Oldalak

2009. november 25., szerda

Egy éves lettem


Egy éves lett a blogom. Holnap lesz egy éve, hogy elkezdtem írni. Hosszú töprengés, kétkedés előzte meg, érdemes-e egyáltalán belevágni. Ma azt mondhatom, hogy igen, érdemes volt. Ez a blog kicsit más, mint a többi gasztroblog, hiszen elsősorban a kenyérsütésről, kelt tésztákról szól. Természetesen sok étel, sütemény is felkerül az oldalamra. Szívesen megosztom másokkal a család kedvenc ételeinek receptjeit. Szeretek főzni és nagyon szeretek süteményeket sütni, mégis elsősorban a kenyérsütés szeretetét szeretném átadni mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik iránta. Csodás érzés egy jól sikerült ételt, egy szép süteményt a vendégek elé tenni, de egy saját készítésű kenyeret... Na az valami más! Semmivel sem hasonlítható össze.
A szenvedélyem anyukám egyik karácsonyi ajándékával kezdődött, mikor kenyérsütőgépet kaptam tőle. Szinte azonnal megszerettük egymást, a gép és én. Lelkesen sütöttem a kenyereket, először csak magunknak, hiszen a bolti és a saját kenyér között olyan különbség van, ami csak fényévekben mérhető. Csodálatos kenyeret lehet otthon sütni adalékanyag és töménytelen E nélkül. Nem kell hozzá más, csak szeretet és lelkesedés. Én is egyszerű két gyermekes anya vagyok, aki soha nem tanulta ezt a mesterséget. Életemben nem jártam még pékségben, de profi konyhán sem.

Az első sikereken felbuzdulva új és újabb receptek után kutattam, kutatok még ma is. Eleinte csak a közvetlen környezetemet fertőztem meg, mára a neten is egyre többen érdeklődnek, követnek figyelemmel Ennek ellenére a blog népszerűsége, sikere még ma is meglep. A bejegyzésekre érkező kedves kommentek és a magánlevelek jelzik, hogy sokakat érdekel az otthoni pékség.
Az elmúlt egy évben jelent meg riport az Észak Magyarország című napilapban rólam és a blogomról, az újság a receptjeimből is bemutatott néhányat. Ezután jött a Goldenblog harmadik helyezés, ami nagy elismerés volt számomra, hiszen erre a versenyre az olvasók neveztek. Ennek kapcsán megkeresett a Kossuth rádió egyik munkatársa, aki egy interjút készített velem, ami először a körzeti adásban, majd a Kossuth rádión is elhangzott. Járt nálam a helyi újság, a Délmagyarország riportere is, ők is írtak rólam. Már második alkalommal kaptam felkérést, hogy az augusztus 20-i Kenyérfesztiválon süssek kenyeret, ami szintén nagyon megtisztelő, izgalmas feladat volt. A Príma Konyha magazin egyik számában szintén megjelent két receptem és a helyi könyvtárban is bemutathattam az érdeklődőknek a blogomat.
És persze a blognak köszönhetek jó néhány barátságot, kedves ismerőst, hűséges olvasót. Köszönöm nektek!

93 megjegyzés:

  1. Gratulla, heppi blogdéj! Tényleg jó, hogy elindítottad, előtte csak a videókból leshettük a kalácsfonás rejtelmeit :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Limara!

    Az Istenke éltessen sokáig, remélem még nagyon sok receptet tartogatsz a tarsolyodban!
    Gratulálok és ha addig nem üzennék (amit nem tartok valószínűnek) kellemes ünnepeket kívánok az egész családodnak is!
    Rendszeres vendéged, Panni Gyöngyösről

    VálaszTörlés
  3. Kedves Limara, kedves Limara Péksége!
    Nagyon boldog szülinapot és még sok ilyen receptekben gazdag évet kívánok Nektek!
    Remélem, azért egy szülinapi receptet is kapunk! :-)

