Oldalak

2009. április 19., vasárnap

Medvehagymás túróval töltött pulykamell

Reggel muszáj volt korán kelnem, ki akartam menni a piacra is, de az ebédnek is készen kell lennie fél tizenkettőre, különben másodpercenként kérdezik, mikor lesz már kész. leves maradt előzőnapról, ami most jól jött. Gyorsan felszeleteltem a pulykamellet, tejbe áztattam és már tekertem is. Vettem friss házitúrót, volt már gyenge újrépa, gyökér, azokból is jól bevásároltam. Az ötszáz forintos újkrumplit még hagytam...
Maradt még egy adag medvehagyma, ami sűrgős felhasználás után kiabált, így ma lett belőle töltelék a husiba, a maradékból pedig most sül a pogácsa. Mennyei az illata....
A húst lecsepegtettem, kivertem, majd sóval, borssal fűszereztem. Szeletenként egy-egy kanál túrót vettem, amibe apróra vágott medvehagymát, csipet sót, őrőltborsot kevertem. Minden húsra tettem az ízes töltelékből, majd félbehajtottam. Szokásos liszt, tojás, zsemlemorzsa panír következett, majd bő, forró olajban kisütöttem. Kisebbik gyermekem petrezselymes burgonyát és uborkasalátát kért mellé.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Látom medvehagyma dömping van nálad is.
    Most, hogy sok salátát fogyasztunk, mindegyikre teszek.

    VálaszTörlés