Oldalak

2012. április 14., szombat

Medvehagymás-fenyőmagos bagett


Még tart a medvehagyma szezon és még az idén nem hoztam egyetlen receptet sem vele. Mondjuk nem is nagyon törtem a fejem új és újabb medvehagymás ételeken, főként a régebbieket főztem. Krémlevest hetente eszünk például. Az elmúlt napokban viszont annyi helyről kaptam egy-egy csokorral, hogy ma úgy döntöttem, medvehagymás kenyeret fogok sütni. Amikor azonban a kicsi meghallotta, kijelentette, hogy na ő köszöni, de nem kér. Így a kenyérből bagettek lettek, és csak a fele kapott az illatos növényből némi fenyőmaggal párosítva.
A receptet viszont egész mennyiségre írom.

Hozzávalók az előtésztához:

  • 200 g BL 80 liszt
  • 4 g friss élesztő
  • 130 g víz
Előző este elkeverem és letakarva a konyhapulton hagyom.

Kenyértészta:
  • az összes előtészta (vagy 250 g öregtészta)
  • 2 tk. só
  • 3 ek. olaj
  • 2 ek. burg.pehely (elhagyható)
  • 50 dkg BL 80 kenyérliszt
  • 3 dl víz
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1 csokor medvehagyma
  • 3-4 ek. fenyőmag
Az összes hozzávalót (a medvehagyma és a fenyőmag kivételével) a kenyérsütőgép üstjébe mértem. Bedagasztottam a tésztát, majd egy kelesztőtálba tettem kelni 30 percre.
Ezalatt felaprítottam a medvehagymát.
Miután letelt a fél óra a tésztát enyhén lisztezett felületre borítottam és rászórtam a felaprított hagymát és a fenyőmagot. 

Inkább csak hajtogatva, mint dagasztva a tésztába dolgoztam. Végül négy részre osztottam és gömbölyítettem őket.


Letakartam és 10-15 percig hagytam pihenni. Ezután megfordítottam a gombócokat, kissé ellapogattam, majd feltekertem, szorosan lenyomva minden tekerés után, végül a tepsi méretének megfelelő hosszúságúra sodortam őket. Majd a két végét ellentétes irányban megcsavartam. 
Egy nagy abroszt több rétegbe hajtottam, beliszteztem és a tésztát egymás mellé ráfektettem úgy, hogy két tészta közé felhúztam egy kis ruhát. Letakartam és újrakelesztettem. 30 perc elég volt nekik.


Ezalatt a sütőt előmelegítettem 230 fokra. Az utolsó két percre a tepsit is betettem átforrósodni.
Egy vastagabb, műanyag tányéralátétet használok a bagettek átemeléséhez. A ruháról óvatosan átgörgetem az alátétre, majd azzal teszem a forró tepsire, amit először egy sütőpapírral beborítok. Egyszerre két bagettet sütök ki. A sütő aljába vizet löttyintek, de helyette pár db jégkocka is megteszi, vagy esetleg ezek helyett a sütés első 5-7 percében gyakran be kell permetezni egy virágpermetezővel a sütőtérbe.
16-18 perc alatt sülnek meg.


19 megjegyzés:

  1. Juj, de szép!!!! Épp azon gondolkodtam, hogy kimegyek a kertbe, és learatom a szép kis medvehagyma levélkéim.... de már lesz célja a munkámnak!!! Köszi.. Nagyon jól néz ki, igyekszem, hogy az enyém is hasonlítson majd egy kicsit hozzá!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Húú, de jó neked! Mi 6 éve telepítettünk medve hagymát több helyre is de még mindig nem szaporodott el annyira, hogy ki tudjam élni a medvehagyma iránti rajongásomat. Az én ismerőseim nem igazán hordják hozzám csokorszám a medvehagymát. Bár ennek az lehet az oka, hogy csak annyi van a környéken amennyit mi telepítettünk :). Azzal együtt amennyit csak tudunk felhasználunk belőle, teszem én is levesbe, mártogatósba, kiflibe...sok-sok receptedet megcsináltam már, sose csalódtam. Köszi!