    Lidke

    VálaszTörlés
  4. Kedves Limara! Mi köszönjük Neked!
    A kenyérsütés szeretetét sikerült átadnod nekem. Nekem, aki 38 éves vagyok, és (szégyen vagy sem) 37,5 évig a konyha közelébe se mentem, azt sem tudtam mi fán terem az élesztő, kovász, stb. :) Az utóbbi fél évben pedig (mióta megtaláltam a blogodat)nem ettem csak saját sütésű kenyeret. Kalácsokat, péksütiket sütök a receptjeid alapján, családom nagy örömére. (Bár épp most szóltak, hogy kicsit pihennem kéne, mert lassan senki nem fér bele a régi ruháiba :))
    Szóval köszönöm mégegyszer, és további sok-sok sikert!
    Heni

    VálaszTörlés
  5. Boldog blogszületésnapot, Limara! :)
    Nézz majd be hozzám, adnék egy kis meglepit :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon boldog blogszülinapot, sokat, örömödre, és a mi örömünkre!

    VálaszTörlés
  7. Boldog első blogszülinapot! Remélem, még sok évig ajándékozod meg a netes pékséged látogatóit finomabbnál-finomabb dolgokkal, receptekkel! Igazi sikertörténet a Tiéd! Büszke lehetsz rá! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  8. Sok szeretettel gratulálok!

    Boldogságos blogszülinapot kívánok, még nagyon-nagyon sok gyertyát az elkövetkező évekre!

    VálaszTörlés
  9. Gratulalok, nagyon szeretem a blogod!
    üdv Münchenböl

    VálaszTörlés
  10. Nagyon bolodg szülinapot a blognak, nekünk pedig még sok-sok-sok finom és szépséges Limara kenyeret,péksütit kívánok!
    Nagyon büszke vagyok Rád, remek ember vagy és örülök neki, hogy személyesen is ismerhetlek!

    VálaszTörlés
  11. Limara! Őszintén, szívből gratulálok, és kívánom, hogy olyan pálya nyíljon neked, amely kézzelfoghatóan is honorálja azt az energiát és szeretetet, amit beleteszel ebbe a blogba. A szerénységed, az olvasóid iránti alázatod példaértékű, és akkor még a blog tartalmát nem is méltattam... Én is sokat tanultam tőled, és még fogok is, az biztos. Bár már egyre inkább intézmény vagy, sugározd továbbra is ezt a közvetlen kedvességet, amit eddig!:)))

    VálaszTörlés
  12. Kedves Limara!
    Én csak pár hete ismerem a blogodat, de már az egyik kedvencem lett. Azóta már többször is megsütőttem az egyik egyszerűbb kenyere, amit itt nálad találtam, és nagy sikere van. A kenyérsütőben dagasztom, de már a normál sütőben sütőm. És persze mondanom sem kell, mindenki odavan érte. Ha egy kicsit több szabadidőm lesz, még a többi receptet is átbogarászom és szép lassan mindegyiket megsütőm. :)))) Őszintén gratulálok az oldaladhoz, és ahhoz, ahogy buzdítasz az otthoni sütésre mindannyiunkat.
    Isten áldjon meg téged!!! Katus

    VálaszTörlés
  13. Kedves Limara!
    Nagyon boldog szülinapo kívánok a blogodnak! Sokszor járok hozzád, mondhatom, az egyik kedvenc blogom a Tiéd. Még sokáig blogolj nekünk! :)))

    VálaszTörlés
  14. Köszönjük,hogy elindítottad ezt a blogot! Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  15. Boldog blog-szulinapot kivanok, es koszonom a sok receptet, amit nagy szeretettel hasznalok mindig!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon boldog szulinapot es sikerekben gazdag eveket kivanok!

    VálaszTörlés
  17. Boldog blogszülinapot!!!!
    Mi, olvasók lehetünk hálásak neked a sok szépségért, amit mutatsz, a sok finomságért, amit megkóstolunk és Önmagadért, akit ismerhetünk.

    VálaszTörlés
  18. Szívből gratulálok! Önző módon remélem, hogy még sok-sok évig olvashatlak! Boldog blogszülinapot! :))

    VálaszTörlés
  19. Nagyon Boldog Blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon Boldog blogszülinapot kívánok ! Szívből gratulálok !Hálás vagyok neked és büszke vagyok Rád ! Örülök, hogy megismerhettelek személyesen is. Csak így tovább !

