos kalács





2023. április 29., szombat

Fahéjas kalács thang zong technikával

 



A thang zong technika egy régi ázsiai, pontosabban egy japán módszer. Lényegében egy vizes vagy tejes rántást jelent, amelynek során az egy rész lisztet és négy vagy öt rész folyadékot simára keverjük, majd puding állagúra főzzük. Ennek a rántásnak köszönhetően a tésztánk több folyadékot képes felvenni, ezért az sokkal puhább, foszlósabb lesz és a frissességét másnap is képes megőrizni.

A módszer nagyon egyszerű és nagyon hatásos, mindenképpen érdemes kipróbálni. 


Hozzávalók:

Tejes rántás (thang zong)

100 g tej

25 g liszt

 

Tészta:

320 g finomliszt

30 g tk. búzaliszt

1 dl tej

1 közepes méretű tojás

1 tojássárgája

50 g cukor

40 g vaj

1 mk. só

1 tk. őrölt kardamom

1,5 dkg friss élesztő

 

Krém:

100 g puha vaj

60 g lágy barnacukor

60 g kristálycukor

1 ek. őrölt fahéj

1 tk. instant kávépor

csipet só

 

Először a vizes rántást készítjük el. Egy lábasban elkeverjük a lisztet és a tejet, majd lassú tűzön állandóan kevergetve besűrítjük. Amikor az első buborékok megjelennek, kb. egy perc után, a rántásunk készen van, forralni nem szabad. A kész tejes masszát áttesszük egy tálkába, fóliával lefedjük és teljesen kihűtjük.

A tejbe beleszórunk egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, alaposan elkeverjük és néhány percre félretesszük, amíg az élesztőnk felfut.

Az egész tojást felverjük, és egy evőkanállal félreteszünk belőle a lekenéshez.

Tálba szitáljuk a finomlisztet, hozzáadjuk a teljeskiőrlésű lisztet, a cukrot, a sót és az őrölt kardamomot. Egy spatulával alaposan elkeverjük. A közepébe mélyedést készítünk, ide tesszük a tejes rántást és ide öntjük a tojást, a tojássárgáját és a közben felfutott élesztős tejet. Kézzel vagy géppel dagasztani kezdünk. 4-5 perc után, amikor a tésztánk már összeállt egy gombóccá, több részletben beledolgozzuk a puha vajat. További 6-8 percig dagasztunk, vagy amíg a tésztánk teljesen elválik az edény falától.



A puha, de nem ragacsos tésztát tálba tesszük, egy fóliával letakarjuk, és 50-60 perc alatt szobahőmérsékleten duplájára kelesztjük.

Amíg a tésztánk kel, elkészítjük a krémet. Tálba mérjük a puha vajat, a cukrokat, a fahéjat, a csipet sót és az instant kávéport. Kávé helyett használhatunk kakaóport is. Egy spatulával alaposan elkeverjük. A krémet felhasználásig a hűtőbe tesszük.



Egy 22 x 11 cm nagyságú sütőedényt kibélelünk sütőpapírral, vagy alaposan kivajazzuk és kilisztezzük.

A közben megkelt tésztát finoman lisztezett deszkára borítjuk és 5 mm vastag, téglalap formára nyújtjuk. Nagyjából 25x40 cm nagyságúra.

A kinyújtott tésztára rákenjük a fahéjas krém felét. Előbb kis halmokban tesszük a tésztára, utána egy spatulával vagy kenőkéssel egyenletesen elkenjük. Ezután a rövidebb oldalától kezdve feltekerjük, mint a bejglit.



A tésztarudat 90 fokkal elfordítjuk és egy fóliával letakarjuk. 15-20 percig pihenni hagyjuk.



Ezután ismét kinyújtjuk kb. 5 mm vastagságú téglalap formára. A kinyújtott tészta rövidebb oldala 2-3 centivel legyen kisebb, mint az előkészített sütőedény hossza.

Most rákenjük a maradék krémet, úgy, mint az első alkalommal. Ezután egy pizzavágóval alulról kezdve a tészta közepéig hat egyenlő vastagságú csíkra vágjuk. Azután fentről, az egyben hagyott résztől kezdve a tésztát feltekerjük és egy ügyes mozdulattal az előkészített formába emeljük.



