Oldalak

2011. december 8., csütörtök

Monkey bread- Majomkenyér


















Fantasztikusan illatos ez a fahéjas, karamelles kalács, képtelenség neki ellenállni. Állítólag az elnevezése is erre utal, miszerint az emberek úgy viselkednek, mint a majmok, amikor megérzik a mennyei fahéj illatot. Egy másik legenda szerint az elnevezés a kinézetére vonatkozik, állítólag hasonlít a majomkenyérfához. Nem tudom, hogy mi is az igazság, de az első sokkal jobban tetszik.

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 3 dl tej
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 3 ek. cukor
  • 2,5 dkg élesztő
Szokásos módon a dagasztógép táljába készítettem az összes hozzávalót az olvasztott vaj kivételével és elindítottam a dagasztást. Amikor a tészta már elvált az edény falától óvatosan, több részletben adtam hozzá a vajat. Megvártam míg alaposan eldolgozza, majd letakarva duplájára kelesztettem.


Lisztezett felületre (szilikon lapra) borítottam, téglalap formára húzkodtam a kezemmel, majd 64 darabba vágtam. Hosszában is 8, majd keresztben is nyolc csíkra daraboltam:
Töltelék:

  • 1 csésze barnacukor
  • 2 tk. fahéj
  • 1 csésze olvasztott vaj
A barnacukrot és a fahéjat alaposan elkevertem, a vajat megolvasztottam. A csésze 2,5 dl-es volt.
Egy nagy kuglófformát kikentem ecsettel egy kis olvasztott vajjal. 
A tésztadarabokat a két tenyerem között kissé megsodortam, hogy gombócok legyenek, majd először az olvasztott vajba, utána a fahéjas cukorba mártottam. A kuglóf formába dobáltam őket.

Ha marad ki a végén (nekem nem maradt) cukor és vaj, akkor azt össze kell keverni és a tészta tetejére kell önteni.
A kuglófformát letakartam egy ruhával és ismét kelesztettem.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A megkelt tésztát kb. 40 perc alatt sütöttem készre.Félidőben a tetejét egy fóliával letakartam. Azonnal egy tálra borítottam. Frissen, langyosan az igazi.


Bármilyen kalácstésztából elkészíthető, csak könyörgöm, ezt ne tegyük, amit ez az amerikai háziasszony elkövet!

33 megjegyzés:

  1. Hmm... érzem Én is az illatát! :)) Nagyon szép!

    VálaszTörlés
  2. Mondták már, hogy gondolatolvasó vagy? Én is elmentettem már ezt a receptet egy angol blogról, és az elkészítendők között várakozik (de így nem bajlódok a fordítással).

    Végignéztem a videót, tényleg elég "gáz" az egész.... konzerv tészta, zacskóban "hempergeti". Ha ennyire rohan, miért csinál ilyen édességet?

    VálaszTörlés
  3. Amit Te mutattál az fantasztikus!Ezt tényleg ki kell próbálni.
    Az amerikai háziasszony...khm hát hogy is mondjam elkeserítő.

    VálaszTörlés
  4. Én ezzel már annyit szemeztem angol nyelvü blogokon :) Nagyon jól néz ki! Közben megnéztem én is a belinkelt videót. Hát... Így még a 7 éves fiam is meg tudná sütni szerintem :)) Lusta amerikai háziasszony :)

    Üdv,
    Kriszta

    VálaszTörlés
  5. Az amerikai háziasszonyoknak mindig van valami gyors elkészítési módjuk. Mondjuk az engem is meglepett, hogy még kelt tésztát is kapni előre elkészítve....hát, mást nem is kell mondani ilyenkor, mint, hogy meg kell nézni a te kalácsod készen és az övét. Ennyi. Egyébként imádom a receptjeid. Nem csak ez aratna osztatlan sikert a családunk körében.

    VálaszTörlés
  6. Ezek nem háziasszonyok, ez egy reklám-videó, nálunk is van ilyen, nem egy. Nem kell rajta úgy szörnyülködni, valóban jobb a házi tészta, de ők meg szeretnék eladni a terméküket. :-D meecee

    VálaszTörlés
  7. én azt hittem az vmi kutyakaja:):) Az eredeti Limarás nagyon ínycsiklandó viszont...köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  8. Epp most dobtam be a kenyersutobe, ugy megtetszett a recept :)Kosznom!!!!
    A dobozos keltteszta nalam is kiverte a biztositekot, viszont ha meg ugy nezem, nem a szupermarketbol veszi meg a kesz sutit, hanem otthon probalkozik. :-)En abszolult el tudom fogadni a felkesz termekek hasznalatat, sajnos neha nehez lenne nelkuluk fel ora alatt vacsorat kesziteni egy dolgozo anyanak, az USA-ban, Magyarorszagon, de Iranban is... Ha egesz nap nem lenne mas dolgom, csak hogy kitalaljam es elkeszitsem a csalad eteleit, nyilvan en sem hasznalnak pl. elore fuszerezett paradicsomszoszt, viszont mindig megnezem h mibol keszulnek a termekek. Szerencsere Angliaban nagyon szeles valasztek van kifejezetten jo minosegu (organic) felkesz eltelekbol. Amikor pedig van idom, persze szivesen keszitem 100%-ban magam a vacsorat :).
    Alig varom h megkostoljam a kalacsot! Meg 1x kosznom a receptet!
    m

    VálaszTörlés
  9. Mennyei lett a kalácsod!!! Hát az Amerikaiak már csak ilyenek...Rémes! El tudom képzelni a tészta összetételét...Elkeserítő.