    VálaszTörlés
  21. Hogy eltelt egy év, te jó ég?!
    Nagyon klassz, amit csinálsz, csak így tovább!!!!!!!!
    szeretettel
    Bea

    VálaszTörlés
  22. Boldog szülinapot a legjobb pékségnek! :)

    VálaszTörlés
  23. A szülinap alkalmából kívánom, hogy még hosszú ideig tartson a szerelem a házi-pékséggel, és ötleteidet, receptjeidet továbbra is oszd meg velünk!

    VálaszTörlés
  24. Szeretettel gratulálok! Én köszönöm a sok segítséget, amit kaptam Tőled! :))

    VálaszTörlés
  25. Te jó ég,hogy repül az idő!
    Nagyon sok szeretettel gratulálok,kívánok sok-sok boldogságot,és kedvet a blogíráshoz,minél tovább örülhessünk ennek a sok csodának!
    Köszönöm,hogy ismerhetlek, rengeteget kaptam Tőled,úgy emberileg,mint "pékügyileg":))))

    VálaszTörlés
  26. Örülök, hogy belevágtál, nagyon büszke vagyok Rád! Gratulálok a szülinaphoz.

    VálaszTörlés
  27. Limarám!
    Blogod születésnapja alkalmából, minden szépet és jót kívánok.
    Nagyszerű, hogy belevágtál és sokunknak örömet okoztál vele.
    Barátságod meg külön kitüntetés számomra.

    VálaszTörlés
  28. Gratulálok, és azt kívánom még sok örömöd teljék a blogolásban és a sütésben egyaránt.

    VálaszTörlés
  29. Limara, kérlek továbbítsd a blogodnak, hogy nagyon boldog születésnapot neki, a blogot meg megkérem, hogy még szerezzen neked sok-sok kedvességet, százszor annyit, amennyit segítséget mi kapunk Tőled!

    VálaszTörlés
  30. Isten éltessen Téged és a blogodat is sokáig!

    VálaszTörlés
  31. Kedves Limara!

    Szívből gratulálok! A blogod nélkül a gasztroblogok közül hiányozna valami. Valami lényegi. Nem tudom megmondani, vagy pontosan megfogalamazni - egyszerűen a "limaraság" hiányozna! :)

    Sok erőt, egészséget és örömöt kívánok Neked a továbbiakhoz,
    szeretettel

    duende

    VálaszTörlés
  32. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  33. Gratulálok!!! Nagyon sok blog szülinapot kívánok még neked.Öröm itt nézelődni, és gyönyörködni a finomságokban. További sok sikert!!!

    VálaszTörlés
  34. Kedves Limara, én is sok szeretettel gratulálok! És nagyon remélem, hogy nem is olyan sokára a te könyvedből fognak még többen megtanulni kenyeret sütni :)

    VálaszTörlés
  35. Gratulálok, tiszta szívemből!!! Nem rég találtam rád, sajnos!
    Szeretnélek még sok sok évig olvasni!
    Sok sikert!!!!

    VálaszTörlés
  36. Marcsikám! Isten éltessen mindkettötöket nagyon sokáig! :)

    VálaszTörlés
  37. Kedves Limara ! Tiszta szívből és sok szeretettel gratulálok a Blog első éves születésnapjára. Nekem nagyon sokban segítettek az itt olvasottak, a néha már kipróbált receptek óriási öröme pedig szóban nem is fejezhető ki. Én már nagyon-nagyon régen itthon sütöm a kenyeret (gépben), de a sütőben készült kenyereket itt szerettem meg Nálad, s amióta felfedeztelek azóta gépben nem is sült kenyerünk. S nem utolsó sorban Neked is gratulálok, mert ez a Blog nem jött volna létre, ha nincs Limara!! Neked és családodnak is kívánok minden szépet és jót, s az ünnepekre már előre sok jó ötletet, hogy nekünk is jusson belőle. Viki

    VálaszTörlés
  38. Maimóni tökéletesen fogalmazta meg az én gondolataimat is, így ismétlés helyett egyszerűen boldog születésnapot kívánok!
    Pont ma kezdtem újra a kiflisütést, mert hiányzott :-)

    Helga

    VálaszTörlés
  39. Kedves Limara! Szívből gratulálok! és mindent köszönök.Az elkövetkezőkben további fényes sikereket kívánok!
    Tudod: "a szeretet soha el nem fogy".

