Oldalak

2009. április 28., kedd

Derelye

Pénteken előállt a kisfiam a nagy ötlettel, hogy szombaton palacsinta, vasárnap derelye legyen az ebéd. Na igen, ha rajta múlna, akkor még talán a pizza, hamburger és társai kerülnének terítékre, néha egy kis rántotthús. Rövid vita és pukkadás után sikerült megegyeznünk, hogy szombaton egyik, következő szombaton másik lesz az ebéd, a derelyét választotta elsőnek.
Derelye is ritkán volt eddig, akkor is szégyenszemre mirelit. Igazi, gyúrt derelyét gyerekkoromban ettem utoljára, anyukám mindig saját maga készítette.Most úgy döntöttem, itt az idő életem első gyúrttésztáját megcsinálni és a két éve kapott tésztamasinámat felavatni. Bár ráment az egész délelőttöm, az eredmény kárpotólt, mirelit soha többet.
Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 50 dkg liszt
  • víz
Töltelék:
  • 25 dkg túró
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tojás
  • ízlés szerint cukor
  • szílvalekvár
  • zsemlemorzsa
Tojásokat kicsit felvertem, majd hozzáöntöttem a lisztet és annyi vizet, amivel kemény tésztát tudtam gyúrni. Letakartam, rövid ideig pihentettem, majd a tésztagéppel szép vékony csíkokra nyújtottam. A túrót kikevertem a cukorral, citromhéjjal, tojással, kis halmokat tettem a tésztára, szélét körben levizeztem, majd egy másik csíkkal befedtem. Derelyevágóval feldaraboltam, a széleit jól összenyomkodtam. Miután elfogyott a túró, saját készítésű kemény szílvalekvárral töltöttem a többit. Lobogó forró vízben főztem őket 13-14 percig, majd pirított zsemlemorzsába forgattam. Fahéjas porcukorral tálaltam.

10 megjegyzés:

  1. Tudatlanságomról teszek tanúbizonyságot,de azért megkérdezem: milyen szerkezet ez a tésztagép?tésztagép nélkül nyújtófával nem lehet elkészíteni a derelyét? mert nagyon finomnak tűnik a kép alapján és kedvet kaptam egy fél adag elkészítéséhez (a te mennyiséged ugye egy 4-5 fős háztartásra van megadva ugye?)...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta Limara! Nekem is van masinám,de apukám megtanított olyan szép kerek "terítőt" nyújtani,és én úgy szoktam azóta.Felére váltakozva ráteszem a tölteléket,a másik felét ráhajtom,a közöket lenyomom sodrófával,és utána cikkezem.Nagy kedvenc nálunk is!:))

    VálaszTörlés
  3. Kedves Limara! Olyan gyonyoru dolgokat keszitsz! Ez is nagyon jol nez ki! Mar hetek ota tervezem a kesziteset, de idohiany miatt folyton halogatom. Viszont most, hogy meglattam nalad, valszeg hetvegen elkeszitem! Koszi!

    VálaszTörlés
  4. De rég ettem én is!! :) Pedig nagyon szeretem

    VálaszTörlés
  5. húúúúúú, ez aztán nem semmi... két éve megpróbáltam és valóban egy délelőttös munka, de megérte.

    VálaszTörlés
  6. Timcsi! De, természetesen lehet, talán gyorsabb is. Igen, én 4 személyre főzök, de ebből maradt bőven vacsorára is! :))


    Igen, megérte vele bajlódni, mert a gyermekem ma kérdezte, hogy nem maradt derelye? De kár... :)))

    VálaszTörlés
  7. Kedves Limara!

    Én a dereglyét az alábbi módon készitem : 3 db főtt burgonya reszelve , 50 dkg finomliszt, 1 tojás,1evőkanál zsir , csipet só . próbáld ki . Gizus. ho

    VálaszTörlés
  8. Kedves Limara!

    Az lenne a kérdésem, h a tésztagép hányas fokozatát használtad a derelyéhez?

    Köszönöm,
    Veronika

    VálaszTörlés
  9. Hát, fogalmam sincs, addig szoktam visszavenni, míg elég vékonynak találom....előbányásztam a gépet, szerintem a 7-es, 8-as fokozat lehet...

    VálaszTörlés
  10. DZS: nagymamám sokat csinál. egyszer nem zsemlemorzsázta, hanem tejföllel összekeverte, és sütőben összesütötte. azóta csak így esszük.

    VálaszTörlés