Oldalak

2013. június 22., szombat

Kukoricapelyhes kenyér

















Nagyon sokan megkeresnek, hogy azt a békebeli kukoricás kenyeret próbáljam itthon elkészíteni, amit annak idején lehetett kapni a boltokban. Emlékszem én is, könnyű, lágy, enyhén sárgás bélzetű, vékony, ropogós héjú kenyér volt, nagyon hasonlított a szintén közkedvelt zsúrkenyérre. Gyanítom, hogy a receptje is egészen hasonló volt, csak kukoricapehellyel dúsítva. Igen, szinte biztos, hogy nem kukoricalisztet használtak, mert az elnehezíti, rágóssá teszi a kenyeret. A pillepehely viszont nem, persze, ha nem esünk vele túlzásba.
A pillepehely hasonló a burgonyapehelyhez kinézetre és állagra is. Bio vagy reform boltokban lehet kapni, nem nehéz beszerezni.
A pehely mellé tettem egy kevés kukoricalisztet is, hogy a színe szebb, sárgásabb legyen. Az első gondolatom az volt, hogy jénaiban sütöm, de végül a kelesztő kosaras, szabadon álló sütést választottam. Nagyon szeretem a MIELE sütő gőzös funkcióját, mióta meg van, gyakrabban sütöm így a kenyereket, mint lefedve.
Hozzávalók:
  • 45 dkg kenyérliszt
  • 3 dkg kukorica pillepehely
  • 2 dkg kukoricaliszt
  • 1,5 tk. só
  • 2 ek. olaj
  • 2,5 dl víz
  • 2 ek. joghurt
  • 20 dkg öregtészta
  • 1 dkg élesztő

Kevés joghurtot használtam, mert a kukorica keménysége nekem megkívánta a tejterméket. persze lehet csak vízzel is készíteni, vagy a joghurt helyett fél dl tejet adni a tésztához.
Szokásos módon a kenyérsütőgép üstjébe készítettem az összes hozzávalót.
Ebben a 40 fokos kánikulában különösen fontos, hogy hideg hozzávalókkal dolgozzunk, és ha gépet használunk dagasztásra, akkor azt mindenképpen nyitott tetővel tegyük.
Figyeljük a tésztát, ebben a melegben könnyebben lágyulhat, ha szükséges nyugodtan adjunk hozzá még 1-2 ek. lisztet.
Én a 20 perces dagasztást nem is engedtem most végig menni, 15 perc után kikapcsoltam a gépet és még kézzel átgyúrtam kicsit.
Kiolajozott kelesztőtálba tettem a tésztát, lefedtem egy fóliával és 30-40 percre betettem a hűtőbe. Normális időjárási körülmények között persze nyugodtan maradhat a konyhapulton 30 percig.
Ezután óvatosan egy lisztezett felületre borítottam és alaposan visszagyúrtam a tésztát. Letakartam a tállal és 10-15 percig hagytam pihenni, hogy a sikérszálak ismét nyújthatóvá váljanak.
Következett a formázás. vekni helyett hosszúkásra formáztam és fejjel lefelé egy kelesztőkosárba tettem, amit előzőleg megszórtam kukoricaliszttel. Letakartam egy fóliával és ismét a hűtőbe tettem kelni. 45 perc alatt kelt meg, ezután kivettem és hagytam, hogy átvegye a szobahőt míg a sütő felmelegszik.
A sütővel együtt a tepsit is melegítettem, amire végül ráfordítottam a tésztát, persze előzőleg egy sütőpapírt borítottam rá. A tésztát pengével bevagdostam, majd a tepsit a sütőbe toltam.
Elindítottam a gőzös sütést. 40 perc alatt sült pirosra, ropogósra.

Végül rácsra tettem hűlni. Gyönyörűen beszélgetett….


3 megjegyzés:

  1. nagyon szép ! miért van az, de csak most az utolsó 3 kenyérnél, hogy a közepe majdnem h. nyers, pedig csak 1kg -os, és 150fokon sütöm. eddig nem volt ilyen.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :)
    Azért, mert 150 fokon sütöd. legalább 230 fok kell neki, ha fedett edényben készíted, maradhat ez a hőfok, ha fedetlenül, akkor 20 perc után vissza kell venni 200 fokra....

    VálaszTörlés