    Eszter'

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusan néz ki. Megpróbálom de újhagymával

    VálaszTörlés
  4. Csudás !!!!! Szia Te "Pékistennő" !!! - na nem én találtam ki ezt a nevet, bár már rég eszembe is jutahtott volna :))) A Díványról- az alapkonyhából jöttem megkuksizni mit alkottál.
    Nálam is már 3 napja dúl a medvehagyma szezon. Ma én is kenyeret készítek sütni vele. Nagyon guszták a bagettek. Nálam is sorra kerül, mert rengeteg a hagymalevelem.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Hőúúúúú micsoda fontos beírás !!! kétszer is megjelent :))))) Légyszi az egyiket radírozd ki :)) Köszi.

    VálaszTörlés
  7. Légyszíves néz be hozzám,van egy meglepim....http://www.rozsamuhelye-2010.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  8. A sörös kenyér óta valamiért úgy érzem, nem is olyan bonyolult ez a kenyérsütéses dolog. Ideje újítani: ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés
  9. Szia! Ha megajándékozhatlak egy díjjal, nézz be hozzám! Köszönöm! Bake Ann

    VálaszTörlés
  10. Szia Limara !

    Kenyeret szeretnék sütni glutén mentes lisztből BREAD-MIx ( SCHAR ) nem ismerem ezt a lisztet , a liszten van egy recept , de nem bízok benne , hogy sikerülni fog , ezért a te recepted szerint szeretném elkészíteni a kenyeret a glutén mentes lisztből... Szerinted sikerülhet ?

    Köszi Laura

    VálaszTörlés
  11. Kedves Limara a BL80-as lisztet mivel lehet helyettesíteni? BL55-ös + búzasikér megteszi?

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! :)

    Laura! NEM!!! nem lehet az én receptjeimet átültetni egy-az egyben gm lisztekre. Gm lisztből egészen másként kell sütni, inkább a csomagoláson lévő receptre hagyatkoznék. Vagy, a blogon itt jobb oldalon találsz egy linket gluténmentes kenyérreceptek címmel, ott nézz szét!

    Ági! Igen:)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Megsüthetem ezt simaliszt helyett teljes kiőrlésű búzaliszttel is, vagy kell valamivel kevernem? Köszönöm a segítséged. Üdv. Laura

    VálaszTörlés
  14. Megláttam, és meg kellett sütnöm. :-) Nagyon finom lett, bár fenyőmagokat nem tettem bele. Köszönöm! :) Szabina

    VálaszTörlés
  15. Laura! Igen, természetesen megsütheted, valamivel több folyadék kell majd hozzá! :)

    Szabina! Örülök! :)

    VálaszTörlés
  16. Kedves Limara!
    A közelünkben van egy meseerdő, ami ilyenkor kellemes enyhe fokhagymaszagot áraszt. Ameddig a szem ellát mindenütt medvehagyma! Közte néhány virág, csalán, bokor. Meseszép!
    Vasárnap szedtünk egy kosárravalót, és tegnap megsütöttem ezt a kenyérkét. Még soha korábban nem fordult elő, hogy az esti sütés reggelre teljesen elfogott volna! Újra kell sütnöm, igazán finom!
    A hétvégén lesz nálunk a faluban majális, és kenyér-kalácssütő verseny a falu kemencéjében. Én ezzel a recepttel indulok, ha nem bánod!
    Szeretettel:
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  17. Kedves Limara!
    A kenyérsütő versenyt ismeretlenül is Te nyerted meg. Összesen négyen indultunk, nem beszéltünk össze, de a végén kiderült, mindannyian a Te receptedből dolgoztunk! :)

    Szeretettel:
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  18. Tényleg? Ez nagyon-nagyon megtisztelő! :)) Milyen verseny volt?

    VálaszTörlés