    VálaszTörlés
  40. Virtuális ölelést küldök Neked, bár nagyon jó volna személyesen is ismerni téged. Munkahelyem dolgozóinak fele a te recepted alapján süti a pékárukat,és ez (hál istennek)nem vírus! Isten éltessen!!!

    VálaszTörlés
  41. Limara,
    én is nagyon köszönöm: évek óta kísérleteztem kaláccsal, kiflivel, buktával, de a tuti recepteket mindegyikből itt találtam meg!
    Gratulálok a lelkesedésedhez, és ahhoz is, hogy ezt ilyen könnyedén tovább tudod azt adni sokféle embernek!
    Isten éltessen! :-)

    VálaszTörlés
  42. na, megint a sor végén vagyok.
    Ugye, ezek után elhiszed már, hogy érdemes volt elkezdeni? A Te blogod tényleg hiányzott innen, mert a sok finom étel mellé nem voltak finom kenyerek. Bort ajánlgatnak, de kenyeret? Olyan lavinát indítottál el, hogy felvirágoztattad az élesztő ipart. Ők még nem kerestek meg, hogy szponzoráljanak téged?
    Neked nem kell emlékezned mindenre, de én is emlékszem arra a sok segítségre, amit tőled kaptam, még a blog időszak előtt, ezért meg tudom érteni azokat, akik most rajonganak érted. Ne szerénykedj, megérdemled az ismertséget! Most lapozgatok négy féle kenyérsütős könyvet, mert szabin leszek nemsokára. Itt lehetne a Tiéd is már, hogy könnyebb legyen válogatni. Egy csomó mindent nem próbáltam még ki!
    Boldog születésnapot kívánok és hasonló sikereket a következő évre is! Üdv. Masala

    VálaszTörlés
  43. Isten éltesse a blogodat és Téged is! Még sokáiiiiig!!!

    VálaszTörlés
  44. Sok szeretettel gratulálok, remélem, soha nem fogysz ki a jó receptekből:)

    VálaszTörlés
  45. Kedves Limara!

    Gratulálok a blogod első születésnapjához! Nagy dolog ám! Pláne, hogy ilyen sok elégedett olvasóra, követőre tettél szert. Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  46. Limara!

    Én is boldog blogszülinapot kívánok, és örülök, hogy Te is elkezdted.
    Már egy év???? hihetetlen.
    További jó blogolást :-)))

    VálaszTörlés
  47. Mi köszönjük hogy vagy nekünk ! :))) Ja és gratulálok !

    VálaszTörlés
  48. Szia!
    Azt hiszem minden rekordot megdöntöttél! Ennyi idő alatt ilyen sikert és népszerűséget még talán senki nem ért el - és nagyon megérdemelted!
    Szeretettel gratulálok, és további örömteli főzést-blogolást kívánok - a mi érdekünkben is!:)

    VálaszTörlés
  49. Kedves Limara!
    Sok-sok boldog blog szülinapot kívánok még!!!

    VálaszTörlés
  50. Isten éltessen Titeket! Őszintén becsülöm az odaadásod és a fantasztikus energiát, ami Benned van! További sok szép élményt a blog által! Orsi

    VálaszTörlés
  51. Ez ám a jó üzlet!
    Neked örömöt okoz, nekünk meg rendkívül hasznos :-)
    Sok szeretettel gratulálok és kívánok sok energiát a továbbviteléhez!

    VálaszTörlés
  52. Kedves Limara!
    Gyorsaan elrepült ez az egy év:))
    Amikor írtad, hogy egy éves vagy nagyon elcsodálkoztam, olyan mintha mindig is létezett volna ez a blog:)
    És remélem még sok mindent tudunk meg tőled az élesztő csodálatos világáról:))
    Nagyon sok boldogságot kívánok neked és blogodnak.
    Szeretettel L.Krisztina

    VálaszTörlés
  53. Nagyon sok szeretettel gratulálok! Minden jót kívánok a folytatáshoz!

    VálaszTörlés
  54. Kedves Limara! Mi köszönjük!!!

    VálaszTörlés
  55. Kedves Limara!
    Az előttem szólók már mindent elmondtak amit szerettem volna,ezért csak nemes egyszerűséggel:Boldog Születésnapot kívánok!!Nagyon büszke vagyok Rád és,hogy Tőled tanulhattam,tanulhatom a kenyérsütést!KÖSZÖNÖM!!

