Cseresznyés focaccia és Blogkóstoló

Érik a ropogós cseresznye.....így aztán tegnap vacsorára cseresznyés focaccia-t (lepényt) sütöttem. Ó, de jó volt! Tolták a fiúk befelé rendesen.
Egyszerű kenyértészta, ropogós cseresznye, kevés cukor és mandula és pici rozmaring...
Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 1,5 dl tej
• 1,5 dl víz
• 2 tk. só
• 3 ek. olaj
• 1 tk. cukor
• 2 dkg friss élesztő

tetejére:

• 50 dkg cseresznye
• 3-4 ek. citrusos olívaolaj
• kis ág rozmaring
• 3-4 ek. barnacukor
• 3-4 ek. mandula

Először összeállítottam a kenyértésztát, és hagytam duplájára kelni.

Míg kelt kimagoztam a cseresznyét.

A legnagyobb sütőlemezt kibéleltem sütőpapírral, a megkelt tésztát beleterítettem. Az ujjammal mélyedéseket nyomkodtam bele és meglocsoltam citromos olívaolajjal. megszórtam finomra vágott rozmaringgal.

Rászórtam a cseresznyét, meghintettem a cukorral és a mandulával. Addig hagytam ismét kelni, míg 180 fokra felmelegedett a sütő.

30 perc alatt sül szép ropogósra.

A citromos olívaolajat, amit a lepényhez használtam a Blogkóstolón kaptam egy kedves olvasómtól. Köszönöm neki itt is:)
A Blogkóstolón, ami számomra izgalmasan indult. Pénteken délután értem oda az úgy nevezett háttérkonyhába.  Még pár bloggertársam ott volt, néhányan feszülten, néhányan kisimultan... attól függően, hogy álltak az előkészületekkel. Rövid örömködés után neki kezdtem az  öregtészta dagasztásának. A profi dagasztógép láttán majd körtáncot jártam, de korai volt az öröm. Volt némi kavarodás a liszt körül is, de azt igen gyorsan sikerült orvosolni, a séf úrnak köszönhetően. Az óriási dagasztógép üstjébe öntöttem a 10 kiló lisztet, az élesztőt. Bekapcsoltuk a gépet és meg se moccant. Az egyik, idegileg már nem épp toppon lévő szakács kicsit megrugdosta, de semmi. Én megsimogattam, biztosítottam róla, hogy nagyon fogom szeretni, ha végre nem szabotálja a munkát, semmi... "Dezsavű" érzésem volt. A dagasztógép tavaly is megijedt tőlem....
Nem volt mit tenni, kézzel kellett dagasztani. Közben a rugdosós szakáccsal is megvívtam a harcomat, szerinte nem jó amit csinálok, a kovászt nem így kell... (a végén azért jó hangulatban váltunk el).
 Elkezdtem az üstben összegyúrni a tésztát, talán mondanom sem kell a konyhán minimum 40 fok volt. Amikor végre egy nagy massza lett kiöntöttük egy deszkafelületre, ott folytattam. Végül levágtam egy nagy darabot belőle és odacsaptam az asztalhoz. Nem egyszer, nem kétszer, talán százszor is, teljes erőből, minden dühömet beleadva. Nagy tetszést váltott ki a jelenlévőkből, Horasz beállt segíteni, ezután ketten ütemre csapkodtuk , így egész gyorsan készen lettünk. A fáradságot a szomszédos kínai étteremben oldottuk egy pohár sörrel.

Másnap én kezdtem a legkorábban, hatra mentem a Millenáris parkba. Épp akkor ért oda a hűtőkocsi is, amivel hozták az alapanyagokat, kellékeket. Gyorsan összeszedtem ami az enyém, elrendeztem a munkapulton, hogy semmi se maradjon ki, addigra beállították az új dagasztógépet, ami csak a második adag dagasztása után állt le, de egy gyors villanyszerelőnek köszönhetően ismét dolgozni kezdett, pont még mielőtt sokkot kaphattam volna. Közben megérkeztek a szakács tanulók is, akiket segítségül kaptunk. Le a kalappal előttük. Nagyon lelkesek, segítőkészek voltak. Remélem, a tanáruk nem felejti el a külön dicséretet kiosztani nekik, nagyon megérdemelték!
Hihetetlenül gyorsan haladtam, úgy hogy rövid idő után elmúlt a félelmem. A dagasztógéppel egyszerre 4 kiló lisztet dolgoztam fel, a kelesztéshez volt elegendő helyem, és végül egy hatalmas profi sütő állt rendelkezésemre, amibe talán 12 tepsit is betehettem volna egyszerre.( Tavaly volt a kis kemencém, amiben egyszerre egy tepsi fért el és volt egy sokkal kisebb sütő, amin osztoznunk kellett.) Jól ment a munka. Egy tepsi bucit azért sikerült szegény Lorien tésztájára ejtenem. Épp betette legalulra sülni, én meg legfelülről húztam ki a tepsit, de a bucik akkorára dagadtak, hogy a rács lehúzta őket...szegény, majdnem összeomlott a látványtól, én meg a lelkiismeret furdalástól.
Néhány óra múlva mindenhol a bucik sorakoztak. Jöhettek a vendégek.

fotó Dining Guide

Érdekes volt, hogy míg tavaly a helyszínnek és az elrendezésnek köszönhetően mi bloggerek egymástól kicsit elzárva voltunk, addig az idén a közös pult mögött egész jó kis csapattá kovácsolódtunk, végig kóstoltuk egymás főztjét, ötleteltünk, nevetgéltünk, jól éreztük magunkat. Ugyanakkor tavaly a vendégek kerültek ilyen közel hozzánk...
Tavaly olyan volt, mintha egy hatalmas házibulin főztünk volna, az idén inkább a profi háttér volt a meghatározó. Egy biztos, hogy mind a tízen kitettünk magunkért, mindenki beleadott mindent, bízom benne, hogy nem okoztunk csalódást.

Fotó Dining Guide

Fotó Dining Guide