    VálaszTörlés
  10. Megcsináltam!!!!Nagyon fini lett,bár nekem,ahogy kiborítottam a formából,egy kicsit szétesett.Vajon miért?
    http://mindentbele-eraniko.blogspot.com/2011/12/monkey-breadmajomkenyer-limara-utan.html

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    A hétvége egyik próbálkozása ez lesz, már látom. :)

    Viszont nekem nincs kuglófsütőm (nem is értem, hogy élhetek nélküle :D), sima tepsiben is meg lehet próbálni, mint mondjuk az aranygaluskát?

    Andi

    VálaszTörlés
  12. Ilyenkor nem futtatod meg az élesztőt, csak külön-külön beborítod az élesztőt meg a tejet meg a cukrot?

    VálaszTörlés
  13. Először is boldog névnapot!
    Te egy úriasszony vagy,h. megadtad annak a nőnek a "háziasszony" titulust. Gagyi tyúk-ilyenekből lesznek a viccek-
    A sütid viszont isteni és csodaszép. Fahéj helyett én a marokkói csillagánizsomat használtam. KIRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁly lett.

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Nem bírtam megállni tegnap már megcsináltam. Isteni finom lett! Gyerekek is élvezték. Köszönöm!
    Andi

    VálaszTörlés
  15. Én azt hiszem most fogok neki:)

    És ahogy a kommenteket elolvastam, nem (vagy nem csak) én vagyok ilyen maradi, hogy azért kelt tésztát ne máááár a dobozból... Azt nem mondom, hogy én soha félkészt.. (itt vannak a halrudacskák, amik sokszor mentettek ki egy 20perc alatt meleg kajával) de azért mindennek meg van a határa. Kelt tésztát akkor egyen az ember, ha van rá ideje, hogy elkészítse.

    VálaszTörlés
  16. Kedves Limara, vajon úgy működik-e (és most nem csak erre a receptre gondolok, hanem bármilyen kalács-szerű kelt tésztára), hogy a második kelesztés hűvös helyen, egy éjszakán át történik? Bele merjek-e vágni így? S ha már hűvös hely, akkor inkább a hűtő 5 fokja vagy egy 10-15 fokos helyiség a jobb? Előre is köszönöm tanácsodat! Igazi élmény olvasni a receptjeidet!

    VálaszTörlés
  17. Elkészült! Nagyon finom! Mint ahogy Limara is írta, nem lehet abbahagyni.
    Egy aprócska tanács, annak, aki eztán vág bele: a csatos formákat felejtse el, mert kifolyik belőle a vaj, és ... 1. olyan füst lesz a konyhában, hogy szellőztetéskor a szomszédok hívják a tűzoltókat (te meg azon agyalsz, hogy a tészának még 15 perc kell :P és hogy takarítsd ki gyorsan a majd 200 fokos zsiradékot a sütőd aljából)
    2. száraz lesz a cukros bevonat (nem képződik igazi karamell).
    Minden felmerült akadály ellenére tényleg nagyon finom.
    És megvan mit kérek a Jézuskától: természetesen egy rendes kuglófformát:D

    VálaszTörlés
  18. most készítem, éjjelre a hütőbe teszem és reggel sütöm
    kár volt ide keverni az amerikai nagymamát, az egy termék oldala pillsbury.com azt reklámozzák, kár hogy negatív sztereotípiák közé van sorolva az amerikai nagymama, kár hogy így kicsufoljátok

    VálaszTörlés
  19. Engem ez a recept a nagymamám aranygaluskájára emlékeztet. Most készül a tészta a dagasztógépben:-)
    Azt hiszem egy kis darált dió is kerül majd bele.

    Az amerikai háziasszonyról: szerintem van az a pénz, amiért egy rendes háziasszony félkész termékekből süt a kamerák előtt:-)

    VálaszTörlés
  20. Nekem is le volt mentve, a hétvégén megsütöm az "anyósomnak":), nagyon szereti a tésztaféléket,de ő maga soha nem süt ilyet. Köszi Limara! :)

    Fel lehet háborodni, de amíg ennyi mirelit fasirtot, szószport, félkész ételt, kész öntetet, salátakeveréket, hipermarketi süteményt eladnak, addig nem gondolnám, hogy pont a sokak által mumusként kezelt kelttésztának ne lenne keletje dobozos kivitelben :D

    VálaszTörlés
  21. Huh...
    Nekem legalább 10 gombóc kipotyogott a tetejéről :). És még nincs vége :).
    A vaj pedig valóban csöpög kifelé. A füstre épp most várok :). Mondjuk az illata és remélhetőleg az íze kárpótol mindenért!
    viola

    VálaszTörlés
  22. Álom ez a süti, köszi! Én is elkészítettem, nagyon finom. A tésztát két részre osztottam, és az egyik felét porcukros mákba forgattam a vaj után. Így két formában sült, de egyből biztosan nekem is kicsordogált volna a karamell.

