Oldalak

2010. május 6., csütörtök

Morzsasüti

Természetesen még mindig eper és rebarbara a főszereplő. Annyira jó ez a süti, a héten már háromszor készítettem, de legszívesebben most is nekiállnék. Tegnap este a vendégünknél is nagy sikert aratott. Pillanatok alatt összeállítható, ezer módon variálható ez az angol édesség, eredeti nevén crumble.
Szeretem ilyen egy személyes kis adagokban készíteni, de természetesen egy nagyobb tálban is készíthető. Nekem langyosan a legjobb, nyáron egy gombóc vanília fagyival.
A tálkákat szinte teljesen telerakom gyümölccsel, most egyenlő mennyiségű eper és rebarbara került bele falatnyi darabokra vágva. Cukor helyett ha van itthon, habcukrot szoktam tenni a gyümölcs közé. A gyümölcs édességétől függ mennyit, ezekbe 2-2 habcukrot tettem. Mivel az eper és a rebarbara sok levet enged, szeretem kicsit besűríteni. Ehhez meghintem egy-egy mokkáskanál vanília pudinggal. Aki most a szívéhez kapott az elhagyhatja, vagy étkezési keményítőt, esetleg őrölt mandulát is használhat helyette. Tetejét megszórom a morzsával, majd 180 fokra előmelegített sütőben, az alsó rácson, kb. 20-25 perc alatt ropogósra sütöm. 
Morzsa:
  • 25 dkg finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 12 dkg hideg vaj felkockázva
  • 2 ek. barnacukor
  • csipet só
  • 1 tojás sárgája
  • 1 ek. joghurt
  • ha szükséges 1 ek. víz
  • 2-3 ek. szeletelt mandula

Ha van késes robotgép, akkor nagyon egyszerű, a lisztet, sütőport és a vajat belekészítem, pár másodperc alatt morzsásra keverem. Hozzáadom a többi hozzávalót a víz és a szeletelt mandula kivételével és ismét elindítom néhány másodpercre a gépet. A vizet csak akkor adom hozzá, ha a tészta nagyon száraz maradt. Akkor jó, ha nagyobb morzsákból áll. A mandulát csak a végén keverem hozzá egy villával.
A jó morzsa könnyű,omlós, teteje ropogós, emlékeztet a linzerre miután kisült, nem pedig egy ragacsos, nehéz massza a gyümölcs tetején.
Ha nincs késes robotgép, akkor a sütőport, sót elkeverem a liszttel, majd az ujjam hegyével gyorsan belemorzsolom a vajat. Ezután egy villával keverem bele a többi hozzávalót.
A hat kis tálkához ennek a mennyiségnek a fele elég, a másik felét bezacskóztam és a fagyasztóba tettem. Így legközelebb csak a gyümölcsöket kell a tálkákba szórni.
                                     

11 megjegyzés:

  1. Hát ez ismét egy jócskán magakellető étek :))
    Jól értem, hogy az aljára nem kell morzsa, csak a tetejére?

    VálaszTörlés
  2. Dehogy a szívünkhöz kapunk: a szánkhoz! :-)

    Eper és rebarbara - sóhaj, sóhaj!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Macsek! :) Igen, jól érted, csak a tetejére kell morzsa:)
    Viki! :))

    VálaszTörlés
  4. Ez a rebarbara kísért engem. Még a Vásárcsarnokban sem kaptam tegnap.... hol lehet ilyet beszerezni, melyik piacon? Nekem van a kertben de azon még nincs elég levél : (
    Biztos nagyon finom lehet ez a süti : )))

    VálaszTörlés
  5. Húúú, Te vagy az én Emberem/Asszonyom/ :)))
    Jó kis rebarbarás-epres könnyű süti..
    Köszi !

    VálaszTörlés
  6. Szia Limara,

    Ma kipróbáltam, nagyon finom lett. Igy elsőre kicsit kinlódtam a crumble-lel, nem tudtam hogy milyen vastagon kellene rászórni a tetejére, kicsit hiányoltam a segitő fázisképeidet! Rebarbarát is csak egyszer készitettem előtte és az előkészitésében sem voltam biztos, megpucolni vagy sem? Végül vékonyan lepucoltam, biztos ami biztos.
    És az egésznek a végére kiderült hogy tényleg pofon egyszerü ez a desszert és kár volt aggódnom. Isteni lett! Köszi.

    VálaszTörlés
  7. Szia, csak hogy pontosítsunk. Ez a recept a cobbler. A morzsasüti az a crumble, csak liszt, vaj és kevés cukor morzsaléka. Mindez persze nem vonja kétségbe, hogy amit leírtál az isteni. Lidi

    VálaszTörlés
  8. Én a rebarbara alá egy narancs kifacsart levét öntöm, és úgy is nagyon finom (eper nélkül).
    A morzsa pedig csak liszt-vaj-cukor, illetve egy kis gyömbér.
    Vaníliasodóval, mindig siker :-)

    VálaszTörlés
  9. még sosem használtam rebarbarát, néztem képeket, gondolom a szárát kell belevágni, ugye?
    a tálkák milyen átmérőjűek?
    vagy csinálhatom egy nagyban is?
    köszi

    VálaszTörlés
  10. Igen, csak a szárát. A levele mérgező... ezek kicsi szuflétálkák, de persze készítheted egy nagyobban is:)

    VálaszTörlés