    VálaszTörlés
  56. Hepi Börzé !

    Köszönöm én is a sok összegyűjtött tapasztalatot, meg belefektetett munkát!
    Meg ő is köszöni:
    http://kepfeltoltes.hu/view/091125/konyerke_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    :)

    VálaszTörlés
  57. Kedves Limara!

    Köszönöm én is sok jó tanácsot, receptet,az odaadásodat,itt mindig érezni lehet a "kemence melegét".

    Boldog évfordulót és sok sikert a továbbiakhoz.

    kacago

    VálaszTörlés
  58. Drága Limara! Nagyon szépen köszönjük Neked a mindennapi kenyerünket, amit Tőled tanultunk és az összes többit!!! A praktikákat, a figyelmességedet, a segítségedet, szerénységedet, önzetlenségedet, szóval MINDENT! Tök jó rád kattintani este, mert azonnal tudom, mit főzök, vagy sütök másnap! És egy év alatt, nem is értem, hogy tudtál ennyi "tuti" receptet összehozni!Szeretném könyv formájában látni, hogy tudjak egy igazán jót ajánlani a lányaimnak! Isten éltessen, blogostul!:-)))
    Bogi

    VálaszTörlés
  59. Még csak egy éve és ennyire termékeny, értékes a blogod?! Nagyon gratulálok ehhez és igen is, inkább én köszönöm, mert van mit! El sem tudod képzelni, hogy mekkora öröm, amikor olvasom valakinél, hogy most akadt rátok és süti sorba a kenyereket, zsemléket. Olvadok és örülök, hogy ő is rád talált, sőt népszerűsít. Én is foglak!!!
    Jó olvasni ezt a mélységes nagy szeretetet, ami az olvasóid visszajelzéseiből jön le.
    Gratulálok! Lehetséges, hogy egyszer könyved is fog megjelenni?

    VálaszTörlés
  60. Én is gratulálok.
    Te már egy fogalom vagy nekünk:-)

    VálaszTörlés
  61. Sok szeretettel gratulálok, és köszönöm, hogy ilyen sok kenyérsütési praktikát tanulhatunk tőled!!!!
    Bellynek igaza van, fogalom lettél, egy jelenség, ami igen jó irányba mutat!!!

    VálaszTörlés
  62. Gratulálok! Örülök,hogy jól döntöttél! Várjuk a folytatást!

    VálaszTörlés
  63. Gratulálok az első blogszülinaphoz! Sokmindent tanultam tőled már, és azt is remélem, hogy még sokáig olvashatlak! :-)

    VálaszTörlés
  64. Drága Limara!
    Én csak ennyit írok: KÖSZÖNÖM!!!

    VálaszTörlés
  65. Sok szeretettel gratulálok Limara! :)
    Köszönöm, hogy oly sokszor segítettél, és remek recepteket, tanácsokat adtál. Köszönöm, hogy miattad újra megtaláltam azokat az ízeket, amiket utoljára gyerekként éreztem!
    Nagyon jó egészséget a további évekre! A könyvet pedig rendületlenül várom! :)

    VálaszTörlés
  66. Kedves Limara!

    Csak nemrégiben fedeztem fel a blogodat,de olyan érzés mintha hazataláltam volna...Kevesen képesek így megosztani másokkal az ételkészítés szeretetét és átadni azt, amit a régieknek egy szelet kenyér jelenthetet.Egyszer Vekerdy Tamás pszichológus valami olyasfélét mondott, hogy a közös étkezés afféle lelki "kannibalizmus"...Talán nem a legszebb hasonlat, de mindenképp találó. Látszik az ételeken, amiket készítel, hogy szíved-lelked beleadod. Mi olvasók pedig
    idejárunk, hogy lakmározzunk, csámcsrásszunk, nyálcsorgassunk, mert éhesek vagyunk, vagy csak vágyakozunk...Mert képes vagy velünk megosztani valami olyat, amit egyszerűen úgy hívnak: szeretet.
    Jó úton jársz.
    Ha nekem nem hiszel, akkor csak annyit én csupán a 72-ik bejegyző voltam ebben a blogban.:-)

    VálaszTörlés
  67. Boldog blogszülinapot !
    Nem csoda, hogy sokunk kedvence vagy, sokkal jobb a blogod, mint sok kenyésütős szakácskönyv!Még sok jó bejegyzést kivánok mindnyájunk örömére!