    VálaszTörlés
  23. Háát, ez nagyon király süti, és nem is túl bonyolult...
    Jó volt összerittyenteni itt a karácsonyi mákos-diós dühöngés csillapodtával...
    Azért mielőtt nagyon leszólnánk az amcsikat, nálunk is van ám "szentségtörés" rendesen:
    http://www.tantefanny.hu/termekek/friss_hutoett_tesztak/termekek_friss_huetoett_tesztak/?uid=56

    VálaszTörlés
  24. Félreérthető voltam. Nem akartam én leszólni őket, csak azt szeretném, ha senkinek sem jutna eszébe dobozos kelttésztához nyúlni...

    VálaszTörlés
  25. Én is félreérthető voltam, a leszólással...
    Inkább tegnap ez a beiglitészta döbbentett meg... Mert vagy sütök, mert "érzem a kihívást", vagy veszek valami jó kis cukrászdában készet, de ez a "csinálok is meg nem is", ez olyan furcsa...

    VálaszTörlés
  26. ..mint a majmok:)...3 napon belül kétszer:)
    Übereli az aranygaluskát!Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  27. Szia Limara,

    ma megsütöttem a majomkenyeret.Nagyon jól sikerült,viszont hibát is követtem el.Nem kuglófformában sütöttem hanem kapcsos koszorú formában.Így mikor elkezdett sülni folyt ki az alján a cukros margarin :D majdnem füst mérgezést kaptunk :D
    A fahéjas cukorhoz kevertem 2 ek natur kakaóport is.Nagyon-nagyon finom lett.A gyerekek alig tudták abbahagyni.Jó móka volt a gömbölygetés,margarinba mártogatás és a cukorba hempergetés.
    Mindkét gyerekecske(5 és 2 éves) szorgalmasan csinálta és nagyon élvezte.Köszönöm a jó kis délutánunkat :)

    VálaszTörlés
  28. Jó reggelt kedves Limara!
    Kérlek sürgősen válaszolj, mert holnap újra meg kell sütnöm, holmi esküvő utáni templomi agapéra. Amit ma éjjel sikerült elkövetnem, azzal nem állithatok be.40 perc után-félidőben fólia, ősrégi gázsütő, teljes ill. takarék láng valamint alsó és felső láng állás-kivettem a teteje már sötétbarna volt, a lepotyogott gombócok viszonylag jó állagúak voltak, de amint kiboritottam a közepe kezdett berogyni, rajta a fortyogó vajjal.Most reggel egy lapos gutaütéssé vált ez a próba sütés, 4 felé vágtam, hogy a közepét megkóstoljam: nem igazán volt nyers hanem krémes,de rémesen összelapult. Gondolom, mindegyik gombócnak szépen megkeltnek kellene lenni. Amikor a gyúródeszkára boritottam a kelt tésztát a teteje-ami odáig az alja volt, az olyan "nyersnek" tűnt a többihez képest, de nem ragadt nagyon, ki tudtam nyujtani. A darabolásnál eléggé a késhez ragadt, de ez sem volt túl vészes. A kuglóf sütő nem kürtős volt, hanem egy 90 éves mázas cserép-tehát a közepe felől nem kapott hőt, mint nálad.Feltételezem, hogy nem eléggé dolgoztam ki-fakanállal ill. kézzel a tésztát-bár a 2 x kelesztés az meg volt.Mi a véleményed? A kidolgozatlanság, azaz tovább kellett volna vernem a tésztát, vagy a kuglófsütő formája volt az oka, vagy tovább kellett volna sütni? Ez utóbbi is lehet, mert néha a kuglóf is ilyen belapulós , persze nem ilyen katasztrofális mértékben.Mi a verdikt? Tomaj

    VálaszTörlés
  29. Szia! Sajnálom, hogy így jártál!
    Így látatlanban azt gondolom, hogy egyszerűen sületlen volt a tésztád. Amit okozhat a régi sütő, a forma mássága, az, hogy a tészta tömörebb, nagyobb mint a kuglófban. Próbáld meg alacsonyabb hőfokon, tovább sütni, akár már az elején letakarni a tetejét.

    VálaszTörlés
  30. Valószínűleg a napokban meg fogom sütni. De lenne egy kérdésem, mert most össze vagyok kavarodva. Én eddig a "majomkenyérnek" azt gondoltam, amit őzgerincbe kell rakni...ami tulajdonképpen egy csokis(kakaós) massza, benne apróra tört dió és babapiskóta, némi rummal, mazsolával. Hűtés után a formából kiöntve szeletelni lehet... És most rátaláltam a Te majomkenyeredre, amit első ránézésre aranygaluskának gondoltam. Hogy lehet, hogy mindkét sütit majomkenyérnek hívják? :)Ettől függetlenül megsütöm a receptedet, mert nagyon kívánatos! :)

    VálaszTörlés