A MIELE sütön kiválasztjuk a 30 perces kelesztő programot és a sütőedényt a sütőbe tesszük. A program végén a tésztát kivesszük és a sütőt átkapcsoljuk alsó-felső sütésre, 180 fokra. Addig a kalácsot lekenjük a félretett tojással.

Ha a sütőnknek nincs kelesztő programja, akkor 30 fokra kell állítani és az aljába egy kisebb edényben melegvizet kell betenni, amit a sütés kezdetekor el kell távolítani.



A fahéjas kalácsot kb. 40 perc alatt szép pirosra sütjük. A tésztát sütés után kb. 10 percig az edényben hagyjuk, majd rácsra csúsztatjuk és kihűtjük. Frissen kínáljuk.









2023. április 9., vasárnap

Mákos krémes


 

Mákimádóként régóta szemeztem már ezzel a sütivel. Mákos krémes vagy Francia mákos krémes néven található meg sok helyen a receptje. Átnéztem jópárat, végül kiválasztottam egyet és nagyjából azt készítettem el. A recept gyűjtőoldalon volt, nem találtam meg, hogy konkrétan kinek a receptje. 

Mézes laphoz:

40 dkg finomliszt

10 dkg porcukor

2 ek méz

10 dkg puha vaj

2 db L -es tojás

1 kávéskanál szódabikarbóna

egy csipet só

Mákos piskótához:

6 db tojás

15 dkg cukor

3 evőkanál víz

0,5 dl napraforgó olaj

15 dkg finomliszt

0,5 tasak sütőpor

15 dkg mák

1 citrom reszelt héja

Krémhez:

3 tojássárgája

2 tasak vaníliás pudingpor

10 dkg kristálycukor

7 dl tej

12 dkg porcukor

25 dkg vaj

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A mézes laphoz átszitálom a lisztet, elvegyítem a cukorral, a szódabikarbónával és egy csipet sóval. A közepébe mélyedést készítek, ide öntöm a tojásokat, a mézet és a puha vajat. Gyors mozdulatokkal közepesen lágy tésztát gyúrok. Elfelezem (pihentetni nem kell) és egymás után 2 lapot sütök egy nagy, kb. 38x30 cm tepsi hátulján, egyenként kb. 8-9 perc alatt.

A lapokat úgy szoktam sütni, hogy a tepsi méretének megfelelő nagyságú sütőpapírokat levágok, azon nyújtom ki a tésztát és emelem a tepsi hátuljára. Amikor kész, rácsra csúsztatom. A kisült lapokkal óvatosan kell bánni, mert törékenyek.

A mákos piskótához eredetileg szemes mákot ír a recept, én kávédarálón kissé átforgattam, megtörtem a szemeket. 

Robotgéppel habosra keverem az egész tojásokat a cukorral, kb 8-10 perc alatt. Ezután hozzáadom a vizet, az olajat, és a citrom reszelt héját. A lisztet, a mákot és a sütőport elkeverjük, majd több részletben óvatosan a tojásos krémbe forgatom. Sütőpapírral kibélelem ugyanazt a tepsit, aminek a hátulján kisütöttem a lapokat és a masszát óvatosan belesimítom. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. A kész piskótát rácsra teszem hűlni.

Amikor kezeletlen héjú citromom (vagy narancs) van és a héjára éppen nincs szükségem, lereszelem és üvegbe töltöm. Szórok rá kristálycukrot, az üvegre ráteszem a tetejét és a hűtőben tartom. Süteményekhez ebből szoktam tenni a tésztába, sokkal aromásabb, mint amikor frissen reszelem bele a citromhéjat. 

A krémhez a tojássárgájákat a kristálycukorral, a tejjel és a pudingporral alaposan elkeverem, majd folytonos kevergetés mellett sűrűre főzöm. A krém tetejére fóliát simítok és teljesen kihűtöm. 

A vajat és a porcukrot egy robotgéppel kihabosítom, azután a kihűlt vaníliás krémet kanalanként hozzáadagolom és simára dolgozom.

A sütemény összeállításához az egyik mézes lapot süteményes tálcára teszem, a vaníliakrém felét rákenem, erre jön a mákos piskóta, majd a krém másik fele. Végül a második mézes lappal befedem. A süteményt fóliával lefedem és másnapig hűvösre teszem. Porcukorral finoman meghintve kínálom. 