    VálaszTörlés
  68. Kedves Limara

    Nagyon sok sikert kivánok Neked a továbbiakban is. Az egész családom hálás NEKED:Megtanitottál minket kenyeret sütni és ez nagy álás mindenkinek.Köszönjük Mérti

    VálaszTörlés
  69. Hepi bloogdéj, tújúú, hepi blogdéj, túújúúú...
    Sajnálom, hogy csak mostanában találtam Rád, de ezalatt a rövid idő alatt is sokkal több hasznosítható dolgot plagizáltam Tőled, mint más gasztroblogról. Komolyan: ami nálam szakácskönyvekben Lajos Mari, ugyanazt jelenti gasztroblogban Limara péksége. Kedves Limara! Kísérletezz csak rendületlenül mindannyiunk örömére és családunk hízlalására!

    VálaszTörlés
  70. Limara,
    Szerettel gratulálok és boldog szülinapot kívánok:))))
    És külön köszönet a remek és fantasztikus receptekért.

    DebiGabi

    VálaszTörlés
  71. Nem találom a szavakat! Ennyi kedvességet, szeretetet kellene kapni mindenkinek, mint amit most én kaptam tőletek és máris jobb lenne ez a világ! Nagyon szépen köszönöm, annyira jól esik, megtisztel a kedvességetek! :)))

    VálaszTörlés
  72. Nagyon gratulálok, különösen a születésnapi stílszerű felajánláshoz :).

    VálaszTörlés
  73. Kedves Limara,

    ne csodálkozz, hogy ilyen népszerű a rovatod, csodálatosan csinálod.....
    Köszönöm a JÓ kenyér készítésének élményét. Előtted ezt nem tudtam megcsinálni.
    10 év múlva is ugyanitt.

    I.

    VálaszTörlés
  74. Kedves Limara!
    Gratulálok, még sok boldog blogszülinapot kívánok!

    VálaszTörlés
  75. Gratulálok én is és köszönöm azt a néhány kilót a kezdetekben, amit a heti háromszori vajaskifli sütés okozott:)
    belgaságok:)

    VálaszTörlés
  76. Gratulálok a szülinapodhoz! Ami nagyszerű benned, az az Önzetlenség. Megtapasztaltuk az ősszel...Nagyon sok további látogatót kívánok neked a blogon, és sok sikert, erőt továbbra is!

    VálaszTörlés
  77. Gratulálok Limara! :) Csak így tovább.

    VálaszTörlés
  78. Gratula, hajrá csak így tovább:))

    VálaszTörlés
  79. Szívből gratulálok a megérdemelt sikereidhez!:))

    VálaszTörlés
  80. BÚÉK! ;)
    S további szép kenyér- ill. kísérleties hangvételű recepteket ;)

    VálaszTörlés
  81. Micsoda Blog szülinap ez kérem szépen???? 87 bejegyzés!!!! Bevallom, nem volt lelkierőm végig olvasni...... hát igen..... ebből is látszik, hogy nem véletlen vagy Marcsi ilyen népszerű! Én is gratulálok Neked! Csak így tovább! Ennyi szépséget, tudást, tapasztalatot, gyakorlatot csak Nálad szerezhet, találhat az ember lánya!!!! DDDDD

    VálaszTörlés
  82. Boldog szülinapot Limara, meg a péksége. Igen, mindig lesznek újak, mint én, akik ;) most kapták el ezt a jó kis "fertőzést". Mert nálad lenni, olvasgatni nagyon ragályos.
    A blogírás remek ötlet volt egy évvel ezelőtt és mi köszönjük Neked a sok fáradozást, a válaszokat, a segítséget az induláshoz.
    Isten éltessen és sok erőt az elközvetkező sok-sok évhez. :)

    VálaszTörlés
  83. Boldog szülinapot!! Köszönöm azt a sok jó receptet, amit a blogon találtam. Nagyon szeretem olvasgatni az írásaidat.

    VálaszTörlés
  84. Boldogságos születésnapot a blognak!

    VálaszTörlés
  85. Boldog szülinapot, nagyon jó amit csinálsz és szerintem te is örömödet leled benne!

    VálaszTörlés