Oldalak

2012. szeptember 17., hétfő

Segítsüti - Mákkrémes teasütemény



Ismét itt a Segítsüti, az egy tepsi segítség. Talán mondanom sem kell, hogy mekkora izgalommal és szeretettel készültünk mi bloggerek, mindannyian szívügyünknek tekintjük ezt a jótékonysági akciót, felemelő érzés részese lenni. Hiszen egy-egy tepsi süteménnyel beteg vagy sérült kisgyermekeken segíthetünk, ami a legszebb dolog a világon. 
Az idén még többen veszünk részt az akcióban, most 30 blogger készült az árverésre. 
A licitálás ma kezdődik és szeptember 20-án, csütörtökön, 16 órakor ér véget. A befolyt összegből az Őrzők Közhasznú Alapítvány segítségével a SOTE Tűzoltó Utcai Gyermekklinikáján kezelt daganatos vagy leukémiás gyermekek számára felújítandó Intenzív Osztályára szeretnénk egy speciális intenzív gyermekágyat vásárolni a befolyt támogatási összegből. 
A kikiáltási ár most is ezer forint süteményenként. A liciteket a Segítsüti Sütiárverés menüpontja alatt lehet megtenni. A részletekről bővebben itt lehet olvasni.

Én most egy mákkrémes teasüteménnyel készültem, amihez megint a szív formát választottam (bár más kivitelben), hátha akkora szerencsét hoz, mint az első alkalommal, amire ha visszagondolok még most is elszorul a szívem a boldogságtól!  
A süteményt teszteltem a családon és a barátokon, egyértelműen tetszést aratott.

Mákkrém hozzávalói:
·         1 dl szilvabor ( Kontyos szilvabor)
·         15 dkg aszalt szilva

Én a makói Kontyos szilvabort használtam, de helyette használhatunk más vörösbort vagy meggybort is, vagy alkohol helyett gyümölcsteát. 
A szilvát lábosba tesszük, felöntjük a borral és felforraljuk. Félretesszük hűlni.

·         1 dl víz
·         2 ek. cukor
·         2 ek. méz
·         1 citrom reszelt héja
·         fél citrom leve
·         25 dkg darált mák
·         1 tk. fahéj

·         2 nagy tojásfehérje
·         2 ek. cukor

Egy edénybe mérjük a vizet, és a cukrot, felforraljuk. Hozzáadjuk a mákot, a mézet, a citrom levét és héját, valamint a fahéjat. Jól elkeverjük, elzárjuk alatta a lángot és kihűtjük.
A megpuhult és kihűlt aszaltszilvát az alatta maradt borral pürésítjük, majd a mákhoz keverjük.
Elkészítjük a tésztát.

Hozzávalók:

·         50 dkg finomliszt
·         25 dkg vaj
·         fél dl tej
·         2 dkg friss élesztő
·         egy teáskanál só
·         csipet cukor
·         2 tojás sárgája
·         kb. 2 ek. tejföl

A cukrot beleszórjuk a tejbe, belemorzsoljuk az élesztőt és elkeverjük. Futtatni nem kell.
A lisztbe keverjük a sót, majd elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk az élesztős tejet, a tojások sárgáját és annyi tejfölt, amivel összeállíthatjuk a tésztát.
Négy egyforma cipó vágjuk és letakarva kb. 15 percig pihentetjük.
Míg pihen, a mákkrémhez felverjük a tojások fehérjét, ha már könnyű, habos, hozzáadjuk a cukrot és kemény, fényes habot készítünk belőle. Óvatosan a mákkrémbe forgatjuk.

A pihentetett tésztából kb. 20 g-os gombócokat készítünk, azaz egy kis cipót 12 darabba vágunk. Egyesével vékony, ovális lapokat nyújtunk belőlük. Megkenjük mákkrémmel, majd feltekerjük. Egy éles késsel hosszában kettévágjuk úgy, hogy az utolsó kb. fél cm egyben maradjon. A két szárát a közepéig feltekerjük.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk őket, egymáshoz nem túl közel és 180 fokos sütőben 12-13 perc alatt halványpirosra sütjük. Még melegen meghintjük porcukorral.

Kérem, aki teheti ossza meg, vigye hírét az akciónak, hogy minél többekhez eljuthasson!























10 megjegyzés:

  1. Mindig tartogatsz meglepetést, csodásan néznek ki!

    VálaszTörlés
  2. Kívánom, hogy ez a süti is hasonló sikereket érjen el, mint a tavalyi! Nagyon szép! A szív forma pedig mindent elárul :)
    Egy gyerekápoló

    VálaszTörlés
  3. nem értem a formázást
    "Megkenjük mákkrémmel, majd feltekerjük. Egy éles késsel hosszában kettévágjuk úgy, hogy az utolsó kb. fél cm egyben maradjon. A két szárát a közepéig feltekerjük"
    megkenjük-feltekerjük-elvágjuk-feltekerjük?
    leírnád még egyszer?
    köszönöm

    VálaszTörlés
  4. Jutka, Szilvi! Köszönöm szépen! :)

    Gubo Mak! pedig így van. Kinyújtod a tésztát, amit megkensz krémmel, majd feltekered, mint a bejglit. Ekkor kapsz egy mondjuk szivar formát. Azt fogod és egy éles késsel kettévágod, de úgy, hogy a vége egyben maradjon. A két fél szárat pedig feltekered a közepéig. Itt találsz róla részletes fázisképet:
    http://limarapeksege.blogspot.hu/2012/02/kokuszos-es-diokremes-kelt-szivek.html

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek,remélem megtalálják a méltó helyüket. Csabi már lehet,hogy lesben áll!:))

    VálaszTörlés
  6. Olyan, mintha gyerekkéz rajzolta szívek lennének... :)
    Ezt is meg fogom sütni, ahogy már sok mindent tőled, Limara! Szorítok, hogy ismét te legyél a győztes :)

    VálaszTörlés
  7. Írtam egy bejegyzést én is rólad utólagos engedelmeddel, hátha olvassa valaki és kedve támad licitálni. Nagyon szépek a szivecskék, biztos finom is! puszi Edit

    VálaszTörlés
  8. Ismét nagyon szépet és finomat sikerült alkotnod! Sok sikert kívánok a licitekhez! ♥

    VálaszTörlés