Megjegyzés: A krém készülhet 3 pudingból, egy liter tejjel, simán elbírja a sütemény. A porcukor helyett akár csokoládéval is be lehetne vonnia a tetejét. 

Forrás: Receptneked


2023. április 6., csütörtök

Húsvéti nyuszikalács

 



Légy szíves, mondjátok, hogy simán látjátok benne a nyuszit (háttal ül :D ), mert a családom jól szórakozott a kinézetén. Maradjunk annyiban, hogy finom, mondták.

Szerintem nagyon is csinosak, ahol kisgyerekek vannak, igazán jó szórakozás együtt elkészíteni. 

Gazdagon vajas a tésztája. Ha nem a húsvéti sonka mellé szánjuk, akkor tovább ízesíthető, reszelt citrom vagy narancs héjával, vaníliával, mazsolával vagy csokicseppel. Külön-külön, de együtt is.


Hozzávalók:

50 dkg finomliszt

6 dkg cukor

2 dl tej

1 tojás

1 tojássárgája

1 mk. só

2 dkg friss élesztő

8 dkg puha vaj

1-2 ek. szemes mák

Dagasztógép táljába öntjük a langyos tejet, beleszórjuk a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt.

Az egész tojást felverjük, kb. két evőkanállal félreteszünk belőle a lekenéshez, a többit a tálba öntjük, hozzáadjuk a tojássárgáját is. A nedves hozzávalók tetejére szitáljuk a lisztet és rászórjuk a sót.

A géppel alacsony fokozaton dagasztani kezdünk. 4-5 perc után, amikor a tésztánk már szépen összeállt a gépet kikapcsoljuk, a tálat letakarjuk és 10-15 percig pihenni hagyjuk.

A pihentetett tésztát kézzel darabokra tépkedjük (így könnyebben a tésztába dolgozza majd a zsiradékot a gép), hozzáadjuk a vaj felét, a gépet lassú fokozaton elindítjuk. Amikor a vaj a tésztába simul, a maradék vajat is több részletben a tésztához adjuk. 

Amikor a puha, de nem ragacsos tésztánk elválik az edény falától, a felülete szép sima és fényes, kelesztőtálba tesszük. Letakarjuk és kb. 30-35 percig kelni hagyjuk. Ezután óvatosan átgyúrjuk, majd ismét letakarjuk és még 15 -20 percig pihentetjük.




A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és 9 egyforma darabra vágjuk. Mindet gömbölyítjük, majd letakarjuk és 15 percig pihenni hagyjuk.




Közben egy nagy sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral.

A megkelt kis cipókat a tenyerünkkel kilapogatjuk, először fentről, majd lentről a közepéig visszahajtjuk, majd ismét tekerünk rajta egyet, azután mindből 20-22 cm hosszú rudat sodrunk.



A végükből levágunk egy-egy kisebb dió nagyságú darabot (kb. 20 gramm), és ezekből golyókat formázunk. Félretesszük.

Belisztezzük a tenyerünket és a rudakat tovább nyújtjuk, kb. 38-40 cm hosszúságúra.

Tálba szórjuk a mákot. A félretett tojáshoz egy evőkanál tejet öntünk, elkeverjük.

Fogunk egy tésztagolyót, belemártjuk a tojásba, majd a mákba. Letesszük a mákos felével felfelé egy tésztarúd közepéhez. 



A golyó fölött a rudakat kétszer megtekerjük, a végeiket, a nyuszi füleit, pedig csinosan elhajlítjuk. A fonatokat a sütőpapíros tepsire fektetjük. A tepsit letakarjuk és a kalácsokat 30 percig kelni hagyjuk.





A sütőt közben előmelegítjük 180 fokra.

A megkelt tésztákat a maradék felvert tojással lekenjük, majd a tepsit a forró sütőbe toljuk. Kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük. A pirosra sült kalácsokat rácsra szedjük hűlni.

Frissen kínáljuk.





2023. március 28., kedd

Medvehagymás-túrós párna

 


Én igazából nem vagyok nagy medvehagyma rajongó, de szezonjában azért készítek belőle néhány péksütit. A túróval szerintem remek párost alkotnak. Pogácsában már bizonyított, most ebbe a gyors, réteges tésztába is remekül illett. Túró helyett még ordával is el tudnám képzelni. Ha pedig nincs macihagyma szezon, vagy nagyon nem szereti valaki, kaporra le lehet cserélni.

Hozzávalók:

2 dl tej

13 dkg görögjoghurt

10 g porélesztő (vagy 2,5 dkg friss)

1 tojás

5 dkg puha vaj

1 ek. cukor

60 dkg finomliszt

2 tk. só

12 dkg puha vaj

 

Töltelék:

0,5 kg túró

2 ek. étkezési keményítő vagy búzadara

1 tk. só

frissen őrölt bors

kis csokor medvehagyma

1 ek. hagymavirágmag (vagy szezámmag)




A tojást felverjük.

Dagasztógép táljába öntjük a tejet, a joghurtot, a felvert tojás felét, majd beleszórjuk a cukrot és az élesztőport (vagy a friss élesztőt). Alaposan elkeverjük és 10 percig pihenni hagyjuk, amíg az élesztőnk életre kel.

Ezután rászitáljuk a lisztet és a sót. Alacsony fokozaton 7-8 percig dagasztjuk a tésztát, majd hozzáadjuk az 5 dkg puha vajat és további 6-8 percig dagasztunk, félidőben magasabb fokozatra kapcsolhatjuk a gépet. A tésztát kivesszük a tálból, a munkapulton gömbölyűre húzzuk. Akkor jó a tésztánk állaga, kissé puha, de nem ragacsos. Egy tálat vékonyan kikenünk vajjal vagy olajjal, a tésztát beletesszük és egy fóliával letakarjuk. 45-50 perc alatt duplájára kelesztjük.




Amikor a tésztánk megkelt, lisztezett felületre borítjuk és 2 egyforma darabra vágjuk. A kezünkkel mindkét darabot kilapogatjuk, majd cipót formázunk belőlük. Egy fóliával letakarjuk és 15-20 percig pihentetjük.




Liszttel meghintjük a munkapultot, a közepére helyezzük az egyik pihentetett cipót és az ökölbe hajlított kezünkkel négyzet formára nyomkodjuk. (így könnyebb lesz majd a szabályos formát megtartani nyújtáskor)



Ezután nyújtófával folytatjuk a munkát, a tésztát kb. 50x50 cm nagyságú négyzet formára nyújtjuk. A tésztát vékonyan megkenjük a puha, szobahőmérsékletű vajjal, majd három rétegbe hajtjuk, mint a levélpapírt. Az így kapott tésztacsíkot is megvajazzuk, azután megint három rétegbe hajtjuk. Fóliával letakarjuk és 20 percre félretesszük.

A másik tésztával ugyanígy járunk el.




Amíg a tészták pihennek a túrót tálba tesszük, villával áttörjük. Hozzáadjuk az étkezési keményítőt vagy búzadarát, a sót és tekerünk rá borsot. Ha bolti, szárazabb túrót használunk, akkor egy evőkanál tejföllel lazíthatjuk. A medvehagymát finomra aprítjuk és a túróhoz keverjük.




Sütőpapírral kibélelünk 2 nagy tepsit.

Az egyik hajtogatott, pihentetett tésztát lisztezett felületen kb. 35 x 50 cm nagyságú téglalap formára nyújtjuk. Egyenletesen rákenjük a medvehagymás túró felét, majd a tésztát feltekerjük, mint a bejglit. Ezután a tekercset egy éles késsel 8 egyforma darabra vágjuk.




 A kezünkkel mindet kissé ellapítjuk, azután a sütőpapíros tepsire fektetjük. Egy fóliával letakarjuk és 30 percig pihenni hagyjuk.

Közben a másik tésztát is ugyanígy kinyújtjuk, megkenjük a maradék túróval, feltekerjük, darabokra vágjuk és sütőpapíros tepsire fektetjük.

A MIELE sütőt 190 fokra, alsó-felső sütésre előmelegítjük.


A megkelt tekercseket lekenjük a félretett tojással és megszórjuk a hagymavirágmaggal vagy szezámmaggal. A tepsiket egymás után a sütőbe toljuk és a péksüteményeket kb. 30 perc alatt szép pirosra sütjük.

A túrós-medvehagymás párnákat rácsra szedjük hűlni. Frissen kínáljuk.



Tipp: medvehagyma helyett kaporral is készíthetjük.